Index Vakbarát Hírportál

Kitört két oroszlán a szingapúri reptéren

2021. december 12., vasárnap 20:11

Az állatokat sikerült altatólövedékekkel ártalmatlanítani, a repülőtéren tartózkodók nem voltak veszélyben.

Szerencsére csak kisebb riadalom tört ki a Changi nemzetközi repülőtér egy elkerített részén, ahol az őrök arra lettek figyelmesek, hogy egy oroszlánokat szállító konténerből kiszabadult két állat, egyikük még a szállítóeszköz tetején is pihengetett. A reptér azonnal riadóztatta állatorvosi egységét, majd altatólövedékkel ártalmatlanították a két ragadozót.

Ezután az állatokat átszállították egy vadakkal foglalkozó helyi cég területére, amíg magukhoz nem térnek a kábító lövedékek hatása alól. A repülőtér nem közölte, hogy honnan érkeztek és hova szállították volna tovább az állatokat, csak annyi ismert, hogy a szállítmányban hét oroszlán volt összesen. 

A repülőjáratokat nem kell leállítani.

Nem ez az első eset, hogy ilyen furcsaságok történnek állatokkal a városállamban. 2005-ben egy Angyal nevű jaguár szökött ki az állatkertből azon a nyíláson, amelyen keresztül gondozói etették. 500 embert kellett kiterelni az állatkertből, senki sem sérült meg, végül egy félóra elteltével befogták Angyalt is.

2019-ben egy bika tört ki egy helyi farm elkerített részéből. Az állat utáni hajsza 14 órán át tartott. Tavaly pedig az egyik sugárút kereszteződése felé galoppozott egy erős testalkatú, fehér mén, amely a közeli lovaspóló akadémia karámjából szökött meg, de végül 20 percen belül megállították és épségben visszaterelték az istállójába.

(viaThe Straits Times)

Rovatok