Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött Jeffrey Epstein bűntársának pere

2021. november 30., kedd 22:00

Még hétfőn állt bíróság elé Ghislaine Maxwell, akit azzal vádolnak, hogy kiskorú lányokat közvetített Jeffrey Epstein üzletembernek, valamint hogy madámként tevékenykedett mellette – írja a Daily Wire. Maxwell egy olyan ügyben állt bíróság elé, amely a végén leleplezheti a szolgáltatásait igénybe vevő férfiakat.

Ha minden vádpontban bűnösnek találják, Maxwell akár hetven évet is kaphat, ez ugyanis az 59 éves kornak megfelelő életfogytiglani börtönbüntetés mennyisége.

Maxwell az ellene felhozott hat vádpont mindegyikében ártatlannak vallotta magát.

Az egykori madámot jelenleg egy New Yorki-i börtönben tartják fogva, az intézményt időnként csak „pokollyukként” emlegetik.

Egy szövetségi bíró az óvadék letételét elutasította, és elrendelte, hogy Maxwell továbbra is maradjon a brooklyni fogdában, ahol a július 2-i New Hampshire-i letartóztatása óta tartják fogva.

Jeffrey Epstein korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt. 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de annak az évnek az augusztusában holtan találták a börtöncellájában. A néhai nagybefektető a halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.

Az Epstein-botrányba belekeveredett András yorki herceg, a brit uralkodó fia is, akiről már évekkel ezelőtt szintén kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel.

Rovatok