Index Vakbarát Hírportál

A vandálok már a természet csodáit sem tisztelik

2022. január 8., szombat 21:10

A vandálok nem ismernek országhatárokat. Nem riasztja őket a koronavírus-fertőzés. Nem becsülik a természet szépségeit sem.

SZICÍLIÁBAN IS MEGRONGÁLTAK EGY PARTSZAKASZT, AMELY A VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZÉT KÉPEZI.

A szicíliai Agrigento fehér tengerparti sziklaképződményén, a Török lépcső egy részét csúfították el, méghozzá vörös festékkel – írja a Blikk. Az ügyészség rongálás miatt indított eljárást az ügyben. Az eddigi vizsgálatok alapján az elkövetők vízben oldódó porfestéket használtak.

A mészkőből és márgából álló, lépcsőszerűen emelkedő hófehér kőszikla Szicília egyik legjelentősebb tengerparti turistalátványossága, a teraszos sziklaképződmény valaha rejtekhelyként szolgált arab kalózok számára, akiket a köznyelvben törökökként emlegettek, innen ered a neve – írta az MTI még 2020-ban. Nem ez volt az első eset, hogy megcsúfították e természeti csodát: tavaly augusztusban is vörös foltokat hagytak a Török lépcsőn.

Rovatok