Index Vakbarát Hírportál

Dezertálással gyanusítják a fehéroroszokhoz szökött lengyel katonát

2021. december 21., kedd 12:45 | aznap frissítve

Dezertálással gyanúsította meg a lengyel ügyészség Emil Czeczkót, azt a lengyel katonát, aki a múlt héten Fehéroroszországba szökött – közölte kedden a lengyel közszolgálati televízió.

A nyomozók azt még vizsgálják, hogy a férfi együttműködött-e a fehérorosz hírszerzéssel, ami életfogytiglani ítéletet is vonhat maga után. Varsó pénteken erősítette meg, hogy a migránsválság miatt a lengyel-fehérorosz határra kivezényelt mintegy 12 ezer lengyel katona egyike, a 25 éves Emil Czeczko, átszökött Fehéroroszországba.

A dezertálásért egytől tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, a külföldi hírszerzéssel való együttműködésért viszont akár életfogytiglani börtönbüntetés is járhat. Az ügyészség a közeljövőben várhatóan elfogatóparancs kiadását fogja kérni a bíróságtól.

A TVP Info úgy értesült, hogy Emil Czeczkót korábban édesanyja testi és pszichikai bántalmazásáért ítélte el a bíróság, szökése előtt néhány nappal pedig azzal gyanúsították meg, hogy kábítószer hatása alatt autót vezetett. Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter már pénteken bírálta azt, hogy a büntetett előéletű férfit határvédelmi szolgálatra irányították, és még aznap leváltotta közvetlen feletteseit.

A lengyel-fehérorosz határon csaknem 40 ezer, sok esetben a fehérorosz egyenruhások által támogatott határsértési kísérletet regisztráltak év eleje óta. A migrációs nyomás októberben érte el eddigi tetőfokát, az utóbbi időben viszont a határvonal mentén szétszórt csoportok kisebb számú határsértési kísérleteit regisztrálják.

Anna Michalska, a határőrség szóvivője kedden a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta, hogy nagyjából egy hét óta a fehérorosz fél új módszert használ: az egyenruhások az egyik helyen átvágják a drótkerítést, magukra irányítva a lengyel határőrök figyelmét, közben pedig az illegális bevándorlók a közelben „észrevétlenül” megpróbálnak átjutni lengyel területre.

Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatokért felelős miniszter szóvivője múlt pénteken azokat a minszki és moszkvai vádakat is kommentálta, melyek szerint Lengyelország több migráns halálát okozta volna. Hasonló, a fehérorosz és orosz sajtócikkekből idézett állításokat a szóvivő a Nyugat és Lengyelország ellen irányuló információs háború elemének nevezte. Az orosz és fehérorosz dezinformáció célja az amerikai katonai jelenlét kiszorítása Közép-Európából, valamint a biztonság szintjének csökkentése a NATO keleti szárnyán – vélte Zaryn.

(via MTI)

Rovatok