Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump korábbi tanácsadója feladta magát az FBI-nak

2021. november 15., hétfő 20:53

Steve Bannon, Donald Trump volt amerikai elnök korábbi tanácsadója hétfőn feladta magát a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI munkatársainak.

Az igazságügy-minisztérium azért emelt vádat pénteken a 67 éves egykori főtanácsadó ellen, mert megsértette a Kongresszust azzal, hogy megtagadta a tanúvallomást a január 6-i a capitoliumi zavargásokat – amelyben öten meghaltak – vizsgáló bizottság előtt, valamint megtagadta a kért dokumentumok benyújtását is.

Az amerikai képviselőház októberben kezdeményezte Steve Bannon felelősségre vonását, aki az elnöki előjogok elvére hivatkozva tagadta meg az együttműködést – az ügy így került az igazságügy-minisztérium elé.

A képviselőházi bizottság abban bízik, hogy a Steve Bannon elleni fellépés másokat is arra késztet, hogy tanúskodjanak, így például Mark Meadowst, a Fehér Ház egykori kabinetfőnökét.

A minisztérium szerint a korábbi főtanácsadó minimum 30 nap, de akár egy év börtönt, valamint 100 és 1000 dollár közötti pénzbírságot kaphat, ha elítélik.

Steve Bannon a 2016-os elnökválasztás idején volt Donald Trump kampánymenedzsere, később hét hónapig tanácsadóként dolgozott a Fehér Házban, majd 2017 nyarán bocsátották el. Várhatóan hétfőn jelenik meg először a szövetségi bíróságon.

(MTI)

Rovatok