Index Vakbarát Hírportál

Leomlottak az iskolák, többen meghaltak – terrortámadás Szomália fővárosában

2021. november 25., csütörtök 08:18

Szemtanúk szerint nagy erejű robbanás történt Szomália fővárosa, Mogadishu egyik forgalmas részén csütörtökön a reggeli csúcsforgalomban, a detonáció legalább öt ember halálát okozta, és többeket megsebesített.

A terrorcselekményt az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab szélsőséges csoport vállalta magára. A robbanás, amely a városközpont szívében lévő K4-es csomópont közelében történt, olyan hatalmas volt, hogy a közeli iskolák falai is leomlottak, és járművek rongálódtak meg.

Megrázott minket a robbanás nyomása, majd megsüketültünk az azt követő lövöldözéstől

– mondta Mohamed Hussein, a közeli Osman kórház egyik ápolója a Reuters hírügynökségnek. Hozzátette, hogy egy leomlott mennyezet romjai közül húzták ki. A kórházunk falai beomlottak. Velünk szemben van egy iskola, amely szintén összeomlott. Nem tudom, hányan haltak meg – tette hozzá.

Abdulkadir Adan, az Amin mentőszolgálat munkatársa megerősítette az öt halálos áldozatot az AP amerikai hírügynökségnek, és a szolgálat közölte, hogy legalább 15 sebesültet szállítottak kórházba.

Az al-Shabaab az Andalus rádióban közvetített nyilatkozatában azt állította, hogy az Afrikai Unió békefenntartó konvoját kísérő nyugati tisztviselők voltak a célpontok.

Egy szemtanú, Hassan Ali arról számolt be az AP-nek, hogy egy privát biztonsági cég kísérte a tisztviselőket. Hozzátette, látta, hogy a biztonsági személyzet négy tagja megsebesült. Az al-Kaidához kötődő al-Shabaab évek óta harcol Szomália központi kormánya ellen, hogy az iszlám törvénykezés (saría) szigorú értelmezésén alapuló saját uralmát megteremtse.

Rovatok