A kamuútlevelek fénykora a világon a terrorizmus sújtotta 1980-as években volt, amikor tulajdonosaik igyekeztek más ország állampolgáraként megszökni vagy elmenekülni, hogy mentsék a bőrüket.
Az 1980-as évek a nemzetközi terrorizmus évtizede volt. Ahogy például a New York Times jellemezte 1985-öt, az sok mindent elárul arról az időszakról.
1985 a gépeltérítések, az emberrablások, az autóba rejtett pokolgépek és a gyilkosságok esztendeje volt.
Abban az évben térítették el géprablók a TWA 847-es járatát Bejrútba. A gép eredetileg Athénból indult az Egyesült Államokba, majd egy algériai kitérő után szállt le Libanonban üzemanyagért. A 153 utas kálváriája 17 napig tartott. A Hezbollah fegyveresei kiválogatták, majd módszeresen összeverték az amerikai állampolgárokat, köztük az amerikai haditengerészet egyik fiatal búvárát, akit végül megöltek, hogy nyomatékosítsák követeléseiket.
Ezek a megdöbbentő események adták Donna Walkernek az ötletet a kamuútlevelekhez. Az egykori texasi utazási ügynök egyfajta menekülőpapír, minden ajtót megnyitó dokumentum előállításán gondolkodott.
Donna Walker 1987-ben elkezdte gyártani a kamuútleveleket. Mint némi eufemizmussal a Time magazinnak adott nyilatkozatában mondta:
Ezek nem hamis útlevelek, ezek álca- vagy inkább kamuútlevelek!
A megrendelői azok a világ forró pontjain megforduló turisták, gazdag üzletemberek vagy a hadsereg alkalmazottai voltak, akik amerikai útlevéllel utaztak, és potenciális célpontjai voltak az emberrablóknak. Ezeket a túszokat ugyanis a terroristák gyakran korábban elfogott társaik kiszabadításához használták. Donna Walker megrendelői nyolc, akkor már nem létező ország útlevele közül választhattak, de a sajtónak csak egyetlenegy példát említett, a többit nem fedte fel. Ezt az úti okmányt pedig Ceylon adta ki. A külsőre nagyon meggyőző dokumentummal azonban csak egy baj volt. Nevezetesen az, hogy Ceylon 1972-ben a nevét Srí Lankára változtatta.
Walker 1987-ben már 350 álcaútlevelet adott el.
Saját bevallása szerint ezek közül százat kormányzati tisztviselők, 120 darabot pedig a hadsereg állományába tartozók vásároltak meg. Egyébként katonai vonalon járt kedvezmény is, mert nekik 95 dollárt kellett fizetniük, míg egy amerikai turistának 135 dollárt kellett leszurkolnia az okmányért. A dolog meglepő módon nem volt törvényellenes. Az amerikai külügy akkori reagálása szerint bárki tarthat magánál ilyen papírt, de csak és kizárólag a valódi útlevelével léphet be, vagy hagyhatja el az Egyesült Államokat.
A hamis útlevél valótlanul állítja, hogy tulajdonosa egy bizonyos állam polgára, így teremtve számára lehetőséget, hogy törvényellenesen belépjen egy másik országba. Az álcának használt vagy kamuútlevelet ugyanakkor egy korábban létező állam nevében adják ki, de nem alkalmas arra, hogy határállomásokon igazoljuk magunkat vele. Arra a célra viszont nagyon is megfelel, hogy ha életveszélybe kerülünk, mert kiderülne valódi állampolgárságunk, akkor használhatjuk a kamupapírokat.
Emberrablásnál nem mindegy, hogy amerikai útlevelet találnak nálunk, vagy – mondjuk – olyat, amelyet a ma már nem létező Rhodesiában, Felső-Voltában vagy Zaire-ban állítottak ki. Ebben az esetben elrablóink csalódottak lesznek, mert politikai szempontból nem vagyunk olyan „értékesek”, és még akár el is engedhetnek.
Az ötlet azért nem egyedi. Tom Topol, aki az útlevélgyűjtő portált üzemelteti, arra emlékeztet, hogy a II. világháború alatt – 1944 júliusától – a Budapesten dolgozó svéd diplomata, Raoul Wallenberg is hasonló papírokat adott ki. A svéd külügyminisztérium által „hitelesített”, de gyakorlatilag érvénytelen Schutz-Passokkal deportálásra szánt magyar zsidók ezreit mentette meg, mert a megszálló nácik az ellenőrzéseknél habozás nélkül elfogadták ezeket a svéd menleveleket.
Az álcaútlevelek a mai napig elkísérnek bennünket. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság naprakészen tart egy most 180 darabos listát, ahol ellenőrizhető egy-egy gyanús úti okmány. Három részt különítenek el. Az első a fantázianevekkel operáló útleveleket összegzi, amelyeket például vallási szekták, esetleg etnikai kisebbségek adtak ki.
A másodikba tartoznak az álca- vagy kamuútlevelek.
Itt nagyon széles a választék, hiszen olyan területeket, egykori valós államokat neveznek meg útlevélkiadóként, amelyek ma már nem léteznek. Ilyen például az egykori Holland Guyana, a mai Suriname, Új-Hebridák, a jelenlegi Vanuatu, a Zanzibári Köztársaság, amely Tanganyikával összeolvadva hozta létre Tanzániát. És persze a szovjet vagy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság útlevelei, amelyek ma már az utódállamok formájában léteznek.
A harmadik kategóriába pedig olyan dokumentumok tartoznak, amelyeket nemzetközileg el nem ismert területeken adtak ki, például az Észak-ciprusi Török Köztársaságban, Koszovóban vagy Nyugat-Szaharában. Kamuútlevelekkel foglalkozó hasonló listája a brit belügyminisztérium útlevélrészlegének is van.
Joggal tehetnénk fel akkor a kérdést, hogy van-e történet arról, hogy sikerrel használtak kamuútleveleket. Sajnos nem sok. Egyes vélemények szerint éppen annak a személynek az érdekében, aki sikeresen álcázta magát ilyen dokumentummal, nem hozzák nyilvánosságra a történetét, nehogy utólag kerüljön bajba. Kering egy sztori arról, hogy amikor 1990-ben az irakiak lerohanták Kuvaitot, akkor olajban utazó európai üzletemberek egy csoportja éppen kamuútleveleket használva tudott átmenekülni Jordániába.
Az internet és a digitális eszközök fejlődésével gyakorlatilag sok minden beszerezhető már a netről, amivel – nem nagy szakértelemmel is, de – álcaútlevelek is előállíthatók. Önálló oldalak ma már nem kínálnak álcaútleveleket. Egy brit, utazásbiztonsággal foglalkozó cég szakértője azt mondta a CNN-nek, hogy vannak még helyek a világon, ahol legálisan tarthatunk ilyen kamuútlevelet, amelyet kizárólag csak életveszélyes helyzetben lehet használni. Ilyen Ausztrália, Új-Zéland és az Európai Unió szinte valamennyi tagállama.
A másik dolog pedig az, hogy ezek a dokumentumok amennyire meggyőzőnek tűntek 35-40 éve, annyira hiteltelenek manapság. A biometrikus adatok felhasználásával, a dokumentumok speciális jelölésével, például hologrammal vagy vízjellel manapság szinte kivitelezhetetlen olyan kamu úti okmányt előállítani, amely megtévesztésig hasonlítana egy eredeti útlevélre. Amibe még manapság is belefuthatunk, az inkább az Európai Bizottság listájában említett fantázia-útlevelek némelyike. Ilyen például a Hare Krisna papírja vagy a Kalifornia Szabad Állam, esetleg a Menekült Köztársaság útlevele.
(Borítókép: Index)