Index Vakbarát Hírportál

Az Intel is megalázkodott Kína előtt

2021. december 23., csütörtök 19:51

Nyilvánosan kért bocsánatot Kínától az Intel amerikai chipgyártó, beállva a kínai népi felháborodás és az ebből fakadó termékbojkott, azaz profitkiesés miatt a vörös óriás előtt megalázkodó cégek és hírességek sorába, John Cena után szabadon. 

Történt ugyanis, hogy az Intel felszólította ellátóit, ne használjanak a nyugat-kínai Hszincsiang tartományból származó termékeket vagy munkaerőt, mivel félő, hogy potenciálisan az internálótáborokba vezényelt, gyári munkásokká átképzett ujgur kisebbség munkájáról, illetve annak gyümölcséről van szó.

Emberi jogi szervezetek jogtiprással vádolják Kínát az ujgurok elen elkövetett „kulturális genocídium miatt”, ami állítólag kiterjed a fizikai bántalmazásra, a nemi erőszakra és a sterilizációra is. 

A chipgyártó e hó elején tette közzé beszállítóinak címzett levelét, amelyben követelményként tüntette fel, hogy az ellátási lánc teljes mértékben elkerüli Hszincsiangot. Csakhogy a levél kikerült a kínai közösségi médiára, és mint az várható volt, óriási vihart kavart

Ennek oka az, hogy Joe Biden amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely a kényszermunka miatti aggodalmakra hivatkozva megtiltja a kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban gyártott termékek behozatalát.

A bevett módszernek megfelelően Kína gazdasági hatalmát alkalmazta, és különböző csatornákon jelezte az Intelnek, hogy ezt a húzást bizony az amerikai cég pénztárcája bánhatja. Az Intel nyolcvanmilliárd dolláros éves nyereségének több mint egynegyedét a kínai piac adja. 

A Global Times kínai pártlap például azzal vádolta az Intelt, hogy „abba a kézbe harapott, amelyik edni ad neki”, Van Csün-kaj kínai popsztár pedig bejelentette, hogy lemond az Intel márkanagyköveti címéről, mert 

„a nemzeti érdekek mindent felülírnak”.

Az amerikai chipgyártó így a WeChat csevegőappon bocsánatot kért, mondván:

Elnézést kérünk tisztelt kínai vásárlóinktól, partnereinktől és a nyilvánosságtól az általunk okozott gondokért.

(Guardian)

Rovatok