Index Vakbarát Hírportál

A szemétszállítók sztrájkja miatt hulladékhegyek borítják egy katalán város utcáit

2022. január 13., csütörtök 17:41

Egyre növekvő hulladékhegyek borítják a katalán Salt városának utcáit, mivel a helyi szemétszállítók húsz nappal ezelőtt határozatlan idejű sztrájkba kezdtek - ismertette a helyzetet a spanyol sajtó csütörtökön.

A spanyol közszolgálati televízió (TVE) helyszíni beszámolója szerint a 30 ezer lakosú városban az emberek arra panaszkodnak, hogy nem lehet közlekedni a járdákon felhalmozódott szemeteszsákoktól, elviselhetetlen a bűz és megjelentek a patkányok is, írta meg az MTI. 

A szemétszállítással és takarítással megbízott FCC Medio Ambiente nevű cég alkalmazottai december 25-én hirdették meg munkabeszüntetési akciójukat, hogy követeljék a munkáltatótól a 2019-ben lejárt kollektív szerződés megújítását, valamint a munkafeltételek javítását és a négy éve befagyasztott bérek emelését.

A felek az elmúlt húsz napban három alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz, de megállapodniuk nem sikerült.

A városi önkormányzat két héttel a sztrájk kezdete után eljárást indított a minimumszolgáltatások – az egészségügyi és oktatási intézmények, piacok környékének rendben tartása – teljesítésének elmaradása miatt és 100 ezer eurós pénzbírságot helyezett kilátásba. Válaszul a takarítóvállalat más városokból, Manresából és Mataróból rendelte át kamionjait és munkásait.

Xavier Vives, a sztrájkbizottság elnöke bejelentette: a sztrájktörők bevonása miatt feljelentik a céget a munkaügyi felügyeletnél, mivel ezzel a lépéssel megsértette a dolgozók sztrájkhoz való jogát.

Rovatok