Index Vakbarát Hírportál

Ismeretlen, a fiatalokat érintő neurológiai betegség terjed Kanadában

2022. január 3., hétfő 11:33

Folyamatosan nő azoknak a száma a kanadai New Brunswick tartományban, akik egyelőre egy olyan ismeretlen neurológiai betegségtől szenvednek, amely két éve ütötte fel a fejét, és a szakértők értetlenül állnak előtte. 

Aggodalomra ad okot, hogy a betegek – akiknek nagy többsége fiatalnak mondható – olyan tüneteket produkálnak, mint 

A feljegyzett betegeknek nem voltak korábbi betegségei, amelyek magyarázatot adnának a tünetekre. 

A hivatalos adatok szerint egyelőre 48 ember szenved a gyanú szerint az agyat támadó kórtól, ám a The Guardiannek névtelenül nyilatkozó egészségügyi források felhívják a figyelmet: mintegy 150 körül mozoghat a valós betegek száma, miközben további potenciális eseteket vizsgálnak. 

Mindemellett félő, hogy a betegség fertőző lehet, de legalábbis környezeti tényezők játszanak szerepet a kór terjedésében.

Mindenről New Brunswick egyik egészségügyi szolgáltatójának a munkatársa beszélt a brit lapnak. Elmondása szerint azért fordult a sajtóhoz, mert rendkívül aggasztónak találja azt, amilyen gyorsasággal az érintettek állapota leromlik. 

Nincs itt semmi látnivaló

Mindeközben a tartomány hatóságai azon vannak, hogy csillapítsák a kedélyeket, s mivel az emberi agyat híresen nehéz vizsgálni és tanulmányozni, az illetékes egészségügyi hatóság határozza meg szubjektív módon azt, hogy mely eseteket kategorizálnak egy csoportba, és melyekre nem fordítanak több figyelmet, tehát könnyen lehet, hogy elbagatellizálják a más szakértők által riasztónak talált eseteket és esetszámot.

A The Guardian szerint New Brunswick még januárban bejelenti, hogy a szóban forgó eseteket tévesen diagnosztizálták, kapcsolat nincs közöttük. A tartomány hatóságai tavaly azt is leszögezték egy epidemológiai tanulmány után, hogy semmi jel nem utal arra, hogy környezeti tényezők szerepet játszottak volna a megbetegedésekben.

Csakhogy a szakértőket nem specifikusan a megbetegedések aggasztják, hanem a betegek életkora. A fiataloknál ritkán alakulnak ki neurológiai betegségek. 

A brit lap a „téves diagnózis” egyik példájaként említi Laurie Beatty esetét, aki 2019 végén kezdte a demencia tüneteit mutatni, majd tragikus hirtelenséggel elhunyt. A halál okaként az Alzheimer-kórt állapították meg a patológián. Családja azonban kételkedik, és bár felajánlották azt, hogy a holttestet kórboncnoki vizsgálat alá vetik, az egészségügyi hatóságok nem éltek a lehetőséggel. 

A homárokban rejlik a megoldás?

A The Guardian hivatkozik egy tanulmányt, amely szerint a tartomány tengerparti részén található homárokban béta-metil-amino-L-alanin nevű neurotoxin található. Csakhogy a homárhalászat a tengerparti közösségek gazdaságának a motorja, így sokan azt gyanítják, hogy a hatóságok szándékosan hagyják figyelmen kívül a szóban forgó tanulmányt, politikai okokból hunynak szemet a potenciálisan a megbetegedések mögött álló környezeti tényező felett. 

Szakértők felhívják a figyelmet, hogy ennek kivizsgálása nem kis feladat, mindazonáltal készen állnak rá. Ennek akadálya az, hogy

a tartomány hatóságai kifejezésre juttatták: nem szeretnék, ha a vizsgálatot megindítanák. 

Éppen ezért egyre többen arra gyanakodnak, hogy a problémát a szőnyeg alá akarják seperni az illetékesek.

(Guardian)

(Borítókép:  Andrew Brookes / Image Source / Getty Images)

Rovatok