Index Vakbarát Hírportál

Vészesen közeledik a szupermutáns, Magyarország is leállította a légi forgalmat Dél-Afrikából

2021. november 27., szombat 12:27 | aznap frissítve

Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az omikron névre keresztelt (a sajtóban korábban nű-variánsnak nevezett) koronavírus-mutációra gyanakodnak. Egyelőre még további tesztekre van szükség, hogy biztosan kijelentsék, jelen van a változat a két országban.

A cseh egészségügyi hatóságok délelőtt közölték, hogy gyanús eseteket találtak, ami miatt az omikron-variáns jelenlétére gyanakodnak. Ezt egyelőre nem bizonyították, további vizsgálatokat végeznek.

Kai Klose egészségügyi miniszter elmondta, hogy éjszaka több omikron-típusú mutációt fedeztek fel egy Dél-Afrikából hazatérő utazó szervezetében. Folyamatban van a vírusvariáns szekvenálása – írja a Portfolió.

A WHO aggódik

Az MTI korábban beszámolt arról is, hogy több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán. A tájékoztatás szerint most minden, pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá, hogy kiderítsék, vannak-e közöttük olyanok, akik a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsával fertőződtek meg.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy az új, elsőként Dél-Afrikában kimutatott vírusvariánsnak 32 mutációját jegyezték fel a vírus tüskefehérjéjében, a kórokozó ama részében, amelyet a legtöbb vakcina imitál, hogy felkészítse a szervezetet a Covid elleni védekezésre.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) omikron-variánsként hivatkozott a mutációra péntek esti közleményében. Előzőleg csak a dél-afrikai szakemberek által jelzett B.1.1.529 kódként volt ismert. Ők számoltak be a héten a koronavírus új variánsáról, amely bizony ad okot az aggodalomra, legalábbis a WHO eddigi elemzése alapján. Arról, hogy mit érdemes tudni az új vírusmutánsról, cikkünkben bővebben is olvashat.

Nálunk is tilos a beutazás Dél-Afrikából

Az új vírusváltozat terjedése miatt az Európai Bizottság pénteken azt javasolta a tagállamoknak, hogy állítsák le a légi forgalmat a dél-afrikai régióból. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton bejelentette: Magyarország is megtiltja a beutazást a dél-afrikai országokból érkezők számára a koronavírus omikron-vírusvariánsa miatt.

Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légi közlekedés korlátozásához. Az Európai Unió Tanácsa november 26-án megvitatta az újonnan azonosított, B.1.1.529-es dél-afrikai variánsra adható lehetséges uniós válaszlépéseket

– olvasható a közleményben. Az ülésen megszületett javaslat szerint a dél-afrikai régióból érkező személyek esetében a nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásáról és a korlátozás esetleges feloldásáról szóló „tanácsi ajánlás szerinti vészfékmechanizmust lenne érdemes alkalmazni” – tették hozzá.

A tagállamok egyetértettek abban, hogy szükség van a korlátozások bevezetésére. Az ülés résztvevői fontosnak találták, hogy az alábbi országokból érkező utasok esetében a tagállamok vezessenek be tesztelési és karanténkötelezettséget:

A hazai intézkedések előkészítése megkezdődött, a módosított kormányrendelet megjelenése a mai napon várható.

Rovatok