Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz EP-képviselői elvárják, hogy az EU segítse a határok védelmét

2021. november 23., kedd 21:59

Gál Kinga és Bocskor Andrea európai parlamenti képviselők szerint szolidaritás illetné Lengyelországot, és az Európai Uniónak a határvédelemben kellene segítenie a tagállamokat. Deutsch Tamás úgy véli, az Európai Bizottság hátba támadta Magyarországot és Lengyelországot. Orbán Viktor kérését közben elutasította az Európai Bizottság.

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén a belarusz-lengyel határon kialakult migrációs vészhelyzetről is vitáztak. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye szerint Gál Kinga kiemelte: minden tisztelet és szolidaritás a lengyeleket illetné, akik eltökéltek abban, hogy megvédjék saját határaikat, amelyek egyben az Európai Unió külső határai is. Bocskor Andrea szerint az Európai Unió és a schengeni rendszer közös értékek, melyeket meg kell védeni.

Ha egy tagállam védi a külső határokat, azért szolidaritás és anyagi támogatás járna, nem pedig hátbatámadás. Márpedig az EP öt frakciója a múlt héten pont ezt tette, mikor a migránsválsággal küzdő Lengyelország pénzelvonását követelte

– hangsúlyozta a sajtóközlemény szerint Gál Kinga.

Végre ki kell mondani, hogy a jelenlegi uniós jogi keret nem biztosít megfelelő válságkezelő eszközöket a migrációs nyomás alatt álló tagállamok számára, és ezen sürgősen változtatni kell

– zárta a felszólalását az Európai Parlament plenáris ülésének vitájában.

Bocskor Andrea arról beszélt, hogy a magyarok teljes mértékben átérzik a lengyelországi problémát, és szolidaritásukról biztosítják a lengyel népet.

Az EU állandóan szolidaritást követel a tagállamoktól, most azonban arra van szükség, hogy a lengyel határőrök kapjanak minél előbb segítséget a külső határ megvédéséhez

– emelte ki a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Azt is mondta: az Európai Uniónak változtatnia kell az elhibázott migrációs politikáján és azon kellene dolgoznia, hogy „az EU határait ostromlók minél előbb hazatérhessenek és otthon kapjanak segítséget, jövőképet”.

Egy másik sajtóközlemény és az MTI összefoglalója szerint Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti delegációjának vezetője a keddi plenáris ülésen felszólalásában sérelmezte:

Brüsszel mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást, de nem ad pénzt a határok fizikai védelmére, pedig az az egész EU-t védi az illegális migrációtól.

Deutsch Tamás kifejtette: „a szolidaritás arculcsapása” és cserbenhagyás az, hogy az Európai Bizottság „a hatalmával visszaélve” jogi eljárásokat indít Magyarország és Lengyelország ellen, a járvány, a migrációs válság, illetve egy hibrid háború kellős közepén pedig „hátba támadja mindkét népet”.

Támogatást ígértek a határvédelemre

Az MTI azt írja, Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament keddi plenáris ülésén kijelentette: a bizottság úgy döntött, hogy a Litvániának, Lettországnak és Lengyelországnak szánt határvédelmi támogatások összegének megháromszorozását javasolja. Ursula Von der Leyen azt is elmondta, hogy a Belarusz által alkalmazott stratégia egyértelműen az utazásszervezők és közvetítőik bűnrészességén alapul.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke a plenáris ülésen úgy fogalmazott: a kialakult állapot nem migrációs ügy, hanem az uniót Belarusz részéről fenyegető biztonsági kérdés.

Minszk teszteli az EU határait Lengyelországban és Lettországban. Ha egy tagországot fenyegetnek, mindannyiunkat fenyegetnek. Nem fogadjuk el, nem hagyhatjuk ezt, cselekednünk kell

– szögezte le. Szkínász elmondta: az EU közös válaszok előkészítésén dolgozik, anyagi támogatást nyújtanak az érintett tagországoknak.

Lengyelország kezdeményezésére Budapesten tárgyaltak kedden a V4-es országok kormányfői. Orbán Viktor szerint soha nem volt még az Európai Unió ilyen migrációs nyomás alatt, miközben „Brüsszel elhibázott politikát folytat”, és „gyakorlatilag mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást”.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar álláspont továbbra is az, hogy az Európai Uniónak ki kell fizetnie az európai határvédelem költségeit. A magyar határvédelemről azt mondta: úgy lenne korrekt, ha a költségeket legalább felét Brüsszel állná. A visegrádi országok kormányfői szolidaritásukról biztosították Lengyelországot a keleti határán kialakult migrációs helyzet miatt.

Orbán Viktor elutasítást kapott

Az Euronews kedden este azt írta, az Európai Bizottság elutasította Orbán Viktor kérését, hogy a bizottság függesszen fel minden olyan kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit. A miniszterelnök Ursula von der Leyennek címezte levelét.

Orbán Viktor szerint a tagállamokat nem lehet felelősségre vonni vagy büntetni azért, mert működőképes megoldásokat alkalmaznak a fenyegető kihívásokra. A kérést támogatta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is.

Margaritisz Szkínász a Strasbourgban tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy a kötelezettségszegési eljárásoknak szigorú szabályai vannak és nem lehet politikai alapon megszüntetni őket – számolt be az Euronews.

Nincs politikai mozgástér a kötelezettségszegési eljárásokban. Szigorúan meghatározott, könyv szerinti folyamatokról van szó. Az ilyen eljárás lezárására az egyetlen lehetőség az, ha annak az alapját jelentő ügy megoldódik. (...) Politikai okokból, vagy levelekkel nem lehet leállítani egy kötelezettségszegési eljárást

– idézte az Európai Bizottság alelnökét a portál.

(Borítókép: Lengyel rendőrök védik a belarusz-lengyel határt 2021. november 22. Fotó: Kacper Pempel / Reuters)

Rovatok