Index Vakbarát Hírportál

Utazási káoszt hozott az ünnep, több mint 4500 repülőjáratot töröltek

2021. december 25., szombat 11:01

Világszerte több mint 4500 járatot töröltek a légitársaságok december 24-én és 25-én a koronavírus-járvány miatt, rengeteg ember utazási terveit foszlatva szét ezzel – írja a Sky News.

A brit hírtelevízió a légiközlekedést követő FlightAware portál adataira hivatkozva azt írja december 24-én 2401 repülőgépjárat esett áldozatul a pandémia megfékezését célzó intézkedéseknek, ma 1779 olyan eset volt és lesz, amikor nem szállnak fel repülőgépek a kijelölt úticél felé, holnap, és eddig úgy tudni, december 26-án 409 olyan  járat lesz, amelyet veszteglésre kényszerítenek a hatóságok.  

A DEKLARÁLT CÉL MEGÁLLÍTANI A COVID–19 RENDKÍVÜL FERTŐZŐ ÚJ VARIÁNSÁNAK, AZ OMIKRONNAK A TERJEDÉSÉT.

A legtöbb törlésért öt légitársaság felel,

járatot nem indított el vagy nem akar elindítani.  A kiesés elég érzékenyen érinti a légitársaságokat, a Delta Airlines elnök-vezérigazgatója, Ed Bastian legalábbis kérte az amerikai járványügyi hatóságot, a CDC-t, hogy 10-ről 5 napra csökkentse azt az időt, amelyet a beoltott, de mégis megfertőződött embereknek karanténban kell tölteniük. 

A törlés miatt sokan zúgolódnak, a több tízezer érintett közül az NBC News egy 36 éves nőt, Jaclyn Stantont szólaltatta meg, aki a férjével akart Chicagóból Sacramentóba repülni péntek reggel a szüleihez, az utolsó pillanatban, csütörtök éjjel azonban kapott egy sms-t a United Airlinestól, hogy a repülőgépe nem fog felszállni. 

Mintha gyomorszájon vágtak volna 

– mesélte Jaclyn Stanton az NBC-nek, hozzáfűzve, az út teremtett volna lehetőséget, hogy csaknem két év, 2020 februárja után először láthassa újra a szüleit.   

(Borítókép: Utasok egy reptéren várakoznak 2021. december 24-én. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok