Index Vakbarát Hírportál

Katonai kórházba szállították Szaakasvilit

2021. november 20., szombat 07:19

Átszállították egy másik kórházba Miheil Szaakasvilit pénteken. A korábbi grúz elnököt a Tbiliszi külvárosában található börtönkórházból vitték Goriba, ahol jelenleg egy katonai kórházban ápolják.

A kórházba orvosok, az édesanyja és az ügyvédei kísérték el, a környéket pedig lezárták a rendőrök. A jelenlegi állapotáról nem tudni.

Szaakasvili ügyvédje pénteken közölte, hogy a korábbi elnök beleegyezett abba, hogy átszállítsák egy katonai kórházba, egyúttal befejezi az éhségsztrájkot, amelyet még október elején kezdett el, miután letartóztatták.

A volt elnök sokáig Ukrajnában élt, majd október 1-jén őrizetbe vették Grúziában, ahova az önkormányzati választások első fordulója előtt tért vissza. Eleinte a Rusztavi börtönben tartották fogva, ott kezdett éhségsztrájkba, mivel politikai fogolynak tartotta magát.

Szaakasvili november 8-án lett rosszul, összeesett, majd átszállították egy börtönkórház intenzív osztályára.

(MTI)

Rovatok