Index Vakbarát Hírportál

Putyin: Nem veszi komolyan a Nyugat a figyelmeztetéseinket, ne lépjék át a vörös vonalat

2021. november 18., csütörtök 18:20

A Nyugat nem veszi komolyan a moszkvai figyelmeztetéseket, hogy ne lépje át az orosz érdekek vörös vonalát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai diplomáciai tárca kibővített kollégiumának ülésén elmondott beszédében.

Folyamatosan hangot adunk aggodalmainknak ezzel kapcsolatban, szólunk a vörös vonalakról, de természetesen értjük, hogy partnereink – hogy is mondjam finoman – nagyon sajátosan, nagyon felületesen viszonyulnak minden figyelmeztetésünkhöz és a vörös vonalakról szóló szavainkhoz

– fogalmazott az orosz államfő az eseményen, amely Oroszország külpolitikai céljainak meghatározásáról és értékeléséről szólt.

Nehezményezte azt is, hogy a Fekete-tengeren megtartott nyugati hadgyakorlat „túllépte a kereteket”, és hogy az orosz államhatártól húsz kilométerre nyugati hadászati bombázók repkednek. 

Putyin arról is beszélt, hogy Oroszországnak komoly és hosszú távú biztonsági garanciákat kell kérnie és kapnia a Nyugattól, ugyanis nincs szüksége konfliktusokra az ország nyugati határain, és ez ügyben figyelmeztetéseket is küldött.

Az elnök szerint a NATO Oroszországgal szemben hangsúlyozottan konfrontatív magatartást tanúsít, és folyamatosan közelíti infrastruktúráját az orosz határok felé, amire megfelelő választ helyezett kilátásba. Az elnök itt vélhetően a Lengyelországba és Romániába telepített NATO-s rakétarendszerekre utalt. 

Az észak-atlanti szövetséget hibáztatta a párbeszéd mechanizmusainak lerombolása miatt, emlékeztetve a szövetség mellett működő orosz misszió diplomatáinak kiutasítására, amelyre Moszkva a képviselet bezárásával reagált. Hangsúlyozta, hogy a katonai és a politikai feszültség csökkentése nemcsak Oroszország, hanem egész Európa érdekében áll.

Hangot adott álláspontjának, miszerint Kijev demonstratívan nem teljesíti az ukrajnai válság rendezéséről megkötött minszki megállapodásokat. Úgy vélekedett, hogy az ukrajnai válság még távol van a rendezéstől.

Putyin szerint az ukrán vezetés gyakorlatilag bátorítást kap a minszki megállapodások lebontásához vezető úton a Nyugattól, amely azzal, hogy halált okozó harci eszközöket szállít Kijevnek, kiélezi a Donyec-medencei válságot.

Bírálta Lengyelországot, amiért könnygázt és vízágyúkat vetett be a határát átlépni akaró migránsokkal szemben. Kifogásolta, hogy a Nyugat szerinte Minszkre való nyomásgyakorlásra próbálja meg felhasználni a migrációs válságot, és közölte, hogy Oroszország még jobban el fogja mélyíteni az integrációt Fehéroroszországgal.

Rovatok