Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben összefoglaltuk a koronavírus-világjárvány történéseit és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • A francia kormány a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt nem tervez sem lezárást, sem kijárási tilalmat, de szigorítja a védettségi igazolás feltételeit, és minden felnőtt számára lehetővé teszi az oltás harmadik adagjának felvételét öt hónappal a második után – jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter. A védettségi igazolás kiadását január 15-től három oltáshoz kötötték mindenki számára.

    Át tudjuk vészelni ezt az újabb hullámot a legszigorúbb intézkedések nélkül

    – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy nincs szükség az üzletek korai bezárására és az állampolgárok szabad mozgásának korlátozására, miután a fertőzési szint emelkedése egyelőre nem okoz nyomást az egészségügyi ellátórendszerben. Olivier Véran jelezte, hogy a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját szombattól minden 18 éven felüli igényelheti öt hónappal az előző oltás után. A harmadik adagra szeptember óta a 65 éven felüliek, a veszélyeztetettek és az egészségügyi dolgozók már jogosultak, miután az év elején velük kezdődött az oltási kampány.

    A védettségi igazolás érvényességét január 15-től a kormány a harmadik oltáshoz köti minden 18 éven felüli személy számára, a 65 éven felüliekre már december 15-től vonatkozik ez a szabály. A második oltás után hét hónappal érvényét veszti az oltási igazolás, amennyiben a tulajdonosa nem igényelte a harmadik adagot.

    Az oltásra jogosultak 90 százaléka felvette a koronavírus elleni oltás legalább első adagját, ami a teljes lakosság 77 százalékának felel meg, mindkét adagot a teljes lakosság 75 százaléka kapta meg – számolt be az MTI.

  • Bár a vakcinák hatásosak a koronavírus ellen, az eredmények ellentmondásosak arról, hogy a hosszú Covid megelőzésében is hatásosak-e – írja a Nature.

    Egyes kutatások szerint azok körében, akik oltottan úgynevezett áttöréses fertőzésben elkapják a koronavírust, a hosszú Covid kialakulásának esélye csupán a felére csökken, vagy egyáltalán nem változik.

    Ahogy a lap fogalmaz, jelenleg „vakon tapogatózunk” a kérdésben, hogy eredményesek-e a vakcinák a hosszú Covid ellen.

    Rendkívül nehéz lesz felbecsülni, hány oltott embernek lettek hosszú távú tünetei. Nagyon kevés adatunk van erről

    – mondta Petter Brodin, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa.

  • Pozitív lett a koronavírustesztje Milos Zemannak, ezért a cseh államfőt csütörtökön este újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították – közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.

    Az államfő kezelésének idejére a munkaprogramját lemondták. Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnökének kinevezése kormányfővé ezért pénteken elmarad – tette hozzá a szóvivő.

    Az MTI beszámolója szerint Milos Zeman délelőtt hagyta el a kórházat, ahol október 10-től kezelték. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint Milos Zemannak májzsugorodása van.

    A cseh államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el – közölte az intézet.

  • Olyan QR-kód volt látható a kijevi vakcinázás elleni tömegdemonstráción, amelynek alapján az Egységes Oroszország párt honlapjára lehet eljutni. A nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) közölte: az ukrajnai vakcinázás elleni, oroszok szervezte tiltakozó akcióról az ukrán hatóságnak már korábban tudomása volt.

    Az orosz propagandagépezet a koronavírus elleni védőoltások káros voltáról igyekeznek meggyőzni az ukránokat. A legutóbbi kijevi tüntetésen az Oroszország által felbérelt demonstrálók olyan QR-kódot használtak a plakátjaikon, amelyek az Egységes Oroszország párt honlapjára vezethetnek át

    – áll az RNBO közleményében.

    Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) már november 16-án leállította az ukrajnai vakcina ellenes mozgalom vezérének ténykedését. Osztap Sztahivról a nála rendezett házkutatás alkalmával kiderítették, hogy oroszországi körök pénzelték. A férfi ellen bűnügyi eljárást indítottak. A vádpont szerint tíz év börtönre ítélhetik – írja a Kárpáthír.

  • A portugál kormány bejelentette, hogy ismét bevezetik a kötelező oltási igazolást a vendéglátóhelyeken, éttermekben és edzőtermekben, valamint beltéren ismét kötelező lesz a maszkviselés – írja a Guardian.

    Portugáliában az egyik legmagasabb az átoltottság az egész világon.

    A repülőtereken minden beutazónak negatív koronavírustesztet kell bemutatnia.

  • Rekordbüntetést szabott ki Romániában az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) oltásellenesnek vélt szalagcímek miatt a Naşul TV-re – írja a Főtér. A csatorna többek között az alábbi szalagcímeket használta:

    • Mit gondolnak, az oltatlanok minden jogukat elvesztik a társadalomban?
    • A hivatalostól eltérő állásponton lévő orvosokat eltávolítják a rendszerből!
    • Mit gondolnak, miért készítenek oltást előzetes tesztelés nélkül?
  • A Pfizer bíróságon benyújtott keresetében azt állítja, hogy egyik alkalmazottja mintegy tizenkétezer fájlt töltött fel Google Drive-meghajtójára és saját eszközökre.

    A dokumentumok üzleti titkokat tartalmaznak, többek között a koronavírus-vakcináról szóló elemzéseket, a cég működési céljait és új gyógyszerek fejlesztési tervét – írja a Bloomberg alapján a Portfolio.

    A gyanúba keveredett Csun Hsziao Li már korábban beadta felmondását, hogy a feltételezések szerint a Xencor nevű vállalatnál folytassa pályafutását, amely monoklonális antitestterápiákat és citokingyógyszereket fejleszt. Rajta kívül még öt társáról feltételezi a Pfizer, hogy részt vettek a vállalati kémkedésben.

    A dolgozó 2006 óta állt a Pfizer alkalmazásában. Kínában, a cég termékfejlesztési csoportjánál kezdett, majd 2016-ban az amerikai gyógyszergyártó áthelyezte Kaliforniába. A munkaszerződése része volt egy titoktartási megállapodás is.

  • Dobson Szabolcs gyógyszer-engedélyeztetési szakember Facebook-posztjában arról írt, miért van sok olyan tünetes beteg, akiket kétszer is beoltottak. Szerinte

    a jelenlegi oltások által biztosított védettség néhány hónap múlva jelentősen csökken, főleg idősebbeknél.

    Mindez azt jelenti, hogy az emlékeztető oltás rendkívül fontos. Emlékeztető oltás hiányában körülbelül öt-hat hónap elteltével egyáltalán nem csoda, ha elkezd nőni a tünetes betegek száma.

    Ráadásul a delta-variáns sokkal fertőzőképesebb, és már harmadik oltás után is vannak áttöréses fertőzések. De a súlyos kimenetelek kockázata nagyon jelentősen lecsökken.

    El kell felejtenünk a két oltást, ha az öt-hat hónapnál régebbi. Hazánkban már négy hónappal később is lehet emlékeztető oltást kérni. Sosem késő, amíg nem következett be a fertőzés

    – tette hozzá Dobson Szabolcs. Szerinte az Európában jelenleg uralkodó egyre súlyosabb helyzet egyik fő oka, hogy a hatóságok és/vagy az emberek nem eszméltek időben, és nagyon kevesen oltatták be magukat a harmadik oltással.

  • Csehországban csütörtök éjféltől harmincnapos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babiš miniszterelnök a kormányülés szünetében.

    A kormányfő a szükségállapot kihirdetését a kórházakban kezelt koronavírusos betegek egyre növekvő számával indokolta.

    A betegek növekvő száma egyre nagyobb problémát okoz a kórházakban

    – mutatott rá Andrej Babiš. Másfelől a kormány rendkívüli ülésén új óvintézkedésekről is dönt, amelyeket szükségállapot nélkül nem lehetne bevezetni.

    Cseh médiajelentések szerint a helyzet leginkább a morvaországi régiókban súlyos. Csütörtökön egy brünni kórházból például 19 beteget szállítottak Prágába, mert Brünnben már nincs számukra hely – számolt be az MTI.

  • Pénteken véres zavargások törtek ki a hollandiai Rotterdamban a járványügyi korlátozások bevezetése ellen. A tiltakozók autókat gyújtottak fel, valamint kövekkel dobálták meg a hatóság embereit. A rendőrség figyelmeztető lövéseket adott le, több ember megsérült.

    A zavargásokat csupán erre az okra visszavezetni azonban jelentős leegyszerűsítése a dolgoknak – írja elemzésében az UnHerd.

    A holland ügyvezető igazságügyi miniszter, Ferd Grapperhaus azt állítja, hogy a demonstrációt foglyul ejtették a futballhullgánok és a köztörvényes bűnözők. Az ország rendőrsége már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet a tüntetéseken egyre inkább elharapódzó erőszakra.

    A legfrissebb információk szerint úgy tűnik, hogy a zavargásokban részt vevő tömeg nagy részét különféle okok miatt a kormánnyal elégedetlen csoportok tették ki, mint például focihuligánok, munka nélküli fiatalok és alacsony keresetű dokkmunkások.

    A történtek ismételten rámutatnak a holland társadalomban jelen lévő mély megosztottságokra.

  • Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány alakulására tekintettel csütörtökön az unión belüli biztonságos és szabad mozgásra vonatkozó szabályok összehangolására tett javaslatot – adta hírül az MTI. Ennek jegyében a bizottság a védettségi igazolványok érvényességét január 10-től kezdve kilenc hónapban határozná meg.

    A javaslat alapján a tagállamok nem utasíthatnak el olyan oltási bizonyítványt, amelyet a vakcina utolsó adagjának beadása óta kevesebb mint kilenc hónap elteltével állítottak ki.

    Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ iránymutatását követve kilenc hónapos érvényességi időt javaslunk, és ezen időszakon túl, a harmadik, emlékeztető oltás hiányában az igazolvány hatályosságát nem ismernénk el

    – jelentette ki a javaslatokat bemutató sajtótájékoztatón Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos.

    Hozzátette: az EU figyelembe veszi azt is, hogy a kormányoknak időre, legalább három hónapra van szükségük az oltási kampányaik kiigazításához és a harmadik dózis elérhetővé tételéhez.

    A bizottsági javaslat szorgalmazza azt is, hogy az utazáskor az Európai Unió egyik országában se lehessen korlátozó intézkedéseknek alávetni az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezőket. Ugyanakkor igazolás hiányában az érintetteket vizsgálatokra köteleznék közvetlenül az érkezés előtt vagy után.

  • Az Európai Unió végrehajtó szerve azt indítványozta, hogy az unió polgárainak fel kell venniük a harmadik oltást, ha továbbra is szabadon akarnak utazni a közösségen belül – írja a Guardian. Az emlékeztető oltást a második dózis után kilenc hónappal kell beadni.

    Harmadik oltás híján az embereknek teszteltetniük kell, vagy karanténba kell vonulniuk.

    Az intézkedés 2022-ben lép életbe, ha a tagállamok is elfogadják.

    Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki civilben eredetileg maga is orvos, azt mondta:

    Az Európai Unió felnőtt lakosságának negyede még nincs teljesen beoltva. Ha nem vagy beoltva, sokkal nagyobb az esélye, hogy súlyos tüneteid lesznek. Az oltás megvédi az oltottakat, és a környezetükben élőket is.

  • A Pfizer–BioNTech vakcináját javasolja oltásra az 5–11 éves gyerekeknek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP). A szervezet még októberben kezdte el tanulmányozni a gyártó által benyújtott dokumentumokat, mostani döntését pedig csütörtöki rendkívüli ülésén hozta meg.

    A vakcinát innentől a teljes Európai Unióban, köztük Magyarországon is használhatják majd az érintett korosztályban, amennyiben az uniós tagállamok hatóságai is így döntenek. A végső döntést az Európai Bizottság fogja meghozni az ügyben.

    Az EMA által közzétett  közlemény szerint az 5–11 évesek számára beadható Comirnaty dózisa kisebb, mint a felnőtteké. A gyerekek ugyanis tíz mikrogrammnyit kapnak majd a felnőttek 30 grammja helyett. Az oltásból két dózist adnak be nekik, melyek felvétele között három hét az eltérés.

  • Tegnap este már csak oltási igazolvánnyal engedték be az vásárlókat Szlovákiában az üzletekbe, boltokba, ám nem alakult ki felvásárlási láz, ám egy bizonyos üzlet előtt kígyóztak a sorok az egyik Pozsonyi plázában – adta hírül az Új Szó. 

    Az Index beszámolt róla, hogy két hétig tartó lezárást jelentettek be tegnap Szlovákiában, ezzel igyekeznek a leterhelt egészségügyi rendszeren lévő nyomást csökkenteni, így a Magyarországgal szomszédos országban mától bezártak az éttermek, valamint a nem létszükségletet jelentő boltok, azonban az oktatási intézmények egyelőre nyitva maradnak. Richard Sulík gazdasági miniszter kifejtette, hogy a döntést tíz nap után fogják újraértékelni és meghosszabbítani vagy feloldani a járványügyi adatok alapján.  

    Az állampolgárok nem kezdték el megrohamozni pánikszerűen a boltokat a bejelentés után, ám meglepő módon a legnagyobb sor, mondhatni tömeg a parfüméria előtt volt, legalább is a főváros egyik bevásárlóközpontjában. Igazándiból az emberek szinte a megszokás nyugalmával vették tudomásul az újabb teljes lezárást, ahol úgy tűnik a többségnek szépségápolási szerekre támadt a legnagyobb igénye ebben a helyzetben. 

    (via Új Szó

  • Az Egyesült Arab Emírségekben 77 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak csütörtökre az elmúlt 24 órában, míg egyetlen halálesetet sem jelentettek. Az egészségügyi hatóságok 284 237 tesztet hajtottak végre az elmúlt napon.

    A csaknem tízmilliós országban eddig 741 720 koronavírusos esetet regisztráltak a pandémia kezdete óta, és eddig 2145-en vesztették életüket a járvány következtében.

    Összehasonlításképpen, a szintén csaknem tízmilliós Magyarországon 1 057 017-en fertőződtek meg és 33 704-en haltak meg eddig a koronavírusban.

    (Emirates News Agency)

  • Az ausztrál nyílt teniszbajnokság versenyigazgatója, Craig Tiley szerint a játékosok átoltottsága elérheti a 95 százalékot a januári tornára.

    Craig Tiley a Victoria állambeli rádióban úgy nyilatkozott, hogy az Australian Openen bevezetett oltási kötelezettségnek köszönhetően egyre többen oltatják be magukat a profi teniszezők közül.

    Mire elérkezik a január, addigra a játékosok akár 90-95 százaléka be lesz oltva, mert ha nincsenek beoltva, akkor nem játszhatnak

    – mondta Tiley, utalva arra, hogy a világelső szerb Novak Djokovic sem kivétel az oltási követelmények alól.

    A szerb teniszező nem hajlandó elárulni oltottsági státuszát, azonban ha továbbra sem nyilatkozik erről, akkor a korábban bevezetett szigorú koronavírusos szabályozás értelmében nem vehet részt a januári viadalon.

    Djokovic, Roger Federer és Rafael Nadal egyaránt 20 bajnoki címmel vezeti a legtöbbszörös Grand Slam-győztesek örökrangsorát, ebből Djokovic kilencet Ausztráliában nyert.

    A szervezők teltházas mérkőzésekre számítanak a január 17. és 30. ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

    A 2021-es idény újévkor rajtol a sydneyi férfi ATP Kupával, ezzel párhuzamosan a férfiaknak és nőknek is szerveznek versenyeket Adelaide-ben és Melbourne-ben. Az Australian Open előtti héten Sydneyben és Adelaide-ben szerepel a mezőny.

  • Romániában 2104 új koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak, több mint 43 ezer teszt kiértékelése után. szerdán. Már meghaladja az 1,77 milliót az igazolt Covid-betegek száma a szomszédos országban. Közülük csaknem 11 ezren újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor eddig 1,66 millió embert gyógyultnak nyilvánítottak.

    A Covid-19 kór és szövődményei 212 beteg halálát okozták, ezt jelentették a hatóságok, csütörtökön. Csaknem 90 százalékuk nem volt beoltva, írta a Transindex.ro portál. Kórházban 8859 fertőzöttet kezelnek. Közülük 1341 beteget kell intenzív osztályon gondozni, 12 gyermek.

  • Oroszországban 33 796 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 9 millió 468 ezret, írta a TASZSZ. A legtöbb, több mint 3 300 új esetet Moszkvában jegyezték föl. A kezelés alatt álló, aktív betegek száma elérte az 1,034 milliót Oroszországban.

    A Covid-19 és szövődményei 1 238 fertőzött életét követelték szerdán. A pandémia kezdete óta már több mint 269 ezer ember halt meg Oroszországban. Ellenben több mint 38 ezer ember felépült egy nap leforgása alatt. Összesen már több mint 8,164 millió ember győzte le a vírust a csaknem 148 milliós országban.

  • Ukrajnában 16 943 új koronavírusos esetet regisztráltak szerdán. A betegségben 628 fertőzött lelte halálát. A pandémia kezdete óta a halálos áldozatok száma meghaladja a 83 ezret, írta a karpatalja.ma.

    Ugyanakkor egy nap leforgása alatt több mint 26 ezren felépültek. A járvány több mint másfél esztendeje alatt 2,85 millióan gyógyultak fel a kórból. A legtöbb megbetegedést Kijevben, a legkevesebbet Kirovográd megyében regisztrálták.

    Kárpátalján 671 újabb esetet jegyeztek fel. A fertőzéssel 11 ember nem tudott megbirkózni a magyarok lakta régióban.

  • Szlovákiában 10 165 új esetet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Ezeknek a fertőzötteknek a 71 százaléka nem volt beoltva, írta az ujszo.com. A legtöbb pozitív teszt Zsolna megyében, a legkevesebb Nyitra megyében volt.

    A Covid–19 és szövődményei 51 beteg életét követelték szerdán. A pandémia kezdete óta több mint 14 ezer elhunytat gyászolnak a hozzátartozói.

    Jelenleg 3188 Covid-pácienst ápolnak kórházban. A fertőzöttek közül 291 embert intenzív osztályon kell gondozni, 259 páciens mesterséges lélegeztetésre szorul. A kórházban lévők 84 százaléka nincs beoltva, vagy csak az első adag vakcinát vette fel.

  • Elkapta a koronavírust Joshua Kimmich. A Bayern München válogatott középpályásának megfertőződését megerősítette klubja. Kimmich korábban jelezte: nincs beoltva, és kétségei vannak a vakcinával kapcsolatban, írta a Mandiner.

    Joshua Kimmichnek nemrég karanténba is kellett vonulnia, mert a német válogatottnál kapcsolatba került koronavírusos betegekkel. A középpályásként, védőként is csatasorba állítható futballistának most újra otthon kell maradnia. Így kénytelen lesz kihagyni a Borussia Dortmund elleni Bundesliga-rangadót, amit december elején rendeznek meg.

    A bajor sztárcsapatot igen súlyosan érinti a koronavírus újabb hulláma. Kedden például csak egy tartalékos csapattal állhattak ki a Dinamó Kijev elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ám így is győztek.

  • Magyarországon ez érintheti a Szputnyikkal és a Sinopharmmal oltott embereket is.

    Tegnap a világ egyik legfejlettebb egészségügyi rendszerével rendelkező országa, Kanada teljes körű jóváhagyásban részesítette a Janssen koronavírus elleni vakcináját. Ez azt jelenti, hogy immáron nem csak vészhelyzeti alkalmazásra engedélyezett a védőoltás.

    Az engedélyező hatóság az általunk is már ismertetett ENSEMBLE vizsgálat alapján adta ki a végleges, mindenre kiterjedő jóváhagyást. Ebben a vizsgálatban 43 000 ember vett részt, melynek során a védőoltás 85 százalékos védelmet nyújtott a koronavírus által kiváltott betegség súlyos, kórházi kezelést igénylő lefolyása ellen. A vizsgálatot három földrész nyolc különböző országban folytatták le, ami azért jelentős, mert így biztosabbra vehető, hogy világszerte hatékony az oltás, különböző országok különböző járványügyi helyzete és eltérő egészségügyi rendszere, illetve nagymértékben különböző egészségi állapotban lévő állampolgárai számára is.

    Bővebben>>>

  • A koronavírus egy újabb variánsát fedezték fel Afrikában, ami kimagaslóan erős mutációs képességgel bír, így megkerülheti az emberi test védelmi vonalát, új löketet adva a világjárványnak.

    Egyelőre csak tíz esetről tudni három országban, mindazonáltal a tudósok kongatják a vészharangot a mutációi miatt. 

    A B.1.1.529 besorolást kapó variánsnak 32 mutációját jegyezték fel a vírus tüskefehérjéjében, a kórokozó ama részében, melyet a legtöbb vakcina imitál, hogy felkészítse a szervezetet a Covid elleni védekezésre. Csakhogy a jelenlegi oltóanyagok, bár fejleszthetőek, az alapvírusnak a sejtekhez való csatlakozását szolgáló tüskefehérjéjét veszik alapul az immunrendszer felkészítéshez. 

    A variánst először Botswanában azonosították, ott három fertőzöttet találtak. Hat másik esetet Dél-Afrikában lokalizáltak, de ami nagyobb aggodalomra ad okot,

    a vírus már el is hagyta a kontinenst, egy Dél-Afrikából Hongkongba érkező utas behurcolta Ázsiába. 

    Mint megírtuk korábban, van az a valószínűsíthetőbb verzió, hogy a pandémiát kiváltó koronavírus laborszökevény, és azért mutálódik ilyen gyorsan, mert a vuhani kutatók, igaz, amerikai pénzből, de szándékosan módosították genetikailag, hogy a koronavírusok császárát létrehozzák. A cél elvileg az volt, hogy amikor megszületett a szívós vírus, megalkotják az királyölő oltóanyagot, amely a koronavírus minden típusának megálljt tud parancsolni. A történet folytatását mindenki tudja.  

    A B.1.1.529 botswanai felbukkanását november 11-én jegyezték fel, három nappal később pedig már átjutott Dél-Afrikába. Hongkongba pedig egy 36 éves férfi testében jutott el, aki negatív PCR-teszttel szállt fel a járatára. Dél-Afrikában nagyjából 20 napot töltött, és akkor távozott, amikor a szupervariánst Botswanában azonosították. Jó hír, hogy mivel Hongkongban kötelező a karantén negatív teszteredmény esetén is, így a férfi nem sétált ki a sűrűn lakott szigetcsoport utcáira, az izoláció második napján állapították meg nála a fertőzöttséget. De hát ugye a repülőkön van utaskísérő is, a reptereken meg személyzet. 

    (Guardian)

  • A Salamon-szigetek fővárosában, Honiarában csütörtökön is folytatódtak az előző nap kezdődött zavargások az időközben elrendelt kijárási tilalom ellenére.

    A kormánnyal elégedetlenek tömege több épületet is felgyújtott Honiara kínai negyedében. A közösségi médiában lángoló épületekről és azokból felszálló füstről tettek közzé felvételeket.

    Manasseh Sogavare miniszterelnök azután rendelte el a kijárási tilalmat a fővárosban a kedélyek lecsillapítására, hogy tüntetők meg akarták rohamozni a parlamentet is. A tiltakozók azonban a tilalom ellenére az utcákra vonultak, és követelték a kormányfő lemondását.

    Sogavare szerda este a lakossághoz intézett felhívásában elítélte a zavargásba fordult tüntetéseket, amelyek során kormányzati és rendőrségi épületeket is felgyújtottak, és üzleteket fosztottak ki az elégedetlenkedők. A történteket szomorú és sajnálatos eseménynek nevezte, amelynek célja megbuktatni a demokratikusan megválasztott kormányt.

    Mint mondta, az elvileg helyi idő szerint péntek reggel hét óráig hatályban lévő kijárási tilalom lehetőséget biztosít a biztonsági erőknek Honiarában, hogy felelősségre vonják az elkövetőket, és elejét vegyék a további törvénytelen pusztításnak.

    A Salamon-szigeteki rendőrség egyben felszólította a lakosokat, hogy maradjanak otthonukban, kerüljék el a zavargásokat. Sajtójelentések szerint számos tüntető Malaita szigetéről érkezett a fővárosba. Malaita lakosai azért elégedetlenek a kormánnyal, mert 2019-ben, harminchat év után megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és Pekinget támogatja.

    Malaita tiltakozott a lépés ellen, ráadásul Tajvantól kért és kapott segítséget a koronavírus-járvány leküzdéséhez.

    A támogatást megköszönve Malaita vezetője országnak nevezte Tajvant, amit Kína és a Salamon-szigetek kormánya felháborodva fogadott, mert Peking a szigetet szakadár tartományának, saját területéhez tartozónak tekinti.

    A Salamon-szigetek 1978-ban vált függetlenné Nagy-Britanniától. A 2000-es évek elején etnikai viszály lángolt fel az országban. A feszültség miatt Ausztrália békefenntartókat állomásoztatott a térségben 2003 és 2013 között.

  • A világon 259 465 036 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 174 655 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban 258 792 542 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 166 102 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 48 091 937 ember eddig a napig. A halálos áldozatok száma 775 397.

    • Indiában 34 544 882 fertőzöttet és 466 980 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 043 112 fertőzöttről és 613 339 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 10 028 829 a fertőzöttek száma, és 144 728-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 9 270 885-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 262 733-ra emelkedett.
    • Törökországban 8 654 142 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 75 618.
    • Franciaországban 7 586 146 fertőzöttet és 119 686 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 5 595 674 fertőzöttet és 100 123 halottat tartanak nyilván.
    • Argentínában 5 319 867 a fertőzöttek és 116 458 a halottak száma.
    • Spanyolországban 5 111 842 fertőzöttet és 87 904 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 954 585 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 133 415.
    • Ukrajnában 3 530 969 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 87 999 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
    • Lengyelországban 3 406 129 fertőzöttet és 81 688 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Múltidéző javaslatot tett az oroszországi Rjazanyi terület egyik képviselője arra, hogy miként kezeljék az oltási igazolványok hamisításának problémáját.

     Állítsák falhoz a hamis dokumentumokkal bírókat, és lőjék le őket.

    Ezt meg kell tenni!

    – nyomatékosította, hozzátéve, hogy ő maga is hajlandó részt venni a tisztogatásban.

    Később a képviselő kifejtette, hogy miért vezetné be ezt a meggyőzőnek tűnő módszert a járványügyi intézkedések közé: felesége a koronavírus szövődményeiben hunyt el, és ő maga is súlyosan beteg volt egy hónapig.

    (Lenta)

Rovatok