Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Több mint százmillió adag oltóanyagot adtak be Olaszországban. Közben ismét leterheltté válik egészségügyi ellátórendszer, a mostani hullám tetőzését karácsonyra várják. A valamivel kevesebb, mint hatvanmilliós országban eddig csaknem 46 millióan vettek már fel két adag vakcinát, s ez a 12 év felettiek mintegy 85 százalékának felel meg, írta a távirati iroda.

    December közepétől kötelezőnek számít az emlékeztető oltás az egészségügyben és az oktatásban dolgozók, valamint a rendfenntartók és a fegyveres erők tagjai számára. A jövő csütörtökön kezdődik meg az 5 és 11 év közötti gyermekek oltása, amely nem számít kötelezőnek.

    A római egészségügyi minisztérium számításai szerint több mint hatmillióan vannak azok, akik meggyőződésből továbbra is nemet mondanak az oltásra. Az utóbbi egy héten országosan huszonkét százalékkal emelkedett az azonosított új betegek száma, és tizenkét százalékkal a halottaké. Szakértők szerint az elkövetkezendő hetekben szigoríthatnak Trento, Lazio, Liguria, Marche, Veneto és Calabria tartományokban.

  • Csökken az első oltás és emelkedik a harmadik, emlékeztető oltás iránti érdeklődés Csehországban. Utóbbit csaknem tízszer többen kérték, 78 ezren, mint az előbbit. A cseh lakosság 63 százaléka kapta meg a két oltási adagot. A felnőttek között az átoltottsági arány 71 százalék, írta az MTI.

    A csaknem 11 milliós Csehországban eddig 6,4 millióan vették fel az oltás mindkét dózisát, s 1,37 millióan pedig a harmadik adagot is megkapták. Egy friss felmérés szerint a két adagot felvevők 82 százaléka igényli az oltás harmadik dózisát is.

    A járvány mutatói javulnak: a kórházakban 6500 koronavírusos beteget ápolnak, ötszázzal kevesebbet, mint szerdán, súlyos állapotban lévő páciensek száma 800 alá csökkent. A Covid–19 naponta több mint hetven ember életét ragadja el Csehországban.

  • Oroszországban mintegy harmincezer új koronavírusos megbetegedést jegyeztek föl az utóbbi 24 órában. Ez jóval kedvezőbb adat a hetekkel korábbihoz képest, amikor huzamos ideig több mint negyvenezer friss fertőzöttet regisztráltak. Az igazolt fertőzöttek száma súrolja a tízmilliót. Jelenleg több mint egymillió Covid-páciens áll kezelés alatt, írta a TASZSZ.

    A Covid–19 és szövődményei 1181 fertőzött életét ragadták el. A pandémia kezdete óta 286 ezren hunytak el a kór miatt. Ugyanakkor csupán szerdán több mint 35 ezren gyógyultak fel. A járvány kezdete óta 8,63 millió ember épült fel a betegségből.

  • Lengyelországban kártérítés járhat majd annak, akit a koronavírus oltás miatt káros mellékhatás ért. A szejm támogatta a törvényjavaslatot, a szenátus még nem foglalt állást. A létrehozandó pénzügyi alapból 2023 elejétől más védőoltások károsultjai is részesedhetnek, ha legalább kéthetes kórházi kezelésre szorulnak. Egyébként a kárpótlás a rövidebb távú kórházi ápolást igénylő súlyos túlérzékenységi reakció, az úgynevezett anafilaxiás sokk esetén is igényelhető. Legfeljebb százezer zlotyhoz, azaz mintegy nyolcmillió forinthoz juthatnak az érintettek, írta az MTI.

    A kártérítést egy egyszerűsített, legfeljebb két hónapig tartó eljárásban lehetne igényelni a betegjogi ombudsmannál. Waldemar Kraska egészségügyi miniszterhelyettes azt mondta: a Covid-19 ellen eddig Lengyelországban beadott 43 millió oltás után 16 ezer nemkívánatos reakciót regisztráltak, ezek 85 százaléka enyhének minősíthető. Hozzáfűzte: a koronavírus elleni oltások miatt egyetlen haláleset sem történt.

  • Életbe lépett csütörtökön Ukrajnában az a rendelkezés, amely tovább bővítette azoknak a munkavállalóknak a körét, akiknek kötelező felvenniük a koronavírus elleni védőoltást, különben felfüggesztik őket állásukból.

    Az Index korábban hírül adta, hogy a pedagógusokat, a központi és a helyi közigazgatásban dolgozóknak kötelezték a védőoltás felvételére.

    Az új rendelkezés szerint a központi végrehajtó hatóságok irányításához kapcsolódó vállalkozások, intézmények, szervezetek, a szociális szféra és a stratégiai vállalatok, például a posta és a vasúttársaság alkalmazottainak is fel kell már venni a vakcinát.

    Viktor Ljasko egészségügy miniszter tájékoztatása szerint Ukrajnában eddig egyedül a fővárosban, Kijevben haladta meg az ötven százalékot azoknak a száma, akik megkapták a védőoltás mindkét adagját. Ez a kijeviek 65 százaléka, míg Kijev megyében a második legtöbb az országban, 49 százalék. Ukrajna többi régiójában – a főváros, Kijev és Poltava megye kivételével – még nem érte el az ötven százalékot azoknak a száma sem, akik legalább egy adag oltást felvettek.

    Ukrajnában csütörtökre az eddig azonosított fertőzöttek száma 12 376-tal 3 532 357-re, az elhunytaké 465-tel 89 901-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 12 600-zal 308 486-ra csökkent. Az elmúlt napon 2449 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

    (via MTI)

  • Ismét felgyorsult az új típusú koronavírus által okozott betegség elleni oltási kampány Németországban, és megközelítette az egymilliót – 991 608 – az egy nap alatt beadott emlékeztető oltások száma a csütörtökön közölt adatok szerint.

    A szövetségi kormány kimutatása szerint az első, a második és az emlékeztető adagokat együttvéve 1,144 millió dózist adtak be szerdán, az egy nap alatt beadott oltások száma június vége óta így először haladta meg az egymilliót.

    Ezzel együtt szerdáig egy hét alatt naponta átlagosan 856 ezer adag védőoltást adtak be, míg november közepén még jóval 500 ezer alatt volt ez a szám.

    Karl Lauterbach a szerdán hivatalba lépett új szövetségi kormány egészségügyi minisztere, szerint előfordulhat, hogy a teljes oltással rendelkezők helyett csak a emlékeztető oltással is rendelkezők tartozhatnak majd az úgynevezett oltott kategóriába.

    A szigorítás bevezetésére akkor lehet szükség, ha szétterjed az omikron-variáns, amelynek semlegesítéséhez az első laboratóriumi vizsgálatok szerint emlékeztető adag is szükséges a védőoltásból.

    A kormány adatai szerint legalább egy adag vakcinát a német lakosság 72,3 százaléka kapott, teljes oltással a lakosság 69,3 százaléka rendelkezik, míg az emlékeztető harmadik oltást 20 százalék kapta meg. A lakosság 27,7 százaléka viszont még oltatlan.

    (MTI)

  • Arra figyelmeztet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Romániában, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta az anyagi visszaélések lehetősége a sokszorosára emelkedett az országban. 

    Az Index korábban beszámolt róla, hogy Szlovákiában már elfogások is voltak a hatóság részéről, mert felmerült a gyanú, hogy számos olyan cég felvette a pandémia által sújtott vállalatok által igényelhető állami támogatást, amely a valóságban nem is létezik. Ráadásul nem elszigetelt esetekről van szó, hanem bűnözői szervezetet sejtenek a csalások hátterében.

    Romániában a DNA leginkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a világjárvány időszakában jelentős összegeket fordít az állam a kórházak felszerelésére, orvosi eszközök és gyógyszerek beszerzésére, ám a hatósági döntések átláthatósága nélkül fennáll a védelemre szánt közpénzek eltérítésének veszélye. 

    Az ügyészség szerint a korrupció által érintett gazdasági és politikai rendszerek sérülékenységét az átlagpolgárok is megszenvedik, a közpénzek eltérítése fékezi a fejlődést, miközben bátorítja a klientelizmust (állami erőforrások felhasználása szervezetek vagy egyének finanszírozására, szavazatszerzés céljából) és a nepotizmust (amikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben), újratermeli a szegénységet, és fenyegeti a társadalmak demokratizálódását is

    (via Krónika online)

  • Több száz euró ütheti a szlovákiai nyugdíjasok markát. Ez azon a 60 évnél idősebbeknek jár, akik már felvették avagy január közepéig felveszik a koronavírus elleni vakcinát. Erről döntött a pozsonyi törvényhozás. Az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában legalább egy adag oltással rendelkező beoltottak száma 2,68 millió volt szerdáig, írta az MTI.

    Az oltakozás ütemét jó ideje lassúnak tartja az Eduard Heger vezette kabinet. Néhány hónappal ezelőtt úgynevezett „covid-lottóval” próbáltak a vakcina beadására ösztönözni. A mostani intézkedés, a tervek szerint, több százmillió euróval terhelheti meg a költségvetést. A minapi szigorítás szerint a távolsági autóbusz- és vonatjáratokat csakis a beoltottak, vagy a koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek vehetik igénybe.

  • Szerbiában 1620 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szerdán. Ehhez összesen 14 586 tesztet végeztek el. Négy nappal ezelőtt 1244 új megbetegedést regisztráltak. A koronavírust 39 beteg volt képtelen az elmúlt 24 órában. Szombaton 41 páciens életét követelte a kór. A járvány kezdete óta már több mint 12 ezer elhunytat gyászolnak a hozzátartozói, írta a Magyar Szó.

    Kórházban 3511 beteget kezelnek, közülük 197 páciens szorul lélegeztetőgép segítségére. Szombaton ugyanennyi fertőzöttet ápoltak kórházban, akkor 165 beteget tartott életben gép.

  • Ismét elmarad a február 24-re tervezett bécsi operabál – jelentette be Andrea Mayer művészetekért és kultúráért felelős osztrák államtitkár.

    Az operabál az az esemény, ahol nagyon sok az érintkezés a nagy tömegben lévő emberek között. Ezért azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a 2022-es operabál nem tartható meg és az esemény rossz üzenetet közvetítene

    – mondta Mayer. Hozzátette, az így felszabaduló napokra az operaház egy szép programot fog összeállítani fiatalok és idősek örömére.     

    Mindent megtettünk, hogy fenntartsuk az operabál megrendezésének lehetőségét. De ebben a helyzetben nem adottak a megfelelő körülmények

    – mondta Bogdan Roscic, az operaház igazgatója.

  • Romániában 1032 új megbetegedést diagnosztizáltak szerdán, mintegy 40 ezer teszt feldolgozása nyomán. Már meghaladja az 1,79 milliót az igazolt fertőzöttek száma. Eddig 1,7 millió embert nyilvánítottak gyógyultnak. Romániában eddig 57 434 fertőzött lelte halálát a kórban, közölte az Agerpres.

    Romániában már négy ember szervezetében mutatták ki a koronavírus omikron variánsát, írta a kronikaonline.hu. Egy középkorú férfi a minap találkozott egy fertőzött nővel, aki a közelmúltban tért haza Dél-Afrikából.

    Péntektől új beutazási szabályok lépnek életbe Romániában. Hetvenkét órásnál nem régebbi negatív teszt felmutatása mellett is 10 napos karanténba kell vonulnia annak a beutazónak, aki az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Svájci Államszövetség valamely vörös zónás régiójából jön Romániába, és nem tudja bizonyítani sem oltottságát, sem a betegségből való kigyógyulását.

  • Szlovákiában 8523 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában, 22 238 PCR-teszt kiértékelése után. A járvány kezdete óta már meghaladta a 757 ezret az igazolt fertőzöttek száma. A Covid–19 és szövődményei 84 beteg életét követelték szerdán, írta az ujszo.com. A pandémia kezdete óta már több mint 15 ezer ember életét ragadta el a kór.

    Kórházban jelenleg 3419 pácienst kezelnek a fertőzés miatt, 605 beteget az intenzív osztályon kell ápolni, 305 ember pedig lélegeztetőgépre szorul. Számos oltatlan időst kell kórházba szállítani. A 65 évnél korosabbak közül 1391 fertőzöttet gondoznak egészségügyi intézményben. Egyébként a kórházban kezelt betegek mintegy 83 százaléka nem kapott vakcinát, vagy csak az oltóanyag egyetlen adagját.

  • A rajongók és családja gyászolja a legendás dzsesszzongoristát, Barry Harrist, aki néhány nappal 92. születésnapja előtt halt meg koronavírus okozta szövődményekben – adta hírül a Jazz FM 91.

    A zenefenomén már hetek óta kórházban volt, ám az orvosok is tehetetlenek voltak, és nem tudták megmenteni az életét. A művész az úgynevezett Bebop stílus kiválósága volt, lényegében minden olyan szerepet betöltött, amit egy zenész megtehet, hiszen kipróbálta magát zenekarvezetőként, zeneszerzőként, és a felhalmozott tudását is igyekezett átadni zenetanárként, oktatóként.

    Barry Harris-t 1989-ben NEA jazz mesternek nevezték ki, azonban emellett számos díjat és elismerést kapott életében, például a Művészetek doktora kitüntetést és természetesen bekerült Jazz hírességek csarnokába is.

  • A világ talán legismertebb nagyvárosában, New Yorkban, melynek lakossága közel azonos Magyarországéval, amolyan megelőző intézkedésként kötelezővé tették a koronavírus elleni vakcina felvételét.

    Itt, New Yorkban úgy döntöttünk, hogy megelőző csapást mérünk a koronavírusra, valami valóban merész dolgot tegyünk a Covid–19 terjedése és a mindannyiunkat fenyegető veszélyek megállítására. Bejelentem tehát, az egészségügyi biztosunk megbízást kapott arra, hogy december 27-től elrendelje, hogy a magántulajdonban lévő vállalatok és üzletek kötelezzék az alkalmazottjaikat a koronavírus elleni védőoltás felvételére

    – mondta Bill de Blasio polgármester. Kifejtette, hogy az 5 és 14 éves korosztály tagjainak is legalább egy adag oltást kell felvenniük december 14-ig, hogy étterembe mehessenek, és részt vehessenek olyan, a tanórákon kívüli közös iskolai foglalkozásokon, mint például sport-, zene- és a táncórák.

    Európában elsőként Ausztriában jelentették be, hogy kötelező lesz a vakcina felvétele 2022. február 1-jétől. A Magyarországgal szomszédos országban életbe lépett a lockdown, és már arról is hírt adtak, hogy a vakcinát fel nem vevőket 600 eurós bírsággal sújtják majd, ami néhány hónap elteltével újra kiszabható, ha az illető még mindig nem immunizálódott – írja az Infostart.

  • Július óta először csökkent száz alá a Covid–19 betegség súlyos eseteinek száma Izraelben – számolt be az MTI.

    A járvány negyedik hullámának csúcsán ez a szám 760 volt, de a harmadik, emlékeztető oltás tömeges felvételének köszönhetően a járvány visszaszorult, és szerdán csak 96 súlyos beteget ápoltak az izraeli kórházakban. A betegek közül 54-en szorultak lélegeztetőgép segítségére. A súlyos állapotban lévők mintegy 80 százaléka teljes mértékben oltatlan a koronavírus ellen.

    A járvány megjelenése óta a 9,4 millió lakosú országban 1 348 486 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok, a közel-keleti országban 5971 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 134-en vannak kórházban.

    Izraelben tavaly december vége óta 6 389 878 ötévesnél idősebb személyt oltottak már be legalább egyszer, majd november 23-án megkezdték az 5 és 11 év közötti gyermekek oltását is. Augusztusban a védettség növelésére, a vírus delta-változata terjedésének megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak.

  • Erkölcsileg helytelen dolog az általánosan előírt kötelező oltás, ezért nem tervezik bevezetni – mondta Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtök reggel a Sky Newsnak. A minisztert az adásban arról kérdezték, hogy – az osztrákok és a németek után – a briteknél is kötelezővé tehetik-e általánosan az oltást. Javid ennek lehetőségét kategorikusan tagadta.

    Kifejtette: az egészségügyi dolgozóknál és a szociális munkásoknál támogatja ezt a magas rizikó miatt, és ezekben az esetekben már folyamatban is van a feltételek kidolgozása. Ettől eltekintve azonban nem terveznek kötelező oltást, mert az „erkölcsi szempontból helytelen dolog” – mondta a miniszter, hozzátéve: szerinte a gyakorlatban sem működne a lépés. Úgy vélekedett, hogy egy „pozitív döntésen” kell alapulnia annak, ha valaki beoltatja magát – írja a Guardian.

  • Az oktatási minisztérium 86 pozitív teszteredményről számolt be, de ebből mindössze 16-ot erősítettek meg PCR-teszttel, azaz 70 teszt eredménye nem fedi a valóságot. A tárca 270 millió lejt (20 milliárd forint) költött az otthon használatos nyáltesztekre úgy, hogy csakis a szülők felelősségérzetén múlik a felhasználásuk.

    Az egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila döbbenten áll a diákok körében végzett nyáltesztelés kudarca előtt. A politikus szerint nem minden szülő értette meg, hogyan kell elvégezni a tesztet, de gond lehet az eredmény értelmezésével is. Véleménye szerint például sokan nem tudják, hogy a mintavételt követő 15–30 percben kell ellenőrizni az eredményt, ugyanis fél óra múltával elveszti érvényességét. A tárcavezető azért kiemelte, hogy fontos eredménynek tartja, hogy 16 diákot sikerült kiszűrni, ők már nem adják tovább a vírust az osztálytársaknak – írja a Főtér.

  • Az Egyesült Államok gyógyszerhatósága engedélyezte az AstraZeneca Evusheld (AZD7442) nevű, hosszú hatású antitestkészítményét – tájékoztatta a cég szerkesztőségünket. A szert a 12 éven felüli, 40 kilogrammos vagy annál nagyobb testtömegű embereknek lehet beadni. Az előzetes vizsgálati eredmények szerint egyszeri adagja hatékony védelmet biztosít azok számára, akiknek az oltás nem megfelelő megoldás.

    A készítményt elsősorban azoknak ajánlják, akiknek egészségi állapota vagy az immunrendszert befolyásoló gyógyszeres kezelése miatt közepesen súlyos vagy súlyos immunhiány áll fenn, és akiknél esetleg nem alakul ki megfelelő válasz a koronavírus-oltásnál, valamint azok számára, akiknek a védőoltás felvétele nem javasolt. Előfeltétel viszont, hogy akik a készítményt fogyasztják, nem lehetnek koronavírus-fertőzöttek, vagy a közelmúltban nem érintkezhettek fertőzött személlyel.

    Az AstraZeneca Evusheld nevű gyógyszere egy hosszú hatású antitest-kombináció (tixagevimab és cilgavimab), melyet az Egyesült Államok gyógyszerhatósága (FDA) sürgősségi felhasználásra engedélyezett. A készítményt injekcióval lehet beadni, az első szállítmányok hamarosan meg is érkeznek az Egyesült Államokba.

    Világszerte a népesség mintegy 2 százaléka a koronavírus-vakcinák felvétele ellenére fokozott kockázatnak van kitéve, mert nem alakul ki megfelelő immunválasz a szervezetükben. Magyarországon szintén több ezer emberről mondható el ugyanez.

  • Az UNICEF második világháborút követő megalakulása óta nem volt olyan globális mértékű és léptékű, gyermekeket veszélyeztető probléma, mint a koronavírus-járvány – közölte az ENSZ Gyermekalapja.

    A világszervezet szerint nincs egyetlen olyan gyermek, aki valamilyen módon ne érezné a járvány okozta negatív hatásokat. Egyre több gyermek nem részesül megfelelő oktatásban, egészségügyi ellátásban, nem jut elegendő élelmiszerhez, kényszerül gyermekmunkára vagy gyermekházasságra, vagy küzd súlyos mentális problémákkal a járvány vagy a karanténintézkedések következtében.

    A koronavírus-járvány több évtizedes eredményeket vet vissza – derül ki az UNICEF friss jelentéséből, amelyet fennállásának 75. évfordulójára publikált. Közel két évvel a járvány kirobbanása után a növekvő szegénység és egyenlőtlenségek korábban nem látott mértékben fenyegetik a gyermekek jogait.

    A koronavírus-járvány gyermekekre és fiatalokra gyakorolt pusztító hatásának visszafordítása, hogy ne vesszen el egy évtized (Preventing a lost decade: Urgent action to reverse the devastating impact of Covid–19 on children and young people) című tanulmány rávilágít, hogy veszélybe kerültek mindazon eredmények, amelyek a szegénység elleni küzdelem, az egészségügyi ellátás, az oktatáshoz való hozzáférés, a táplálkozás, a gyermekvédelem vagy éppen a mentális jóllét területén mutatkoztak. A válság ráadásul ma is az eleve krízishelyzetekben élőket érinti a legrosszabbul, különös tekintettel a gyermekekre, akár 1946-ban, az UNICEF alapításakor.

  • Ukrajnában már több mint 40 ezer 12 éven felüli gyermeket beoltottak a Covid–19 ellen – írja a Kárpáti Igaz Szó. Ez a magas szám azért is tűnik ki, mert ennek a korosztálynak a vakcinálása nem kötelező a Magyarországgal szomszédos országban.

    Az Index korábban beszámolt róla, hogy csaknem 12 millió ember felvette már a koronavírus elleni vakcinát a 42 milliós Ukrajnában, azaz a lakosság negyede már védettnek tekinthető.

    Az egészségügyi miniszter, Viktor Ljasko elmondta: mióta az országban engedélyezték a 12 évnél idősebb gyermekek koronavírus elleni védőoltását, körülbelül 40 ezer gyermek élt már ezzel a lehetőséggel. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezért is örömteli, hiszen jelenleg nem kötelező a számukra az oltás felvétele, egyelőre a leginkább veszélyeztetett csoportba tartozókra és az idősekre koncentrálnak.

  • A világon 267 850 460 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 279 358 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint – számolt be az MTI. Egy nappal korábban 267 150 598 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 271 039 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS–CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 49 538 947 ember, a halálos áldozatok száma 793 228.
    • Indiában 34 666 241 fertőzöttet és 474 111 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 167 781 fertőzöttről és 616 251 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 10 671 608 a fertőzöttek száma, és 146 444 ember halt meg a betegségben.
    • Oroszországban 9 722 639-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 279 280-ra emelkedett.
    • Törökországban 8 966 681 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 78 407.
    • Franciaországban 8 153 025 fertőzöttet és 121 017 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 6 339 828 fertőzöttet és 104 201 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 141 335 a fertőzöttek és 137 356 a halottak száma.
    • Spanyolországban 5 246 766 fertőzöttet és 88 237 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 5 152 264 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 134 472.
    • Lengyelországban 3 732 589 fertőzöttet és 86 796 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 692 939 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 94 979 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • A kínai hatóságok engedélyt adtak az ország első Covid-gyógyszerének vészhelyzeti alkalmazására. A klinikai vizsgálatok szerint a monoklonális antitesteket tartalmazó gyógyszer jelentősen, körülbelül 80 százalékban csökkentette a kórházi kezelés, illetve az elhalálozás valószínűségét a magas kockázati csoportba tartozó páciensek között.

    A készítményt injekció útján adagolják, és lényegében két antitestfajtából (BRII-196, illetve BRII-198) áll. Elsősorban azoknak a betegeknek a kezelésére ajánlják, akiknél fennáll a súlyos betegség veszélye – idézi a kínai gyógyszerhatóság közleményét a Guardian.

  • Nem mentesülnek a kijárási tilalom alól a karácsonyi összejövetelek sem Szlovákiában – közölte az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský a szerdai kormányülés után.

    Tegnap újabb változásokat jelentettek be a járványügyi intézkedésekben a Magyarországgal szomszédos országban, ahol a boltok és a templomok mellett pénteken nyitnak az edzőtermek, a szépségápolási szolgáltatók (fodrászok, manikűrösök), valamint a sípályák is. Az újranyitó helyekre csak az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedik be, és szigorú járványügyi előírásokat is be kell tartani.

    Az egészségügyi miniszter a legfrissebb intézkedések ismertetésénél elmondta, hogy a kijárási tilalom az ünnepek alatt is érvényben marad, így szenteste sem látogathatják meg az emberek a hozzátartozóikat. Emellett arról is informált a politikus, hogy január 10-ig az igazságügyi minisztériummal együttműködve kidolgoznak egy jogi elemzést arról, mennyire lehetséges a szlovák jogrendben a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tétele a 60 év felettiek számára – írja az Új Szó.

  • 4,2-szer gyorsabban terjed a megjelenésének korai fázisában az omikron-variáns, mint a delta-variáns terjedt ugyanabban a szakaszában – állítja Hiroshi Nishiura, a Kiotó-i Egyetem professzora.

    A járványmodellekkel foglalkozó tudós, aki a japán egészségügyi minisztérium szaktanácsadója is, azt mondta: úgy tűnik, hogy az új vírus valóban sokkal fertőzőképesebb az előző változatoknál, és úgy látszik, hogy a vakcinák által nyújtott védelmet is képes megkerülni.

    A professzor szerdán a japán egészségügyi minisztériumnak jelentette a vizsgálat eredményeit. Korábban ugyanő volt az, aki már az olimpia előtt megjósolta, hogy a delta-variáns el fog terjedni az országban a világrendezvény alatt – írja a Straits Times.

  • Egy kutatás eredményei szerint két dózis Pfizer-vakcina még kevés lehet az omikron-variáns ellen, de három adag már védhet az új mutáns vírus ellen is. Nemrég egy másik vizsgálat még arra világított rá, hogy a Pfizer-vakcina alig véd az omikron-variáns ellen. Ezzel összefüggésben a cég be is jelentette, hogy márciusban már megérkezik az új vakcinájuk, amely kifejezetten a variáns ellen nyújt nagyobb védelmet. A Német Fertőzéskutatási Központ (DZIF) kutatói nemrég ugyancsak azt állapították meg, hogy az antitestek hatékonysága mind a Pfizer-, mind a Moderna-, mind az AstraZeneca-vakcina esetén jelentősen csökkent az omikron-variáns ellen.

    Most a Pfizer újabb adatokat ismertetett arról, hogy egy harmadik dózis mennyiben segít az omikron ellen. E szerint az újabb oltás már megfelelő szintre növeli a védettséget a mutáns vírus ellen. A Pfizer szakértői úgy fogalmaztak, hogy 

    A VAKCINÁT LÉNYEGÉBEN EGY HÁROMKOMPONENSŰ OLTÓANYAGNAK KELL TEKINTENI AZ OMIKRON ELLEN.

    Uğur Şahin, a BioNTech ügyvezetője az eredményeket kommentálva azt mondta, hogy a két oltás tényleg kevés ahhoz, hogy megakadályozza a fertőzést, bár a súlyos szövődmények ellen már védelmet adhat. A harmadik oltások tömeges beadása viszont növelheti a védelmet a mutáns vírus ellen, és segíthet átvészelni a téli szezont – mondta. A cégvezető arról is beszélt, hogy az új vakcinát úgy is kialakíthatják, hogy az omikron mellett a delta-variáns ellen is célzottan hasson – írja a Guardian.

  • Indul az Index napi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.

Rovatok