Index Vakbarát Hírportál

Terrorizmussal vádolták meg a parlamentet felgyújtó férfit

2022. január 11., kedd 12:51

Terrorizmus miatt is vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság parlamentjének felgyújtásával vádolt férfi ellen.

Eric Ntabazalila ügyészségi szóvivő elmondta, hogy újabb vádpontot csatoltak a vádirathoz, amely szerint a vádlott felrobbantott egy robbanószerkezetet a parlamentben.

A keletkezett tűz miatt még a helyszínen őrizetbe vettek egy 49 éves férfit, Zandile Christmas Mafét. Három nappal később egy fokvárosi bíróságon vádat is emeltek ellene gyújtogatás és betöréses lopás miatt. A férfi ügyvédje szerint védencéből bűnbakot csináltak, emellett jelezte, hogy Mafét paranoid skizofréniával diagnosztizálták január 3-án.

A dél-afrikai parlament január 2-án kapott lángra. A tűz a parlamenti épületegyüttes legrégebbi, 1884-ben épült szárnyában keletkezett, ahol több faburkolatú ülésterem is található. A parlament új szárnyában működő alsóház épületrésze teljesen megsemmisült. A Dél-afrikai Köztársaság parlamentje Fokvárosban működik 1910 óta, a kormány székhelye pedig az onnan 1400 kilométerre fekvő Pretoriában ülésezik.

A dél-afrikai hatóságok előzetes jelentései szerint a tűzjelző rendszer meghibásodott, és az oltószerkezetek nem működtek. A rendszert legutóbb 2017-ben vizsgálták át, a 2020 februárjában esedékes ellenőrzést már nem végezték el.

Kedden több mint harmincan tüntettek a fokvárosi bíróság épülete előtt, ahol Mafe ügyét tárgyalják, a férfi szabadon engedését követelve.

(via MTI)

(Borítókép: A parlament felgyújtásáért megvádolt férfi,  Zandile Christmas Mafe 2022. január 4-én. Fotó: Sumaya Hisham / Reuters)

Rovatok