Index Vakbarát Hírportál

Állásmegtartási támogatást igényelt Donald Trump

2021. december 26., vasárnap 12:05

Donald Trump több golfpályát és szabadidős vállakozást üzemeltet Skóciában. A koronavírus-járvány talán a vendéglátóipari egységeket sújtotta leginkább, ezalól pedig az egykori elnök cégei sem kivételek.

Donald Trump édesanyja Skóciában született, így érthető, hogy a volt amerikai elnök előszeretettel „rendezkedett be” a skótoknál is. Igen ám, csakhogy Trump skóciai golfpályái és szabadidős vállalkozásai több mint 3 millió fontnak megfelelő összeget igényeltek az Egyesült Királyság kormánya által bevezetett állásmegtartási rendszer keretén belül.

A koronavírus-járvánnyal járó korlátozások jelentős veszteséget okoztak tavaly Donald Trump ayrshire-i és aberdeenshire-i üdülőhelyein, mindkét vállalattól elküldték a személyzet jelentős részét – írta meg a BBC

A 2014-ben egy dubaji cégtől megvásárolt Trump Turnberry forgalma a világjárvány kitörése óta a felére csökkent, az ayrshire-i létesítmény pedig 2020-ban több mint 3 millió font veszteséget könyvelt el. A Balmedie-ben található golfpálya és üdülő szintén veszteséges volt, a pandémia óta legalább 1,3 millió fontot bukott. 

A volt elnök 2012-ben annak ellenére nyitotta meg első golfközpontját az aberdeenshire-i Menie-birtokon, hogy annak létrejöttét a lehetséges környezetkárosító hatása miatt sokan ellenezték. Trump később megpróbálta megakadályozni a partvidéki szélerőműtelep felépítését: azzal érvelt, hogy az elrontaná a kilátást.

Nem sokkal az előtt, hogy 2017-ben elnökké választották, mindkét golfpálya irányítását fiaira, Donald Juniorra és Ericre bízta,

a pénzügyi irányítást azonban továbbra is kézben tartotta.

A Companies House végrehajtó ügynökséghez benyújtott számlák szerint a Turnberry golfpályát és üdülőhelyet birtokló Golf Recreation Scotland Ltd. forgalma 2019-ben 19,7 millió font volt, ez az összeg 2020-ban azonban 6,7 millió fontra csökkent. Míg a Turnberry létesítmény 2019-ben 321 ezer font nyereséget könyvelt el, addig 2020-ban fordult a kocka: a veszteség 3,4 millió font volt. Az üdülőhely 2020. március 23-tól július 15-ig, majd november 20-tól 2021. április 26-ig nem üzemelt.

Bajban Trump vállalata

És itt jön a csavar, a beszámolók szerint ugyanis a vállalat 2020-ban összesen 2,3 millió font támogatást kapott az állásmegtartási rendszer keretében, miközben az alkalmazottak átlagos létszáma 541-ről 289-re csökkent.

A beszámolóban nem szereplő adatok szerint a cég leányvállalata, az SLC Turnberry Ltd. további, körülbelül 435 000 font és 1,1 millió font közötti összegre nyújtott be igényt 2021 januárja és augusztusa között.  

Az Eric Trump által aláírt dokumentumokban az áll, hogy

a kormányzati támogatás segítette a lehető legtöbb munkahely megtartását, azonban a támogatás időtartamának bizonytalansága és a világjárvány hosszúra nyúlása miatt elbocsátásokra volt szükség, hogy a vállalkozás felkészüljön a legrosszabbra, vagyis a vendéglátóiparra gyakorolt hosszú távú hatásokra is. 

A Trump International Golf Club Scotland Limited, azaz Donald Trump aberdeenshire-i golfpályájának tulajdonosa szintén drasztikusan csökkentette a forgalmát – egy év alatt 3,3 millió fontról 1,1 millió fontra zuhant. Ezzel szemben a vállalat vesztesége csak kis mértékben, 1,1 millió fontról 1,3 millió fontra nőtt.

Újra beütött a Covid

Míg a golfozás az év nagy részében engedélyezett volt, a Macleod House Szálloda március 21-től zárva volt, az éttermek csak júniusban nyitottak ki meg, és november 20-án ismét bezártak.

A dokumentumokból kiderült, hogy az Egyesült Királyság kormányának programja segítette a lehető legtöbb munkahely megtartását, az alkalmazottak többségét pedig az év folyamán mind visszavették. A vállalat 2020-ban 452 000 fontot kapott az állásmegtartási rendszer keretén belül.

A kormányzati adatok külön-külön azt mutatják, hogy a Trump International Golf Club Scotland Limited 85 000 és 205 000 font közötti összeget igényelt 2021 januárja és augusztusa között. Az alkalmazottak átlagos létszáma 84-ről 63-ra csökkent. Mindkét vállalat irányítói a Donald J. Trump Revocable Trust – Floridában bejegyzett – vagyonkezelői.

(Borítókép: Donald Trump golfozik a Trump Turnberry Luxury Collection Resortban 2018. július 15-én. Fotó: Leon Neal / Getty Images)

Rovatok