Index Vakbarát Hírportál

Orosz hatásra tartóztathattak le egy "hős" tábornokot Németországban

2022. január 10., hétfő 12:24

Pár nappal azután tartoztatták le a grúz Giorgi Kalandadze tábornokot, hogy egy interjúban nyilvánosan bírálta az orosz befolyás mértékét Grúziában. A vádlott elmondása szerint egyértelmű, hogy felkerült az oroszok vadászlistájára.

A grúz Giorgi Kalandadze tábornokot hazájában nemzeti hősnek nyilvánították, miután 2008-ban az orosz invázió elleni védelmet vezette, majd a szakadár Donbász térségében orosz erőkkel harcoló ukrán csapatokat irányította. 

A 41 éves férfit azonban minden előzmény nélkül – lánya berlini látogatása során – Németországban letartóztatták.

Mint később kiderült mindössze két nappal azután, hogy egy televíziós interjúban nyilvánosan bírálta az orosz befolyás mértékét Grúziában, Tbiliszi újra kiadta az ellene folyó Interpol elfogatóparancsot. 

Kalandadze tábornok tegnap este Berlinből – ahol jelenleg óvadék ellenében  tartózkodik a meghallgatásáig – azt mondta:

Egyértelmű számomra, hogy felkerültem egy orosz vadászlistára, de kudarcot vallanak.

Azonban ez nem az első eset, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök arra használja fel jelentősen növekvő befolyását a grúz politikai ügyekben, hogy megpróbálja visszakényszeríteni Kalandadzét.

Bár a korábbi orosz vádakat az Európai Unió mindidáig figyelmen kívül hagyta, Németország most komolyan vette a legutóbbit, miszerint Kalandadze a 2009-2011 közötti kétéves terrorkampány során megkínzott egy terrorista gyanúsítottat, akit bombaelhelyezéssel vádoltak.

A tábornok, aki 2008-ban az orosz erők elleni dandárt vezette, nem az egyetlen grúz, akire az oroszok korábban vadásztak: 2019 augusztusában Zelimkhan Hangosvilit lelőtték Berlin utcáin. Később megerősítették a német hatóságok később , hogy egy orosz FSZB ügynök tette.

(via express.co.uk)

Rovatok