Index Vakbarát Hírportál

Kriptovalutáért kínálják a hamis oltási igazolásokat Európa szerte

2021. december 3., péntek 13:19

Miközben az Európai Unió országai azon vannak, hogy megoldást találjanak a Dél-Afrikából indult új variánssal szemben, addig feléledt a hamis oltási igazolványok piaca több uniós országban. Van, ahol már 100 euróért is kínálnak hamis dokumentumokat. Az Instagramon terjedő igazolásokért ráadásul már digitális pénzzel is fizethetünk.

Az utóbbi időben egyre több olyan Instagram posztot lehet látni, ahol hamis oltási igazolásokat kínálnak 100-500 euro közötti áron. Az Euroactiv beszámolója szerint eddig főképp Németországban, Ausztriában, Olaszországban, és néhány balkáni országokban van jelen ez a fajta fekete kereskedelem. A portál egyik munkatársa arról számolt be, hogy Horvátországban több háziorvosi rendelőt keresett fel, ahol hamis igazolásokat kínáltak. Egy névtelenül nyilatkozó oltásellenes férfi, azt mondta, hogy barátja azt javasolta neki, jelentkezzen be egy klinikára, ahol 130 euróért cserébe megkaphatja a szükséges dokumentumokat.

A férfi így is tett, majd két hétre rá  a pénz kifizetése után már meg is kapta a hamis igazolásokat a klinikán. 

A férfi beszámolója szerint az eljárás viszonylag normálisan zajlott, leszámítva azt, hogy a nővér nem a férfi vállába adta be a Janssen vakcináját, hanem a levegőbe "lőtte el". Majd mint, aki jól végezte dolgát hozzákezdett a hivatalos adminisztrációhoz. 

Felemlítik annak a szerencsétlenül járt bolgár férfinak az esetét is, aki miután kórházba került, elutasította a lélegeztetőgépet, mivel attól tartott, hogy a szerkezet károsítani fogja a tüdejét. A 27 éves férfit még a múlt héten vitték kórházba Szófiában koronavírusos tünetekkel. Állapota annak ellenére kezdett el rohamosan romlani, hogy korábban közölte az orvosokkal, be van oltva, és van oltási igazolványa is. Végül beismerte, hogy hamisak az okmányok, és csak azért nem oltatta be magát, mert attól félt, hogy az oltások impotensé tehetik.

Hasonló esetről számoltak be a hatóságok Romániában, ahol novemberben egy olyan egészségügyi dolgozó hunyt el, aki nem oltatta be magát korábban, bár rendelkezett oltási igazolással. 

Az Euractiv bolgár forrásai szerint az országban 100-300 euró között mozog a hamis igazolások ára. Érdekesség, hogy a külföldiek általában drágábban tudnak csak hozzájutni a dokumentumokhoz. A bolgár rendőrök ugyanakkor az utóbbi időben már több olyan csoportot is lekapcsoltak, amelyek hamis igazolásokat kínáltak. Szlovéniában is voltak hasonló rajtaütések, ott két orvost tartóztattak le.

Horvátországban a hamis dokumentumok leginkább azért terjednek, mert egyre több vállalkozás követeli meg a dolgozóitól az oltási igazolást.

Nagyon sokan viszont még mindig elutasítják az oltást, ezért a könnyebbik utat választják. Aggodalomra ad okot, hogy november végén már 2500-ra volt tehető a hamis igazolások száma Németországban is, az esetek felét Bajorországból jelentették.

Az Európai Unióban eddig összesen 710 millió oltási igazolást állítottak ki. Mint arról korábban beszámoltunk az Európai Bizottság kilenc hónapban határozná meg a védettségi igazolványok érvényességét. A nemrég bemutatott, érvényes, uniós, digitális Covid-tanúsítvánnyal rendelkezőkre elvileg nem vonatkozhatnak a korlátozások, például teszt, vagy karantén, függetlenül attól, hogy az EU-n belül honnan jöttek. Ugyanakkor a tanúsítvánnyal nem rendelkezőktől megkövetelhetik az érkezés előtt, vagy után végzett vizsgálatot.

A testület azt javasolja, hogy az elsődleges oltási sorozat befejezését követően 9 hónapig legyen érvényes az igazolás. Ezt követően már csak ismétlő oltással lehet ezt meghosszabbítani. Vagyis a második oltástól kell számítani a 9 hónapot, amelyen belül az ismétlő oltást fel kell venni, ha valaki uniós tanúsítvány szeretne. Az emlékeztető oltások hatásosságának időtartamáról ugyanakkor egyelőre még nincsenek adatok.

Már a magyar kormány is vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő hat-hét hónappal, vagy sem. Döntés egyelőre még nem született erről – mondta nemrégiben Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt. 

(Borítókép:  Fabian Sommer / picture alliance / Getty Images)

(via Euractiv)

Rovatok