Index Vakbarát Hírportál

Elektronikus nyomkövetővel a lábán és kétéves gyerekkel a kocsiban sem állt le a díler

2021. december 8., szerda 12:33

A szlovák rendőrség lecsapott arra a 32 éves bögellői férfira, aki elektronikus nyomkövetővel a lábán, feltételes szabadlábra helyezés mellett sem tétlenkedett, és tovább terítette a pervitin (metamfetamin) nevű kábítószert.

Múlt csütörtökön ütöttek rajta a Dunaszerdahelyi járás egyik legjelentősebb kábítószer-kereskedőjén. A kerületi szóvivő, Zlatica Antalová elmondta: a díler nem igazán figyelt rá, hogy ne keltsen feltűnést. Egy Peugeot 508-assal vitette magát, három másik személlyel, akik közül az egyik egy kétéves kisgyermek volt.

A jármű a felvidéki települések között óránként 150 kilométeres sebességgel száguldozott, amit a rendőrök végigkövettek. A kábítószer-kereskedő lábán elektromos nyomkövető is volt, így a nyomozók ez alapján is tudták, mikor és merre jár.

Amikor Padányban megállt a társaság, ahol éppen drogot vittek házhoz, a rendőrök akcióba léptek, és lecsaptak rájuk. A főkolompos eleinte úgy tett, mint aki nem hallja a rendőrségi felszólítást. Nem akart kiszállni a kocsiból, de a nyomozóknak sikerült meggyőzniük.

Az autóban egy rakás beforrasztott végű fecskendőt, abban pedig vélhetően pervitint, egy üvegpipát és egy tasak marihuánát is találtak. A díler lakásán további kábítószer-előállításhoz használatos eszközök és drog is volt. Mivel az elfogott férfi visszaeső és elfogásakor is feltételesen volt szabadlábon, most akár 10-15 év börtönt is kaphat – írja a Paraméter.

Rovatok