Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Spanyolország korlátozza a beutazást hét dél-afrikai országból a koronavírus új omikron-variánsának terjedése miatt – jelentette be Isabel Rodríguez kormányszóvivő kedden Madridban. A spanyol kormány döntése értelmében december 2-tól

    • a Dél-afrikai Köztársaság,
    • Botswana,
    • Zimbabwe,
    • Namíbia,
    • Lesotho,
    • Szváziföld és
    • Mozambik

    felől érkezők közül csakis a spanyol és az andorrai állampolgárok, valamint az ezekben az országokban letelepedési engedéllyel rendelkezők utazhatnak repülővel Spanyolországba. Rajtuk kívül azok a tranzitutasok kapnak mentességet a korlátozás alól, akik a schengeni övezeten kívüli országba utaznak tovább Spanyolországból 24 órán belül. A repülőtéri tranzitzónát azonban ők sem hagyhatják el.

    Az érintett országokból érkezőknek 72 órán belüli negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk még akkor is, ha beoltatták magukat koronavírus ellen. Emellett a hazatérőkre tíznapos karanténkötelezettség is vonatkozik, amely alól a hetedik napon készült negatív PCR-teszt alapján kérhetnek felmentést.

    A beutazási korlátozást egyelőre két hétre rendelte el a spanyol kormány azzal a megjegyzéssel, hogy a döntés a járványhelyzet függvényében meghosszabbítható – számolt be az MTI.

  • Egy második olaszországi régió, az északi Trentino-Alto Adige is sárga járványfokozatba lép át december 6-tól – jelentette be a régió egészségügyi tanácsosa, Thomas Windmann, miközben a szintén sárga övezetbe tartozó Friuli-Venezia Giulia kormányzója a határellenőrzés szigorítását sürgette az oltatlanok kiszűrésére.

    A több mint egymilliós lélekszámú Trentino-Alto Adigében november 24-től már harminchat önkormányzat területén érvényesek szigorítások. Köztük van a téli üdülőhelyként ismert Ortisei városa, amelyet teljes zárlat alá helyeztek éjszakai kijárási tilalommal, valamint Bolzano is, ahol egyedül a maszkhasználat kötelező szabadtéren is.

    Thomas Windmann közlése szerint a romló járványadatok miatt jövő hétfőtől az egész tartományban kötelező a maszkviselés bel- és külső téren egyaránt. Ezzel egy időben a régió alkalmazkodik a szintén december 6-tól életbe lépő országos szigorításokhoz is, így a tömegközlekedési eszközöket kizárólag az oltottak használhatják majd, valamint oltási igazolás lesz szükséges a vendéglátóhelyekre, mozikba, stadionokba történő belépéshez.

    Második napja sárga színű járványfokozatba tartozik Friuli-Venezia Giulia is. A régió kormányzója, Massimiliano Fedriga szerint a lakosok fegyelmezetten tiszteletben tartják az előírásokat. A politikus kedden jelentette be, hogy december 4-én újraindul a síszezon, amelyet esetleges további korlátozások esetén sem kívánnak megszakítani – számolt be az MTI.

  • Németországban további korlátozásokat terveznek a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére, így akár az általános oltási kötelezettséget is bevezethetik – adta hírül az MTI az ügyvezető szövetségi kormány szóvivőjének keddi közleménye alapján.

    Steffen Seibert szerint az ügyvezető kormány, a várhatóan december elején megalakuló új kormány és a járványügyi védekezés gyakorlati ügyeiben illetékes tartományi kormányok vezetőinek keddi informális egyeztetésén egyetértettek abban, hogy a világjárvány negyedik hulláma „rendkívül súlyos, egyes térségekben drámai helyzetet teremtett az egészségügyi rendszerben, és ez határozott fellépést követel”.

    Közös meggyőződés, hogy további intézkedések szükségesek az újonnan regisztrált fertőződések napi számának, és a kórházakra nehezedő nyomás mielőbbi csökkentéséhez. Ezért a szövetségi kormány és a tartományi kormányok megvizsgálnak egy sor javaslatot, és december 9. helyett már csütörtökön, december 2-án megtartják következő hivatalos tanácskozásukat.

    A szóvivő hozzátette: további feladat, hogy az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozókra vonatkozó oltási kötelezettségről szóló döntés mellett előkészítsék „az általános oltási kötelezettségről szóló mihamarabbi döntést” is.

  • Valószínűleg a Pfizer és a BioNTech közös vakcinája is védelmet nyújt a Dél-Afrikából elindult omikron-variánssal szemben – jelentette ki a BioNTech vezérigazgatója, Ugur Sahin a Reutersnek.

    Az EgészségKalauz összefoglalója szerint a szakember elmondta, hogy a tesztek jelenleg is is folyamatban vannak, ezek eredményeit a következő két hétben elemezni fogják, miszerint a két vagy három Pfizer-oltást felvevők vérében lévő antitestek képesek-e semlegesíteni az omikron-variánst. 

    Mi azt gondoljuk, hogy valószínű, hogy ezek az emberek jelentős védelemmel rendelkeznek a súlyos lefolyású, az omikron által okozott betegséggel szemben

    – jelentette ki Ugur Sahin, aki súlyos lefolyás alatt a kórházi vagy intenzív ellátás szükségességét érti.

  • Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke azt szeretné, ha az év végéig zárt kapuk mögött rendeznék a tartomány futballmérkőzéseit a koronavírus-járvány ismételt terjedése miatt – adta hírül az MTI.

    Angela Merkel ügyvezető kancellár és utódja, Olaf Scholz kedden folytatott telefonos megbeszélést a tartományi elöljárókkal a pandémia kezeléséről.

    Jelenleg minden országrész különbözően kezeli a helyzetet, ugyanakkor Söder meglátása szerint „a telt házas stadionok nem összeegyeztethetők azzal, hogy a karácsonyi vásárok zárva vannak”.

    Szászországban, ahol a Leipzig szurkolóbázisa található, már korlátozásokat vezettek be, de Kölnben például ötvenezren voltak a hétvégi, Mönchengladbach elleni rangadón.

    A döntés újfent érzékenyen érintené a listavezető Bayern Münchent, amely már így is csak 25 százalékos kapacitással tölthette meg stadionját a múlt szombati, Bielefeld elleni mérkőzésen.

  • Még csütörtökön döntött arról a görög kormány, hogy kötelező lesz beoltatniuk magukat a 60 év feletti lakosoknak – jelentette a Reuters.

    A hírügynökség beszámolója szerint a döntést többen is kritizálták, így például a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Syriza is, mivel szerintük korábban az Európai Unió tagállamaiban nem volt még példa az életkorhoz kötött kötelező oltásra.

    Kirjakosz Micotakisz görög kormányfő viszont úgy látja, hogy mindez az egészség ára. Azt is leszögezte: nehéz, de szükséges döntést hoztak, hiszen az egészségügy terhelése fokozatosan nő.

    A kormányfő megjegyezte: az új rendelkezéssel szeretnék előmozdítani a „legsebezhetőbbek” védelmét, illetve elkerülni az ellátórendszer összeomlását.

  • Pozitív koronavírustesztet produkált, ezért nem utazhat el a szerdán kezdődő spanyolországi női kézilabda-világbajnokságra az osztrák válogatott szövetségi kapitánya, Herbert Müller – adta hírül az MTI.

    Az osztrák szövetség (ÖHB) kedden számolt be arról, hogy az élvonalbeli Thüringer HC-t irányító szakember nem tarthat a csapattal. A másodedző Erwin Gierlinger és az egyik játékos, Katarina Pandza szintén pozitív mintát adott, így ők is karanténba vonultak.

    Az osztrák válogatottat így Herbert Müller testvére, Helfried irányítja majd a vb-n. Az együttes először csütörtökön, Kína ellen lép pályára a H csoportban, melyben még Spanyolország és Argentína szerepel.

  • Három hétre lehet szükség annak megállapításához, hogy mennyire hatékony a Szputnyik V az új koronavírus omikron-változata ellen – jelentette ki Kirill Dmitrijev, a vakcina külföldi előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója.

    Szükség esetén 100 millió adag módosított Szputnyik V-t lehet legyártani február végére

    – mondta a szakember. Hozzátette, hogy a fejlesztők készek a vírus bármelyik változatához hozzáigazítani az oltóanyagot, de például a delta-variáns esetében erre nem volt szükség.

    Okszana Drapkina, az orosz egészségügyi minisztérium megelőző orvostudományi kutatóintézetének igazgatója szerint a már létező koronavírus elleni vakcinák az omikron-változat esetén is megóvnak a betegség súlyos és halálos kimenetelű lefolyásától.

  • Összefér a német alaptörvénnyel a koronavírus-járvány harmadik hullámának feltartóztatására Németországban tavasszal ideiglenesen bevezetett szabályozás, amely korlátozta egyes alapvető jogok gyakorlását – adta hírül az MTI a szövetségi alkotmánybíróság keddi közlése alapján.

    A testület elutasította az úgynevezett szövetségi vészfékrendszerről szóló jogszabály ellen beadott panaszokat, kimondva, hogy járványügyi vészhelyzetben elfogadható az alapjogok ideiglenes korlátozása.

  • Őrizetbe vette kedden a morvasziléziai Opavában a cseh rendőrség Vlagyimir Bazanovot, a belarusz labdarúgó-szövetség elnökét és feleségét – számolt be az MTI. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy a szükséges engedélyek nélkül léptek be Csehországba – értesült a helyi sajtó.

    Bazanovot és feleségét a Csehország–Belarusz női vb-selejtező előtt vették őrizetbe a cseh hatóságok. A mérkőzés egyébként elmaradt, mert a belarusz válogatott három tagjának pozitív lett a koronavírustesztje. A morvasziléziai rendőrség később a helyi média értesüléseit megerősítette.

    Megerősíthetjük, hogy rutinellenőrzés során őrizetbe vettünk két idegen állampolgárt, akik az egészségügyi minisztérium óvintézkedéseivel ellentétben tartózkodnak Csehország területén

    – mondta újságíróknak Pavla Jirousková, a morvasziléziai rendőrség szóvivője. A rendőrség neveket azonban nem hozott nyilvánosságra.

  • Január végéig minden jogosult brit felnőttnek felajánlják a koronavírus elleni oltás emlékeztető, hatáserősítő harmadik adagjának beadását – jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök.

    A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) legújabb indítványa szerint a nagy-britanniai lakosság 18 éven felüli korosztályában mindenkinek fel kell ajánlani a harmadik oltási dózist. Boris Johnson hangsúlyozza, hogy ez azt jelenti, hogy egyedül Angliában 14 millió felnőtt vált jogosulttá a harmadik oltási adag beadatására.

    A JCVI kezdeményezte azt is, hogy a második és a harmadik oltási dózis közötti időszakot a kormány a jelenleg előírt hat hónapról rövidítse három hónapra – adta hírül az MTI.

  • Ukrajnában december 6-tól már a jelenlegi legenyhébb kockázatot jelző, sárga besorolású régiókban sem látogathatják az éttermeket, kávézókat, kulturális intézményeket és edzőtermeket, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást, december 9-től pedig életbe lép az a rendelkezés, amellyel a kormányzat kiszélesítette az oltásra kötelezett munkavállalók körét – mondta Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

    Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője elmondta, hogy az elmúlt egy hét alatt Ukrajnában a fertőzéses esetek száma 22 százalékkal, a kórházi kezelésre szorulóké 12 százalékkal, az átlagos napi halálozási arány pedig 14 százalékkal csökkent.

    A szakember elmondta, hogy Ukrajnában harmadik hete csökken mind a megbetegedések, mind a kórházi kezelésre szorulók száma, azonban még mindig nagyon sok beteg szorul az országban kórházi ellátásra. A szakértő figyelmeztetett arra is, hogy fennáll a veszélye a járvány újabb fellángolásának az omikron-variáns miatt – számolt be az MTI.

  • Szlovéniában végleg felfüggeszthetik a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltásának alkalmazását, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között – jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter. A miniszter hozzátette: a vakcinát a jövőben csak „kifejezett kérésre” adják be.

    A haláleset kivizsgálására külön szakmai bizottságot hoztak létre, amely mostanra igazolta, hogy összefüggés volt szeptemberben egy húszéves nő halála és az említett vakcina alkalmazása között. Zoran Simonovič, a bizottság koordinátora elmondta:

    Az öttagú testület megállapította, hogy a fiatal nőnél a vakcina belső vérzéshez vezető immuntrombocitopéniát váltott ki. Az immuntrombocitopénia a véralvadást elősegítő vérlemezkék, a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését jelenti, ami miatt a vér nem tud megalvadni. A halál oka trombotikus stroke, azaz agyvérzés volt.

    Szlovéniában a terhes nők kivételével minden felnőtt számára elérhető volt a Janssen-vakcina, és eddig 120 ezer embert oltottak be vele.

  • Közösen szólította fel a cseheket a koronavírus elleni oltás felvételére Andrej Babiš ügyvezető és Petr Fiala kinevezett kormányfő kedden Prágában. A két politikus együtt állt ki sajtóértekezleten az Orvosok Segítik Csehországot nevű kezdeményezés támogatására, amelynek keretében egy hét alatt egymillió embert szeretnének beoltani az emlékeztető, harmadik adaggal.

    Oltóanyagból jelenleg van elég Csehországban, de kevés az erre rendszeresített egészségügyi személyzet, ezért külső segítségre lenne szükségük

    – mondta Radek Mounajjed, a kezdeményezés egyik elindítója. Hozzátette, hogy a kezdeményezők felszólították mások között a háziorvosokat, hogy munkaidejük egy részét a következő időszakban fordítsák oltásra, a folyamat általános felgyorsítására.

    A helyzet komoly, ezért egyesítettük erőinket a jó cél érdekében. Szükség van a még be nem oltottak megszólítására. Közös érdek, hogy minél többen vegyék fel az oltást. Felmérések azt mutatják, hogy a két adaggal beoltottak kétharmada igényli a megerősítő harmadik dózist is

    – magyarázta Petr Fiala.

    A 10,7 milliós Csehországban eddig 6,4 millióan kapták meg a vakcina mindkét adagját. A harmadik adagot pedig több mint 800 ezren kapták meg. Múlt péntek óta Csehországban újra szükségállapot és számos, a mindennapi életet korlátozó óvintézkedés van érvényben – számolt be az MTI.

  • A fertőzésveszély csökkentése érdekében a Bukarest melletti katonai légi támaszpont fogadta kedden a Tarom légitársaság Johannesburgból érkező utasszállító repülőgépét, amelyet a román kormány küldött a dél-afrikai térségben rekedt román állampolgárokért.

    A különjárat indítását vasárnapi rendkívüli ülésén hagyta jóvá a bukaresti kormány, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett változat megjelenése miatt, a térségben pedig több mint negyven román állampolgár, köztük a román bajnok nagybányai rögbicsapat kért hazatéréséhez segítséget a pretoriai román külképviselettől.

    A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a Taromtól bérelt utasszállítón 46 román, 18 más európai, illetve hat harmadik országbeli állampolgár (a nagybányai rögbiklub négy georgiai, egy ausztrál és egy új-zélandi, román tartózkodási engedéllyel rendelkező játékosa) tért vissza Európába. Az MTI szerint az európaiak között

    • tíz bolgár,
    • négy spanyol,
    • három lengyel és
    • egy magyar volt.
  • Az egészségügyi szférában dolgozókat nyilvánították a legveszélyeztetettebbnek Ukrajnában. Az adatok szerint 2021-ben a munkahelyükön megbetegedettek kétharmadát ők alkotják.

    A hivatásuk gyakorlása közben megbetegedett személyek 74 százaléka egészségügyis volt. Az elmúlt kilenc hónap alatt 9861 személy szenvedett balesetet vagy foglalkozásbeli megbetegedést, ebből 7270 egészségügyi dolgozó, 7105 szakorvos koronavírus-fertőzés következtében sérült meg. Közülük

    • 1968 nővér,
    • 609 családorvos,
    • 554, koronavírusos beteget ellátó ápolónő,
    • 641 ápoló és
    • 375 kórházi ápoló volt.

    A koronavírus-járvány megjelenése előtt a szférában dolgozók nem tartoztak a kockázatos hivatások sorába – írja a Kárpáthír.

  • Eddig az Európai Unió tíz tagországában észlelték az omikron-variánst, és 42 fertőzéses esetet jegyeztek fel, további hat potenciális esetet pedig még vizsgálnak – mondta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) igazgatója, Andrea Ammon.

    Ammon mindazonáltal nyugalomra intett, jelezvén, hogy a megerősített esetek mindegyikénél a fertőzés enyhe lefolyású, illetve a fiatalabb korosztály esetében tünetmentes volt. Éppen ezért óva intett attól, hogy teljes bizonyossággal kijelentsék: az omikron a többi vírusvariánshoz képest könnyűszerrel kikerüli a szervezet antitestjeit, amivel az oltott lakosságnak (pláne az emlékeztető tűszúrással bíróknak) rendelkezniük kell. A vonatkozó laboratóriumi vizsgálatok eredményei néhány héten belül várhatók – tette hozzá.

    Mint ismeretes, a nap folyamán derült ki: a variáns már Európában volt, mielőtt azt Dél-Afrikában felfedezték.

  • Nincs negatív pénzügyi vonzata, ha valaki elutasítja az oltást Oroszországban, nem úgy, mint más országokban – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

    Bár Oroszországban rendesen megsínyli a koronavírust a lakosság, az ország hétről hétre megdöntötte saját antirekordját, a Kreml nem akarja kötelezővé tenni az oltást, helyette más ösztönző módszerekkel igyekszik rávenni a lakosságot a védelem felvételére.

    Peszkov arra a kérdésre reagált, hogy Moszkva mit gondol a bécsi módszerről, mely szerint februártól súlyos euróezreket kell fizetnie annak, aki elutasítja az oltást. Ausztriában ugyanis kötelezővé tették a vakcina felvételét.

    Az Interfax emlékeztet: Ausztriában már készül az a törvénytervezet, melynek értelmében 3600 euró (1,32 millió forint) bírsággal büntetnék azokat, akik visszautasítják a tűszúrást, és duplaennyi összeggel azokat, akik a hatósági felszólításnak másodjára sem tesznek eleget.

    Aki pedig nem fizeti be a bírságot, azt akár négy hónap börtönbüntetésre is ítélhetik.

  • Ukrajnában ma reggel 10 554 új koronavírusos fertőzöttet jelentettek. A legtöbbet Kijevben, Poltava és Doncek megyében észlelték. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint ez a duplája az egy nappal korábbi számnak. A betegek között

    • 730 gyerek és 72 medikus van,
    • 561 személy elhunyt, ezzel 85 975-re emelkedett az összes haláleset száma,
    • 1749 embert szállítottak kórházba, jelenleg 406 374 aktív beteget tartanak számon Ukrajnában.

    A 42 milliósra becsült országban eddig 11,1 millióan kapták meg a Covid-védőoltás mindkét, 13,3 millióan legalább egy adagját – írja a Kárpáthír.

  • A szlovák egészségügyi tárca konkrét időpontkérést javasol azok számára, akik szeretnék megkapni a harmadik oltást, a jelentkezőknek az úgynevezett elektronikus váróterembe kell bejelentkezniük. Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője szerint nagy az érdeklődés, a harmadik oltást már 400 ezren kapták meg – írja a Paraméter.

    Regisztráláskor a megyét és a járást kell megjelölni, ahová oltásra jelentkezik az adott személy. Több járást is meg lehet jelölni, úgy nagyobb az esély korábbi időpontot kapni.

    De mindenki csak olyan járásokat jelöljön be, ahová valóban el tud utazni az oltás miatt

    – hívta fel a figyelmet a minisztérium.

  • Hollandiában már a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron-variánsát – közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM). Az omikront két, november 19-én és november 23-án vett vizsgálati mintában is kimutatták Hollandiában. Arról, hogy az érintettek jártak-e Dél-Afrikában, még nincsenek információk.

    Egy Johannesburgból és egy Fokvárosból induló járaton legalább 14, a koronavírus új változatát hordozó ember érkezett Hollandiába november 26-án.

    A világ számos országa felfüggesztette a dél-afrikai régióból érkező repülőgépek fogadását, mások az onnan érkező utasokra vonatkozó beutazási szabályokat szigorították. Az Európai Bizottság pénteken a légiközlekedés leállítását javasolta a tagországoknak a dél-afrikai régióból és valamennyi érintett országból, hogy korlátozzák a vírus terjedését – számolt be az MTI.

  • Noha továbbra is Belgrádban regisztrálják a legtöbb fertőzöttet Szerbiába, a néhány héttel ezelőtti adatokhoz képest viszont így is lényegesen kevesebbet. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a vakcinát felvevők száma is csökkent – számolt be a Pannon RTV.

    A Belgrádi Vásár területén lévő oltóhelyen is jelentősen csökkent az oltakozók száma az utóbbi napokban, itt is kevesebb oltakozót lehet látni. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a fertőzöttek számának csökkenése még nem azt jelenti, hogy a lakosság hátradőlhet.

    Mint mondják, továbbra is a vakcina a leghatékonyabb fegyver a vírus elleni küzdelemben. Ezt erősíti meg Milena Turubatović ,az oltóhely koordinátora. Szerinte oda kellene figyelni, hogy az ünnepi időszak alatt gyorsabban terjedhet a vírus. Turubatović egyúttal a vakcina felvételére buzdítja az embereket.

    Ez a legmegfelelőbb pillanat, amíg nincs sok beteg körülöttük, amíg nem érintkeztek a betegekkel, hogy beoltassák magukat. Itt most naponta 600 és 1000 között mozog a beadott vakcinák száma, míg két héttel ezelőtt 800 és 1500 között mozgott ez a szám. Be kell vallani, hogy ez nagy visszaesést jelent. Szeretnénk felhívni a polgárok figyelmét, hogy nem szabad elengedniük magukat

    – fogalmazott.

  • Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni oltóanyagokat, amelyeket az omikron-variáns legyőzésére fejlesztenek ki – közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója Brüsszelben.

    Emer Cooke az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonságért felelős bizottságának ülésén közölte: mivel a vírusok mutálódnak, az EMA tavaly február óta iránymutatást ad a vakcinagyártóknak az oltóanyagok gyors átalakítására a koronavírus új változataihoz.

    Az omikron esetében az eddig szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a már engedélyezett oltóanyagok hatékonyak, és továbbra is védelmet nyújtanak a fertőzéssel járó súlyos tünetekkel szemben és csökkentik az elhalálozás kockázatát.

    Még ha az új változat gyorsabban terjed is, a rendelkezésünkre álló vakcinák továbbra is védelmet nyújtanak. A védőoltás az elsődleges eszköz marad a járvány elleni küzdelemben

    – mondta a szakember. Az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban azt mondta, az EMA és az ECDC egy héten belül közös ajánlást adhat ki arról, hogy milyen gyártótól származó vakcina lehet a leghatékonyabb a védőoltás harmadik adagjának – számolt be az MTI.

  • Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója szerint a jelenleg használatban lévő koronavírus elleni oltóanyagok nem nyújtanak megfelelő védelmet, jóval kevésbé lesznek hatékonyak az új variáns, az omikronnal szemben.

    Olyan nincs, hogy a vakcinák hatékonysága ugyanakkora lenne, mint a delta-variánssal szemben. Biztosan jelentősen visszaesik a hatékonyság, ám azt még nem tudni, pontosan mennyire, ehhez további adatokra van szükség. De a tudósok, akikkel beszéltem, mind úgy vélik, hogy ez nem lesz jó

    – mondja Stéphane Bancel, hozzátéve, hogy hónapokba telhet, míg a gyógyszergyártók nagy mértékben le tudják gyártani az új oltóanyagot, amely az új variánssal szemben nyújt védelmet.

  • Romániában 1622 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak hétfőn. Az igazolt esetek száma megközelíti az 1,78 milliót. Több mint 1,68 millióan már felépültek a kórból.

    A Covid-19 s szövődményei 130 ember életét követelték az utóbbi 24 órában, írta az Agerpres. Múlt hét pénteken a hatóságok 160 halálesetet jelentettek be, az áldozatok csaknem kilencven százaléka nem vette föl a vakcinákat. A pandémia csaknem másfél esztendeje alatt már több mint 56 ezer beteg lelte halálát a kórban. Kórházban 7 172 covid-pácienst kezelnek. Intenzív osztályon 1146 fertőzöttről kell gondoskodni.

  • Oroszországban 32 648 új fertőzöttet diagnosztizáltak, hétfőn. Ez a legalacsonyabb napi szám október közepe óta. A legtöbb új esetet, jócskán kétezer fölött, Moszkvában, jegyezték föl. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 9,63 milliót. Az aktív esetek száma 1,03 millió Oroszországban, írta a TASZSZ.

    A Covid-19 kór s szövődményei 1229 beteg életét oltották ki, egy nappal korábban 1209 ember hunyt el a fertőzés miatt. Több mint 275 ezren lelték halálukat a járványban az utóbbi másfél esztendőben. Ugyanakkor már 1,77 millióan felépültek a kórból, csak tegnap csaknem 4 ezren térhettek haza a kórházból Oroszországban.

  • Szlovákiában PCR-tesztekkel 7 069 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában, több mint 22 ezer minta kiértékelése után. Csütörtökön 9331 új megbetegedést diagnosztizáltak. A szomszédos országban már meghaladja a 680 ezret az igazolt fertőzöttek száma.

    A Covid-19 kórral és szövődményeivel 77 beteg nem tudott megbirkózni hétfőn. Öt nappal ezelőtt hetven ember hunyt el. Szlovákiában már több mint 14 ezer fertőzött életét követelte a vírus, írta az ujszo.com.

    Egyetlen nap leforgása alatt 225 pácienst kellett kórházba szállítani. Az egészségügyi intézményekben kezelt koronavírusos betegek száma 3 444-re nőtt Szlovákiában.

  • Ismét beengednek látogatókat keddtől az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluba a koronavírus-járvány miatt elrendelt helyi korlátozások lazításával - közölték a dél-koreai hatóságok.

    A határfalut körülvevő közös biztonsági zónában (JSA) júliusban függesztették fel a látogatásokat. A korlátozásokat az utóbbi hetekben némileg lazítani kezdték Dél-Koreában.

    Ennek jegyében keddtől kezdődően hetente négy alkalommal ismét fogadnak Panmindzsonban maximum 20 fős látogatói csoportokat. A határfaluba a turisták csak oltási igazolással vagy negatív vírusteszttel léphetnek be.

    (MTI)

  • Dél-Afrika bajban van a koronavírus új variánsa miatt. A két év alatti gyermekek teszik ki az omikron-variánssal kórházban ápolt betegek 10 százalékát. 

    Szakértők szerint ebben az immunrendszernek is szerepe lehet. Ilyen korban még nincs kifejlődve a szervezet ellenálló képessége, ezért ők a magasabb kockázatú korcsoportba esnek.

    Ezek a gyermekek otthon is gyógyulhatnának. Ám a szülők elővigyázatosságból inkább kórházban helyezik el őket, a vírus esetleges szövődményeitől tartva. Legalábbis ezt jelezték dél-afrikai szakértők. Ráadásul az ilyen korban lévő csöppségek még nem kaphatnak vakcinát.

Rovatok