Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kómában szült egy 33 éves koronavírusos nő

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A brit miniszterelnöki hivatal eddig tagadta, hogy bulit tartottak volna 2020 májusában, amikor ezt nem lett volna szabad. Most azonban a Guardian birtokába jutott egy, a rendezvényről készült fotó, ami cáfolja az állításukat. 

    A képen az látszik, hogy a miniszterelnök feleségével és még legalább 17 másik emberrel együtt borozik a Downing Street 10 kertjében. Eddig erről az eseményről azt mondták, hogy egy „munkatalálkozóra” került sor, a képen azonban nem éppen így látszik. 

    A Guardian azt követően kapta meg a fotót, hogy a miniszterelnöki hivatal tagadta, hogy 2020. május 15-én pizzával, borral és röviditalokkal tartottak egy kisebb közösségi összejövetelt. Azt mondták, hogy a Downing Street munkatársai aznap délután és este azért gyűltek össze, hogy dolgozzanak.

    Ebben az időben egyébként – a munkától eltekintve – a hatályos rendelkezések szerint különböző háztartásokból legfeljebb két ember találkozhatott egymással, és ez is csak szabad térben, illetve két méteres távolságtartás mellett volt megvalósítható. A munkahelyeken mindez azzal a kitétellel bővült, hogy ennél akár több ember is találkozhatott, ha a személyes találkozás  „elengedhetetlen” volt a munkavégzéshez.

    A brit miniszterelnöki hivatal különféle, a koronavírus idején tartott és a járványügyi szabályokat nem követő rendezvényeiről egyre több szó esik a brit sajtóban. Legutóbb már a kormányfő egyik szóvivője is lemondott az egyik ilyen esettel összefüggésben, miután Boris Johnson vizsgálatot rendelt el a történtek miatt. 

    (via The Guardian)

  • Több mint 30 ezren vettek részt vasárnap este Bécsben a koronavírus ausztriai halálos áldozatairól szóló gyertyás megemlékezésen – jelentette az AP hírügynökség az osztrák médiára hivatkozva. A járványnak eddig több mint 13 ezer halálos áldozata volt a csaknem kilencmillió lakosú országban.

    A megmozdulást több tucat civilszervezet szervezte. Fő látványosság a Bécs központi körgyűrűjén kört alkotó több mint 13 ezer, gyertyát tartó ember volt. A tömeg egyperces csenddel fejezte ki megrendülését a nemzeti veszteség miatt.  A megemlékezés egyúttal szolidaritás volt az egészségügyi dolgozókkal.

    Mindazonáltal az elmúlt hetekben számos tüntetés volt Bécsben a járványügyi intézkedések ellen. Szombaton például több tízezren tüntettek egyebek között az oltás kötelezővé tétele ellen.

    (via MTI)

  • A brit hatóságok 82 886 új fertőzöttet jelentettek be vasárnap.

    A három héttel ezelőtti vasárnapon a britek még csak 36 507 új esetről számoltak be, vagyis most az akkorinak a 227 százalékára nőtt az esetszám. Halálos áldozatokat tekintve viszont mindössze 45 főről számoltak be, ez jóval kevesebb például a pénteken jelentett 111-nél.

    Időközben az is kiderült, hogy az országban már több mint 12 ezer fertőzöttnél mutatták ki egyértelműen az omikron-variáns jelenlétét genomszekvenálással (a feltételezések szerint valójában ennek a sokszorosa lehet az omikronnal fertőzött páciensek száma). 

    (via The Guardian)

  • Az omikron-variáns a koronavírus domináns változata az Ír köztársaságban – jelentették be vasárnap az ír hatóságok. 

    Közlésük szerint 5124 új esetet regisztráltak vasárnap, amelyeknek körülbelül 52 százalékát az omikron-variáns okozhatta. Bár ezt nem tudják minden egyes esetben genomszekvenálással bizonyítani, de a szakértők az ismert esetek alapján erre a következtetésre jutottak.

    Kevesebb mint két hét kellett az omikron-variánsnak ahhoz, hogy dominánssá váljon Írországban, ami fémjelzi, hogy mennyire gyorsan tud terjedni

    – mondta Tony Holohan ír tiszti főorvos a RTE News-nak nyilatkozva. 

    (via The Guardian)

  • Hét hétig kómába kellett helyezni egy súlyosan megbetegedett, 33 éves várandós nőt az Egyesült Királyságban a gyermeke születése miatt. Laura Ward elismerte, hogy nem volt beoltva, és a saját példáján arra kéri a várandós nőket, hogy adassák be maguknak a vakcinát. 

    A nőt még augusztusban kellett altatásba helyezniük, amikor már a terhessége 31. hetében járt (a gyermeket az orvosok október 15-re várták). Az állapota ekkor már olyan súlyos volt, hogy az altatás után rögtön császármetszést hajtottak végre, sikerrel.

    A nő azt mondta, hogy az utolsó emléke a szülés előtt az, hogy beleegyezett az altatásba és a császármetszésbe. A férjét behívták ugyan a kórházba a szülés miatt, de a kórterembe nem léphetett be.  A csecsemőt heteken át inkubátorban tartották.

    Laura Ward végül szeptember 30-án ébredt fel a kómából, és ekkor tudta meg, hogy kislánya született. Elmondta, hogy annyira gyenge volt, hogy mozogni sem volt képes; két hét telt el, mire ismét normálisan beszélni tudott.

    A nőt végül hosszú lábadozás után hétfőn engedték ki a kórházból. Most elmondta, hogy alapbetegségként csak terhességi cukorbetegsége volt (ez a szülés után a legtöbb esetben el szokott múlni), és hogy azért nem oltotta be magát, mert a várandós nőknek akkor ezt még nem javasolták. Mire felajánlották neki a vakcinát, addigra pedig már túl késő volt.

    Azt mondanám mindenkinek, hogy vegyék fel az oltást. Senkinek sem kívánnám azt, ami velem történt, és jobb félni, mint megijedni

    – üzente a várandós nőknek most Laura Ward. 

    (via Daily Mail)

  • A Világbank és az Egészségügyi Világszervezet szerint a pandémia hatására félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben. Itthon a különböző felmérések 100 és 500 ezer közé teszik a mélyszegénységben élők számát, írta meg az InfoStart

    Nyilvánvaló, hogy Magyarországon is azok szenvedték meg leginkább a koronavírus-járványt, akik tartalékok és eszközök hiányában képtelenek voltak megbirkózni a pandémia kihívásaival. Meghatározó volt az is, hogy nagyvárosban vagy kistelepüléseken élnek – mondta Czibere Ibolya szociológus.

    Kifejtette: azok a családtagok, akik elveszítették a munkájukat, a nagyvárosból vissza kellett, hogy költözzenek, vagy ha ingáztak, akkor ezt be kellett fejezniük. Teljesen átrendeződtek azok a családi körülmények, amelyek viszonylag számukra jól tervezhetőek voltak, finanszírozásban, gyermekek taníttatásában.

    Beszélt arról is, hogy megnövekedett a családon belüli konfliktusok aránya, a felgyülemlett agresszió nemkívánatos formában tört utat.

    A szegénységkutató szerint a távoktatást tovább nehezítette, hogy a mélyszegénységben élő szülőkből számos képesség hiányzik, így az eszközhasználat, a tananyagban való eligazodás, a szövegértés vagy az együtt tanulás. A szűkös terek, a lakásszegénység egy újabb olyan problémának mutatkozott, ami miatt nem tudtak optimális tanulási környezetet biztosítani a gyerekeiknek.

    A szociológus szerint az eladósodás mértéke is nőtt, nagyon sok család életében ez újabb szolgáltatások kikapcsolását jelentette, elsősorban az áramszolgáltatás megszűnését. Azoknak a családoknak, amelyek eddig nem mélyszegénységben, hanem a szegénység határán mozogtak, ez most okozhatott olyan súlyos problémát, amely növelte az elszegényedésük mélységét, és ez kockázatot jelent a gyerekek életében is. Esetleg az oktatási problémák miatt ők maguk is továbbviszik ezt az élethelyzetet – tette hozzá.

  • Holland vállalkozók szerint a csőd fenyegeti őket azok miatt a korlátozások miatt, amelyeket a minap jelentett be a kormány.

    A szombat éjféltől életbe lépett intézkedések értelmében január 14-ig gyakorlatilag minden üzletet és vendéglátóhelyet be kellett zárni. Mark Rutte holland miniszterelnök szombat este azt mondta, hogy az omikron-variáns terjedése miatt „elkerülhetetlen” a korlátozások bevezetése. 

    Európában sehol sincs olyan szigorú kormány, mint Hollandiában 

    – panaszolta Jan Meerman, a holland kiskereskedők egyesületének (INretail) igazgatója. Hozzátette: egészségügyi szempontból megérti, hogy valamit tenni kell, de fontos lenne, hogy mindeközben a kormány pénzügyileg kártalanítsa a vállalkozókat. 

    A mi esetünkben valójában 100 százalékos kompenzációra lenne szükség. Rengeteg kollégám még mindig súlyosan el van adósodva az első lezárások miatt. Többet már nem fognak kibírni, ezek a szigorú intézkedések csődbe viszik őket 

    – fogalmazott Meerman. A kormány egyelőre az említett 100 százalékos kompenzáció helyett csak azt vállalta, hogy azokat a vállalkozásokat kártalanítja, ahol a tavalyihoz mérve 30 százalékkal csökken majd a negyedéves forgalom, 20 és 30 százalékos visszaesés közt pedig egy kisebb összegű bértámogatást nyújtanak 

    Az intézkedések azért is jöttek rosszkor, mert várhatóan a következő hét lett volna a legforgalmasabb még decemberben is a karácsony közelsége miatt. Szombat este, az intézkedések életbe lépése előtt sok holland városban pánikvásárlás kezdődött. 

    Hamarosan azonban mindenki Németországba és Belgiumba fog menni vásárolni, ahol minden nyitva van

    – tette hozzá Jan Meerman. A németeknek egyébként nem jönnek majd rosszul a plusz bevételek, ugyanis nemrég a kiskereskedők náluk is panaszkodtak amiatt, hogy a december elején bevezetett korlátozások több milliárd eurós veszteséget okoznak a szektornak.

    Az Európában egyre gyakoribbá váló korlátozások a kereskedelem mellett a turizmust is súlyosan érintik. Franciaországban például a síturizmust érintette negatívan az, hogy péntek éjféltől kezdve lezárták az Egyesült Királyságból érkező utazást, mivel a legtöbb külföldi síelő a britektől érkezett. 

    (via The Guardian)

  • A két adag nem, a három dózis viszont már kitűnő védelmet nyújt az omikron-variáns ellen a brit egészségügyi miniszter szerint. Sajid Javid úgy látja, hogy a kormány nem értelmezi betű szerint azokat az eseti forgatókönyveket, amiket a tudományos tanácsadó testületek vázolnak fel. 

    A miniszter a BBC brit közszolgálati televízió egyik vasárnapi magazinműsorában arról is beszélt, hogy Londonban a naponta újonnan regisztrált fertőzöttek 80 százalékát, míg más angliai térségekben 60 százalékát az omikron-variáns okozza. 

    Hozzátette: az már ismert, hogy a két beadott vakcina nem nyújt megfelelő védelmet a Dél-Afrikából származó omikron-variáns ellen, azonban a három megkapott dózis kitűnő hatékonysággal véd az új változattal szemben. 

    Sajid Javid azt is hangsúlyozta, hogy az omikron tulajdonságai továbbra sem ismertek minden részletében. 

    (via MTI) 

  • Térfigyelő- és biztonsági kamerákkal összehangolt arcfelismerő rendszerrel fogják követni a fertőzött emberek és a kontakszemélyek mozgását Dél-Koreában.

    A dél-koreai Pucshonban, Szöul egyik elővárosában január elejétől kezdve egy kísérleti projekt keretein belül fogják lekövetni a kamerákkal a fertőzött emberek mozgását. Azt is figyelembe veszik majd, hogy viseltek-e maszkot korábban, illetve azt, hogy átadhatták-e másnak a fertőzést.

    Az algoritmus mintegy tizenegyezer térfigyelő- és biztonsági kamera felvételeit fogja kielemezni, ezáltal elősegítve a kontaktkutatók munkáját. A mesterséges intelligencia segítségével elméletileg öt-tíz perc alatt feltérképezhető egy-egy olyan ember tevékenysége, akiről kiderül, hogy elkapta a koronavírust (ez akár egy órát is igénybe vehet, és mivel önbevalláson alapul, ezért sok hibalehetőség is adódik).

    Dél-Korea egyébként már korábban is kísérletezett azzal, hogy a mobiltelefonos helyadatokat, illetve a bankkártya-tranzakciók helyadatait figyelembe véve feltérképezze a fertőzöttek mozgását. Az új lépés miatt néhány politikus és emberjogi aktivista aggodalmát fejezte ki, mivel szerintük a kormány a begyűjtött adatokat nemcsak járványügyi célokra fogja felhasználni. A döntéshozók ezzel szemben azt mondták, a rendszer használatába – a jogszabályok szerint – bele kell egyezniük a fertőzötteknek is, és a nem vizsgált személyek arca ki lesz cenzúrázva.

    Korábban egyébként az öngyilkossági kísérletek megakadályozására is használtak már egy ehhez hasonló rendszert. Annál a programnál a mesterséges intelligencia már képessé vált arra, hogy az emberek érzelmeit kiolvassa az arcvonásokból, és ennek alapján riassza a hatóságokat, ha valakinél úgy látja, hogy fennáll az öngyilkosság veszélye. Ezt elsősorban a hidak környékén használt, mivel a legtöbb öngyilkos onnan veti magát a folyóba. 

    (via novekedes.hu)

  • Kéthónapos minimumot ért el, de még mindig nem csökkent ezer alá az egy nap alatt, az új koronavírusos fertőzésbe belehalt áldozatok száma Oroszországban – derült ki az orosz operatív törzs vasárnap nyilvánosságra hozott adataiból. 

    A Covid–19 következtében egy nap alatt 1023-an vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 297 203-ra nőtt Oroszországban. A nem végleges halálozási ráta 2,91 százalék. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 27 967-tel nőtt, ezzel a járvány kezdete óta regisztrált igazolt fertőzöttszám 10 214 790-re emelkedett. A napi növekmény 0,27 százalék, a tünetmentes esetek aránya 8,1 százalék. A felépültek száma 32 655-tel 8 984 921-re nőtt. Az országban 932 666 aktív esetet tartanak nyilván.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a Rosszija 1 állami tévécsatorna egyik műsorának nyilatkozva kifejezte meggyőződését, hogy

    az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a következő hónapokban végre be fogja jegyezni a Szputnyik V-t.

    Az eddigi késlekedést a szervezet által alkalmazott és az orosz bejegyzési eljárás közötti bürokratikus különbséggel magyarázta. 

    Kirill Dmitrijev, az orosz vakcina külföldi alkalmazásának előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója ugyanebben a műsorban azt mondta, hogy Moszkva a nehéz járványügyi helyzetben afrikai országoknak térítésmentesen szállíthat majd az egykomponensű Szputnyik Light vakcinából. Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Központ vezetője ugyanitt kijelentette, hogy a Szputnyikkal félévente korlátlan mennyiségben el lehet végezni a megerősítő oltást. Az akadémikus úgy vélekedett, hogy a járvány akkor fog megszűnni Oroszországban, amikor a lakosság 70-75 százalékának szervezetében lesz már antitest, amihez szerinte további félévi vakcinációra lesz még szükség. A pénteken közölt hivatalos adat szerint a kollektív védettség szintje 58,2 százalékos Oroszországban.

    (via MTI)

  • Oltási akciónapok indultak vasárnap Szlovéniában, az egész ország területén előzetes regisztráció nélkül lehet felvenni valamelyik koronavírus elleni vakcina egyik adagját. 

    Az egészségügyi minisztérium által indított Fogjunk össze, biztonságosan és egészségesen az újévben elnevezésű oltási kampányban az önkormányzatok, az egészségházak, a kórházak, a polgári védelem, a tűzoltóság és a közegészségügyi intézetek közösen vesznek részt. A védőoltást fel lehet venni síközpontokban, de templomokban is mise után. Minden régióban kijelöltek egy olyan oltóközpontot is, amely a nap 24 órájában működik. Az akció péntekig tart, a tárca pedig abban bízik, hogy ezzel fel tudják gyorsítani az oltási kampányt, amely az elmúlt időszakban veszített lendületéből. Janez Jansa kormányfő levélben szólította fel az állampolgárokat arra, hogy legyenek szabadok, de felelősségteljesek és szolidárisak is egyben.

    Oltassuk be magunkat, hogy ebben a Covid–19 járvány elleni harcban összekapcsolódjunk és együtt legyünk

    – írta levelében, amelyet minden állampolgár postán megkapott. 

    Szlovéniában a hét elején mutatták ki a koronavírus omikron-variánsát. Az új vírustörzzsel megfertőzöttek száma azóta tízre emelkedett. Vasárnapra 767 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a fertőzés következtében 13 beteg halt meg. Kórházban 701 beteget ápolnak, közülük 214-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 241 641-en kaptak védőoltást, közülük 1 178 638-an már a második adagot is felvették.

    (via MTI)

  • Ukrajnában is megjelent a koronavírus omikron variánsa – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a hétvégén a Facebook-oldalán. 

    A tárcavezető tájékoztatása szerint a vírusnak ezt a veszélyes változatát egy olyan betegnél mutatták ki, aki előzőleg az Egyesült Arab Emírségekben járt és ott Covid-fertőzöttekkel érintkezett. Jelenleg folyik az azonosítása azoknak, akikkel a beteg Ukrajnában kontaktusba került – tette hozzá. 

    Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a Világbank 300 millió hitelt hagyott jóvá Ukrajnának a gazdasági reformok elősegítésére és a koronavírus-járvány okozta veszteségek enyhítésére. Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke közben a Telegram üzenetküldő portálon előre jelezte, hogy az újévi és a karácsonyi ünnepek alatt, azaz december végén, január elején szigorítani fognak a járványellenes intézkedéseken.

    Mint emlékeztetett, az ünnepek idején hagyományosan tartanak tömegrendezvényeket Ukrajnában, vásárok, vidámparkok és korcsolyapályák nyílnak, a járvány fellángolásának megakadályozása érdekében azonban a tömegrendezvények területei el lesznek kerítve, a bejáratoknál pedig ellenőrizni fogják a látogatók oltási, gyógyultsági igazolásait, illetve PCR-tesztjeinek eredményét.

    Ukrajnában a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös besorolásban lévő régiókban a tömegrendezvényeken csakis azok vehetnek részt, akik a védőoltás mindkét dózisát felvették, az enyhébb kockázatú sárga kategóriába tartozó régiókban, ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele. Jelenleg az ország 24 megyéjéből nyolc van vörös, a többi sárga besorolásban, utóbbiak közé tartozik Kárpátalja és a főváros, Kijev is.  

    Az ukrán határőrszolgálat közben arról számolt be, hogy újabb, hamis Covid-igazolásokat és PCR-teszteket terjesztő hálózatot lepleztek le, ezúttal Kárpátalján az egyik határátkelőnél. Azt, hogy pontosan hol folyt az illegális kereskedelem, nem hozták nyilvánosságra. A hálózat felderítésében közösen vett részt a határőrszolgálat csapi és lvivi (lembergi) részlege, valamint az ungvári járási rendőrkapitányság. Az előzetes információk szerint a hamis iratok darabjáért 50 eurót kértek az elkövetők.

    Ukrajnában vasárnapra az eddig azonosított fertőzöttek száma 3602-vel 3 608 151-re, az elhunytaké 176-tal 93 105-re emelkedett. Az aktív betegek száma eközben 3440-nel 183 181-re csökkent. Az elmúlt napon 2129 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

    (via MTI)

  • A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron-variánsának gyors terjedése miatt – számolt be a helyi sajtó.

    A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) közlése szerint december 20-i hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat.

    Nagy-Britannia úgynevezett „vírusvariáns övezetté” nyilvánítása hétfő hajnalban lép hatályba, és az RKI szerint előreláthatólag 2022. január 3-ig érvényben marad, hacsak meg nem hosszabbítják.

    A vonatkozó szabályozás keretében a légi-, vasúti és hajózási társaságok lényegében csak német állampolgárokat, illetve Németországban élő személyeket szállíthatnak haza az Egyesült Királyságból. Minden visszaérkezőre, így a beoltottakra és a gyógyultakra egyaránt kéthetes karanténkötelezettség vonatkozik, amely negatív koronavírus-teszttel lerövidíthető – írja az MTI.

  • A német belföldi hírszerzés vezetője arra figyelmeztetett, fenn áll a lehetősége, hogy az oltásellenes mozgalmak, amelyekben a szervezett szélsőjobboldal nagy számban képviselteti magát, komoly erőszakos cselekedeteket kövessenek el, írta meg a Guardian

    Természetesen az igaz, hogy különbség van aközött, hogy valaki beszél az erőszakról, vagy elköveti azt,

    mondta el Thomas Haldenwang.  

    Emellett azonban felidézte azt az esetet, amikor egy 49 éves német állampolgárt annak gyanújával tartóztattak le, hogy agyonlőtt egy benzinkutast, aki azért nem volt hajlandó kiszolgálni, 

    Amikor az erőszakos irányultságú szélsőjobboldali szélsőségesekről és a radikalizált vírusszkeptikusokról beszélünk, egyik forgatókönyv sem zárható ki,

    mondta el Haldenwang, amikor arról kérdezték, hogy elképzelhető-e, hogy az oltásellenesek a jövőben gyilkosságokat kövessenek el. 

  • Két adag nem elegendő a koronavírus elleni oltásból, három dózis viszont már kitűnő védelmet nyújt – mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter. Sajid Javid hozzátette: a kormány nem értelmezi betű szerint a tudományos tanácsadó testületek által felvázolt legrosszabb eseti forgatókönyveket.

    Javid a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a koronavírus gyorsan terjedő omikron változata Londonban a naponta újonnan kiszűrt fertőződések 80 százalékát, a más angliai térségekben azonosított új koronavírusos esetek 60 százalékát okozza.

    A miniszter szerint mindenkinek óvatosan kell összeállítania karácsonyi programjait, de az egyéni döntéseken múlik, hogy az emberek részt vegyenek-e az idén karácsonyi partikon.

    Javid nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a kormány tervez-e újabb korlátozásokat még karácsony előtt, kijelentve: ebben a járványban semmire nincs garancia.

  • Amerika kedvenc szombat esti műsora sem lehet a régi a koronavírus berobbanása miatt. A New York Post informátorai szerint a stábban hatalmas a félelem az új variáns miatt. Állítólag többjük tesztje is pozitív lett, ám azt nem árulták el, pontosan kik kapták el a betegséget.

    Annyi viszont bizonyos, hogy a vendégként beharangozott énekesnő, Charli XCX már visszamondta a fellépését, és élő közönség sem nézheti a stúdióból a műsort.

    Sziasztok! A korlátozott stáb miatt a fellépésem nem tud megvalósulni a Saturday Night Liveban. Össze vagyok zuhanva és a szívem szakad meg. Magam miatt, Caroline miatt, Christine miatt és mindenkiért a csapatban, akik olyan keményen dolgoztak azért, hogy ez a performansz a lehető legjobban sikerülhessen. Ez most nem jön össze, de visszatérek! Jelenleg biztonságban vagyok, egészséges vagyok, de természetesen nagyon szomorú is. Kérlek titeket, vigyázzatok magatokra, és vegyétek fel a vakcinát, ha még nem tettétek

    – írta Twitteren az énekesnő.

  • Az elmúlt napon 3602 új koronavírusos megbetegedést mutattak ki a szomszédos Ukrajnában, meghalt 176 beteg – derült ki a nemzetbiztonsági és védelmi tanács vasárnapi adataiból.

    Ezzel együtt már 3 608 151 fertőzést mutattak ki az országban, az elhunytak száma pedig 93 105-re nőtt.

  • A Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nem valószínű, hogy olyan labdarúgót igazolnának, aki nincs beoltva a koronavírus ellen.

    Nem állunk közel ahhoz, hogy valakit szerződtessünk, de gondolkodtam ezen, és igen, egyértelműen befolyásoló tényező lenne az oltatlanság

    – mondta a témában korábban kevésbé határozott álláspontot elfoglaló Jürgen Klopp a Tottenham Hotspur elleni vasárnapi mérkőzés előtt.

    Szerinte egy beoltatlan játékos folyamatos veszélyt jelent a többiekre, szervezési szempontból sok gondot okozhat, pozitív teszt esetén például a közvetlen kontaktokat is el kell különíteni egy időre, az ilyen helyzetet pedig célszerű elkerülni.

    Ehhez hasonló véleményt képvisel Steven Gerrard, az Aston Villa, valamint Patrick Vieira, a Crystal Palace trénere is. Ők úgy vélekednek, az emelkedő esetszámok miatt a szerződtetéseknél figyelembe kell venni, hogy a kiszemelt játékos kapott-e oltásokat.

    A Premier League októberben azt közölte, hogy a játékosok 64 százaléka két oltással rendelkezik, de az omikron variáns terjedése miatt hétfőn így is rekordnak számító 42 pozitív esetet jelentett az előző hétre vonatkozóan. A megbetegedések miatt már tíz mérkőzést el kellett halasztani, ebből hatot a most hétvégi 18. fordulóból.

  • Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok, írta meg az MTI. 

    A Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a vírus tüskefehérjéjének mutációi, amelyek képessé teszik arra, hogy kikerülje a szervezet védekező rendszerét, egyben tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének lehetőségeit is csökkentik.

    Ezek a megfigyelések rávilágítanak arra, hogy az omikron az immunválasz megkerülését lehetővé tévő tulajdonságokért cserébe alkut kötött a szaporodást és a patogenitást befolyásoló tulajdonságok terén

    – áll a tanulmány kivonatában.

    A kutatócsoport vezetője, Ravi Gupta, aki a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge Egyetemen, elmondta: a látszólag kedvező eredmények ellenére további kihívásokra kell számítani. Kiemelte: munkájuk alapján megerősítést nyert, hogy az omikron képes hatékonyabban kikerülni a szervezet védvonalát, ugyanakkor a betegség lefolyásához köthető tulajdonságok valószínűsíthetően felhígultak valamelyest.

    Mindazonáltal az omikron jelentős terjedése nagy közegészségügyi kihívást jelent

    – jegyezte meg.

    Nagy-Britanniában ütemesen nő a fertőzöttek száma annak ellenére, hogy az országban magas az átoltottság, és az emlékeztető oltások beadása tekintetében is élen járnak. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter vasárnap azt mondta: az adatok elemzése alapján úgy vélik, hogy jelenleg az új esetek körülbelül hatvan százalékáért az omikron variáns lehet a felelős.

  • Rendkívüli ajándékkal támogatja a közmédia tízéves jótékonysági kampányát Ferenc pápa, ugyanis egy Szent József-szobrot küld, hogy annak elárverezésével segítse a műsor idei támogatottjait, a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket – jelentette be Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth rádió csatornaigazgatója.

    Az eucharisztikus kongresszus alatt az a megtiszteltetés érte, hogy együtt utazott Ferenc pápával, akitől később levélben kérte, támogassa a jótékonysági műsort és az alapítványt.

    Tegnap reggel megérkezett a válasz, amely szerint Ferenc pápa nagy szeretettel csatlakozik a műsorhoz és küldeni fog egy gyönyörű Szent József-szobrot, amit majd elárverezhetünk

    – mondta el Siklósi Beatrix a műsorban. A szobor azt ábrázolja, Szent József hogyan tanítja az ácsmesterségre a kis Jézust. A közmédia ezzel az ajándékkal szeretne hozzájárulni az alapítvány munkájához.

    Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy március végén, április elején már nap mint nap hallottak olyan tragédiákról, amikor fiatal szülők hunytak el és kicsi gyerekek maradtak árván. Ezért úgy érezték, hogy külön alapítványt hoznak létre, hogy támogatni tudják a gyerekeket.

  • Ghána legfontosabb nemzetközi repülőterének üzemeltetője szigorú bírságot szab ki a légitársaságokra minden olyan utas után, akit nem oltottak be koronavírus ellen, illetve akinek a koronavírustesztje pozitív az érkezéskor. Más reptereken is szigorúan büntetik a járványügyi korlátozások megszegőit.

    Bővebben>>>

  • Az omikron-vírustörzs által okozott megbetegedések tünetei „meglehetősen különböznek” azoktól, amelyeket a korábbi verziók okoztak, mondta el John Bell, az Oxfordi Egyetem orvosprofesszora, a brit kormány járványügyi tanácsadója, írta meg az IFL Science. Míg a korábbi variánsoknál még jól behatárolható tünetek voltak jellemzőek, az omikronnál ez nincs így.

    Azt tudjuk, hogy ez a törzs máshogy működik. Az újabb tünetek között olyanok vannak, mint az orrdugulás, a torokkaparás. A nyak körüli izmok fájdalma nagyon jellegzetes, senki nem tudja, hogy ez miért van,

    mondta el John Bell.

    Az omikron a bélműködést is felboríthatja, aminek a lazább széklet lehet az egyik jelzése.

  • A vakcinát nagy nyomású levegő juttatja majd át a bőrön a Southamptoni Egyetemen fejlesztett vakcina esetében: Saul Faust vezető kutatóorvos, a Southampton Klinikai Kutatóintézet igazgatója szerint ez nemcsak egy újabb oltás lesz, hanem olyan vakcina, amely a Covid-variánsokat és a jövőbeli koronavírusokat is célba veszi, írta meg az InfoStart

    Az első generációs oltásokat a Vuhanban eredetileg szekvenált vírus alapján készítették el, ugyanakkor ezt az új oltást már úgy hozták létre, hogy képes legyen a jövendőbeli mutációkkal szemben is védelmet nyújtani.

    Ezt úgy voltak képesek elérni a kutatók, hogy első lépésként átfésülték az adatbázisokat, amelyek az összes ismert koronavírus genetikai szekvenciáját, beleértve a denevéreben előforduló változatokat is, tartalmazzák. Ezután számítógépen generált antigénszerkezetekből hoztak létre könyvtárat.

    Az egyedi, szintetikus struktúrákat úgy választották ki, hogy a koronavírusok széles csoportjára reagáljanak, beleértve a SARS-CoV-2 vírusváltozatait is. Az így létrejött antigének felhasználhatók arra, hogy az emberi immunrendszert megtanítsák a koronavírusok csoportjai által közösen használt kulcsfontosságú régiók azonosítására és megcélzására, megakadályozva ezzel, hogy betegséget okozzanak.

    Ez a finoman célzott számítógépes megközelítés megelőz egy veszélyes potenciális hibát: a nem célzott válaszokat a koronavírus olyan részeivel szemben, amelyek súlyosbíthatják a fertőzést. Egy ilyen hiba hipergyulladásos immunválaszt válthat ki

  • Irán hazaszállíttatta a jemeni húszi lázadókhoz rendelt, Covid–19 miatt megbetegedett nagykövetét – közölte szombaton a teheráni külügyminisztérium. Az ügy különleges voltát az adja, hogy a jemeni felkelők egyik szóvivője szerint Irán regionális riválisa, Szaúd-Arábia, illetve Irak is közreműködött Haszan Irlu nagykövet evakuálásában.

    Egy iraki kapcsolatokon keresztül elért iráni–szaúdi megállapodás keretében Irán szanaai nagykövetét egy iraki repülőgéppel evakuálták, tekintettel egészségügyi állapotára

    – ismertette Mohammed Abdulszalam, a fővárost, Szanaát is megszállva tartó húszik szóvivője a közösségi oldalán.

    A jemeni polgárháborúban szembenálló feleket támogató szunnita királyság és a síita iszlám köztársaság az idén közvetlen tárgyalásokat indított, miközben Bécsben megrekedtek a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó tárgyalások az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína, valamint az Egyesült Államok közvetett résztvételével, továbbá az ENSZ égisze alatt a jemeni rendezésről zajló egyeztetések.

    Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció támogat. Rijád és szövetségesei 2015 tavaszán avatkoztak be katonailag is a jemeni polgárháborúba. A konfliktus miatt több mint 130 ezren haltak már meg, az ország lakosságának jelentős részét éhínség sújtja. A felkelők kezén lévő területeket az arab koalíció légi és tengeri blokád alá vonta– írja az MTI.

  • Sokáig úgy tűnt, hogy nem hozza nyilvánosságra a szlovák kormány, hogy mennyibe került neki a Covid-lottó, ám annak értelmi szerzője, Igor Matovic, a korábbi miniszterelnök kivizsgáltatta ötlete hatékonyságát. 

    A Magyarországgal szomszédos ország pénzügyminisztériumának megbízásából a Focus intézet készített egy közvélemény-kutatást, ami az oltási lottó sikerességét mérte fel. A felmérés kimutatta, hogy a beoltott megkérdezettek 13,5 százalékát jelentősen befolyásolta az oltási lottó, nyolc százalékukat pedig nagyon ösztönzött.

    Számos más tényezőt megállapítottunk, a legfontosabbak a család, az egészségi állapot és az utazási korlátozások voltak

    – mondta Pavol Skápik elemző.

    Az oltási lottó során 20 millió eurót (7.4 milliárd forint) osztottak szét 100 ezer ember között. A közvetítői bónuszt (aki rávett mást az oltakozásra az is kapott pénzt) 80 ezer személy vette igénybe, ők összesen 3,6 millió eurót kaptak. Veronika Gmiterko, a pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy a kampány hatása minden várakozásukat felülmúlta. Az oltási lottóra összesen 29,8 millió eurót költöttek. 

    (via Új Szó)

  • Eddig 89 országban azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát, továbbra is kérdés, mekkora veszélyt jelent az új mutáns - közölte szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO), írta meg az MTI.

    Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete szerint az omikron okozta fertőzések száma háromnaponta másfélszeresére nő azokban az országokban, ahol jelen van a variáns, amely a WHO szerint jelentősen gyorsabban terjed a delta változatnál. Az adott országokban várhatóan rövidesen a delta helyett az omikron lesz a domináns változat.

    A WHO szerint továbbra sem világos, hogy az omikron magas terjedési rátája minek tudható be: a természetéből adódóan gyorsabban átadható, könnyebben megkerüli a vakcinák vagy a korábbi fertőzések kiváltotta immunitást, illetve a kettőnek együttesen.

    A szervezet megjegyezte, hogy a vírus olyan országokban is gyorsan terjed, ahol magas az átoltottság aránya, illetve a lakosság jelentős hányada meggyógyult a Covid-19-betegségből.

    Továbbra is korlátozott adatok állnak rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságát illetően. További adatokra van szükség, hogy megismerjük a súlyossági jellemzőit és azt, hogyan befolyásolja a súlyosságot az oltás, illetve a korábbi védettség

    - közölte a WHO sajtótájékoztatóján.

    Az Egyesült Királyságban és a Dél-afrikai Köztársaságban nő a kórházban ápoltak száma, és tekintettel a fertőzöttek számának gyors növekedésére, az egészségügyi rendszereket gyorsan túlterhelhetik

    - figyelmeztetett a WHO.

    A WHO november 26-án minősítette aggodalomra okot adó variánsnak az omikront.

  • A világon 274 213 886 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 349 699 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint, írta meg az MTI. 

    Egy nappal korábban 273 668 314 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 344 177 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 50 773 620. A halálos áldozatok száma 806 273.

    • Indiában 34 733 194 fertőzöttet és 477 158 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 204 941 fertőzöttről és 617 395 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 11 343 594 a fertőzöttek száma, és 147 634-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 10 009 866-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 290 340-re emelkedett.
    • Törökországban 9 138 535 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 80 053.
    • Franciaországban 8 681 667 fertőzöttet és 122 403 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 6 813 287 fertőzöttet és 108 238 halottat tartanak nyilván.
    • Spanyolországban 5 455 527 fertőzöttet és 88 708 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 5 364 852 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 135 544.
    • Lengyelországban 3 942 864 fertőzöttet és 91 415 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 781 506 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 98 769 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Franciaországban betiltják a kültéri rendezvényeket szilveszterkor azért, hogy ne teljenek meg fertőzöttekkel a kórházak – jelentette be Jean Castex miniszterelnök szombaton.

    Mindenkit arra kérek, hogy találjon más módot az ünneplésre a nagy rendezvények helyett

    – kérte televíziós bejelentésében a kormányfő. Hozzátette: a regionális önkormányzatok be fogják tiltani a spontán bulikat is és arra fogják kérni a városokat, hogy most tüzijáték se tartsanak újévkor.

    Franciaországban egyébként decemberben már bezárták az összes szórakozóhelyet, a bárok viszont még nyitva maradhattak. Januártól viszont egy másik módosítás is jön majd: akkortól kezdve kizárólag a beoltottak léphetnek majd be a bárokba, éttermekbe, kulturális helyekre, sőt még néhány egészségügyi intézménybe is, a negatív teszt ehhez már nem lesz elég.

    Nem elfogadható, hogy a franciák közül egy kisebbség elutasítja az oltást, és ezzel az egész országot, illetve azoknak a franciáknak a mindennapos életét veszélyezteti, akik a többséget alkotják és akik a pandémia kezdete óta követik és elfogadják a szabályokat

    – mondta erről Castex. 

    Franciaországban már több száz omikron-variánsos esetet tartanak számon. Ettől függetlenül szombaton az omikronra hivatkozva teljesen lezárták a beutazást az Egyesült Királyságból. Jean Castex a variánsról azt mondta: úgy kalkulálnak, hogy az omikron jövő év elején dominánssá várhat az országban. 

    (via Bloomberg)

  • Az előző hétvégén megnyitottak a síközpontok Szlovákiában, december 25-étől kezdve pedig a szálláshelyek is kinyithatnak majd az országban.

    A sípályákon a felvonók és a zárt felvonók is megnyíltak a beoltott vendégek előtt. A szálláshelyeken viszont a nyitás után az oltási igazoláson kívül egy negatív PCR-tesztre vagy antigéntesztre vagy a helyszínen elvégzett gyorstesztre is szükség lesz. A szabály a 12 év alatti gyermekekre is vonatkozik.

    A Szlovákiába való belépéshez – minden 12 év és 2 hónapnál idősebb személyt – regisztrálni kell az eHranica nevű rendszerben, majd a beutazáskor be kell mutatni a védettségről szóló digitális vagy papír alapú igazolást. 

    A magyarországi sípályáknak egyébként meglepően nagy volt a forgalma a koronavírus-járvány idején. December elején, amikor viszonylag sok hó esett néhány nap alatt már megindult egy kisebb roham feléjük

    (via Pénzcentrum)

  • Szerte az Egyesült Államokban egyre többen kerülnek kórházba, vezető egészségügyi tisztviselők pedig már arra figyelmeztetnek, hogy egy, a delta és az omikron variáns által közösen okozott téli járványhullám végzetes következményekkel járhat, írta meg a Washington Post

    Országos átlagban a kórházi beutalások száma 3 százalékkal, a halálozás 7 százalékkal nőtt a múlt héten, de úgy tűnik, hogy néhány helyen járványgócok vannak kialakulóban.  

    A mutatók a fővárosban, Washingtonban a legrosszabbak, itt 39 százalékkal több ember került kórházba, mint egy héttel ezelőtt. 

Rovatok