Index Vakbarát Hírportál

Már látták egymást a pilóták, majdnem összeütközött az Aeroflot és a NATO gépe

2021. december 5., vasárnap 07:52

Magasságot kellett változtatnia a Fekete-tenger felett az Aeroflot orosz légitársaság Tel-Avivból Moszkvába tartó egyik járatának, hogy elkerülje az összeütközést a NATO egyik, CL–600 jelű felderítőgépével, amely keresztezte a polgári repülőgép kijelölt útvonalát – tudatta az orosz polgári légi forgalmi hatóság szombaton.

A SU501 számú járatnak, amelyen 142 utas tartózkodott, 600 métert kellett süllyednie pénteken, miután a légi irányítás figyelmeztette, hogy egy másik repülőgép keresztezi az útvonalát – számolt be róla az Aeroflot. Később hozzátették, hogy az orosz gép pilótái látták a másikat, amikor hozzájuk a legközelebb elhaladt. A Roszaviacija orosz légi forgalmi hatóság információi szerint egy CL650 járatszámú másik, kisebb gépnek is, amely Szocsiból repült Szkopjéba a Fekete-tenger felett, változtatnia kellett az útvonalán.

Az orosz hatóság azt nem közölte a Reuters hírügynökség szerint, hogy a felderítőgép melyik NATO-tagországhoz tartozott, az orosz védelmi minisztérium viszont közölte, hogy a légierőnek harci gépeket kellett riasztania, hogy a nyomába eredjenek két amerikai katonai felderítőgépnek a Fekete-tenger felett.

Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége egyelőre nem kommentálta az eseteket, amelyekről először az Interfax orosz hírügynökség számolt be.

A Roszaviacija azt is hírül adta, hogy a NATO gépei az utóbbi időben gyakrabban hajtanak végre repülést a térségben, és ez veszélyezteti a polgári gépeket, Moszkva ezért diplomáciai panaszt készül tenni.

(via MTI)

Rovatok