Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa szerint sokaknál a háziállatok foglalták el a gyermekek helyét

2022. január 5., szerda 19:50

Ismét a szülőség és a gyermekvállalás fontosságát emelte ki és magasztalta Ferenc pápa a szokásos szerdai kihallgatásán, s egyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy sokaknál a háziállatok foglalták el a gyermekek helyét – közölte a Szentszék sajtószolgálata.

Az egoizmus egyik formájának tanúi vagyunk napjainkban. Azt látjuk, hogy vannak, akik egyáltalán nem akarnak gyermeket. Néha egyet vállalnak, többet nem, de vannak kutyáik és macskáik, amelyek elfoglalják a gyermekek helyét. Nevethetnek rajta, de ez a valóság

– fogalmazott a pápa. A katolikus egyházfő kifejtette, hogy a szülőség vállalásának elutasítása az emberek mellett a civilizációt is szegényebbé teszi, és a haza is megsínyli ezt. A pápa egyúttal örökbefogadásra buzdította azokat a párokat, amelyeknek nem lehetnek gyermekeik.

A gyermekvállalásban mindig van kockázat, de több a kockázat a gyermek nem vállalásában, a szülőség elutasításában

– fogalmazott, s arra intette híveit, hogy ne féljenek. A vatikáni sajtószolgálat egyúttal azt is közölte, hogy előző nap a Szentatya a világ üldözött keresztényeiért mondott imádságot, s híveit is erre buzdította – írja az MTI.

A pápa korábban már többször felszólalt az általa „demográfiai télnek” nevezett jelenség ellen, és a születésszámok drámai csökkenésére figyelmeztetett. Legutóbb december 26-án, a názáreti szent család ünnepe alkalmából elmondott beszédében szólította fel a szülőket, gyerekeket, egyházat és a civil társadalmat, hogy támogassák, védjék és őrizzék a családot.

Úgy tűnik, hogy sokan inkább gyermek nélkül élnek, sok pár inkább gyermektelen marad, vagy csak egyetlen gyermeket vállal, s ez tragédia

– jelentette ki akkor Ferenc pápa.

Rovatok