Index Vakbarát Hírportál

Olaf Scholz: Németország bevándorlóország

2021. december 15., szerda 13:59

Emiatt bevándorlási és integrációs társadalomként kell tekintenie magára, hogy ezzel is segítse a német állampolgárság megszerzését - mondta a Bundestagban az új német kancellár szerdán a kormányprogram ismertetésekor.

Olaf Scholz szerint ki kell terjeszteni az Európai Unió Tanácsában a minősített többségi döntéshozatalt.  Az egy hete hivatalba lépett szociáldemokrata kancellár 84 perces beszédének utolsó, nemzetközi ügyekről szóló részében Németország első számú nemzeti ügyének nevezte az Európai Unió sikerét. 

Olaf Scholz ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy az általa vezetett kormánynak elődeihez hasonlóan továbbra is hidakat kell építenie az Unión belül, az összetűzések helyett pedig tárgyalásra és egyeztetésre kell törekednie.

Azt hozzátette: nem szabad hagyni, hogy a tagállamok közti viták veszélyeztessék a közös politikai és pénzügyi tervek megvalósítását. 

A német kancellár szerint a polgárok joggal várják el a cselekvőképességet az EU-tól, ezért a Lisszaboni Szerződés adta mozgásteret kihasználva kell kiterjeszteni a többségi döntéshozatalt.

Olaf Scholz szerint a szuverenitást erősíti, ha az Európai Tanácsban minősített többséggel lehet dönteni azokban a kérdésekben is, ahol eddig nem ez volt a helyzet. 

Azt is kifejtette, hogy Németország elkötelezi magát a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság mellett, és mint fogalmazott: 

ezek védelmében egyértelműen kiáll az Európai Bizottság mellett, amit scholz a szerződések őrének nevezett. 

(Borítókép: Menekültek érkeznek Berlinbe 2015. március 11.-én. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok