Index Vakbarát Hírportál

Az ikonikus Lech Walesa apróhirdetésben keres munkát

2022. január 13., csütörtök 07:24

Lech Walesa volt lengyel elnök azt állítja, hogy a járvány anyagilag tönkretette. A lengyel Szolidaritás mozgalom vezetője már jó ideje pénzügyi gondokkal küszködik. Apróhirdetésben keres munkát, és azt sem tartja kizártnak, hogy visszamegy villanyszerelőnek.

A nyolcvanas évek kommunistaellenes mozgalmának ikonikus figurája 2020 derekáig jól jövedelmező nemzetközi előadásokat tartott. Azóta – mint mondja – a koronavírus miatt foganatosított utazási korlátozások a csőd szélére sodorták.

„Sok utazást terveztem. Arra készültem, hogy Olaszországba, Németországba, az Egyesült Államokba és más helyekre repülök, de sajnos ezek mind meghiúsultak” – nyilatkozta a lengyel Super Express bulvárlapnak.

A nemzetközi angol nyelvű előadókörúton kevés a lengyel előadó. Walesa neve azonban hazáján kívül sem ismeretlen. Rajta kívül Donald Tusk, a volt miniszterelnök és az Európai Tanács egykori elnöke, illetve Robert Lewandowski focista „rúghat a labdába”. Közülük Wałęsa volt a pápa, de már nem az – mondta a Deutsche Wellének egy névtelenségét megőrző lengyel akadémikus.

A keleti kérdésekben, például Ukrajnában szerzett lengyel szakértelem 2014 óta megdobta a két politikai szónok árát. A keresletet azonban visszafogta az, amit a szektor bennfentesei „kultúrháborús fáradtságnak”, néha elfogult nézeteknek neveznek. Wałęsa kertelés nélkül hangot adott a véleményének; néha úgy, hogy épp csak súrolta a politikai korrektség határát.

Ínséges idők

A politikai értekezések iránti érdeklődést a járvány következtében bevezetett utazási korlátozások is lohasztották.

Csődbe mentem, mert havonta 6000 złoty (470 ezer forint) a nyugdíjam, a feleségem pedig szintén havonta 7000 złotyt költ el

– panaszolta Walesa korábban a lengyel lapnak, időközben azonban, augusztus óta járandóságát megháromszorozták.

Közben azzal kérkedett, hogy a tőkésektől szerezte bevételei nagy részét.

„Előadások Nyugaton? Tízezertől akár százezer euróig” – mondta a bulvárlapnak.

Egy főelőadói foglalásra szakosodott szolgáltatás állítólag 50-100 ezer dollár közötti áron szerződtette Wałęsa előadásait.

Előadói jövedelmét vezetői foglalkozásokkal és motivációs tréningekkel egészítette ki. Egy 1-2 órás szeánszért állítólag legalább 20 ezer zlotyt, csaknem 1,6 millió forintot kérnek.

Nem ez az első eset, hogy Walesa pénzügyi gondokkal küzd. Még tavaly februárban azt nyilatkozta, hogy munkát keres, mert a járvány elapasztotta a pénztárcáját.

Még legfeljebb fél év, és elmegyek alamizsnát koldulni a templom elé

– mondta, sőt azt sem tartotta kizártnak, hogy visszatér eredeti szakmájához, a villanyszereléshez, amit 1967-ben a gdanski hajógyárban kezdett művelni, mielőtt 13 évvel később megalapította a Szolidaritás mozgalmat.

Nem tréfált. Áprilisban egy olyan portálon keresett munkát, amely az 50 év felettieket részesíti előnyben.

Tapasztalt vezető, nagyszerű szónok, Nobel-békedíjas, a Lengyel Köztársaság elnöke 1990-1995 között, az NSZZ Solidarnosc társalapítója és első elnöke találkozókat és képzéseket tart a cégvezetéssel; ösztönző céges, sőt családi találkozókon tart előadást; esetleges további promóciós szolgáltatásokra, közös fotózásra és autogramosztásra is nyitott

áll a flexi.pl állásközvetítőn megjelent hirdetésében.

Mások sem restellnek előadásokat tartani

A kilencvenes években Walesa kortársai közül sokan – többek között Bill Clinton, Gerhard Schröder és Tony Blair is – profitáltak kapcsolati rendszerükből. Néha nem átallottak fellépni teljesen demokratikusnak nem mondható, fosszilis tüzelőanyagokból finanszírozott rendszerek meghívására sem.

A megállapodások igen jövedelmezők lehetnek. Hillary Clinton 2013-ban, külügyminiszteri tisztségéből való távozása után csatlakozott a körhöz. Az ára? Beszédenként legalább 225 ezer dollár, 71 millió forint.

Úgy hírlik: Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter két év alatt 7 millió dollárt keresett nagyvállalatok, fedezeti alapok és Wall Street-i bankok által finanszírozott beszédeivel.

Az állami vagyonalapok különösen bőkezűek, elvégre a piaci titkokat próbálják kifürkészni, és a kulisszák mögötti anekdotákon csámcsogni.

A Goldman Sachs befektetési bank a legnevesebb előadók foglalója. A Talks with GS sorozatában azonban már legalább egy éve nem szerepel politikus.

„Ez egy nagy, globálisan több milliárd dollárt érő piac. A legnagyobb piac az Egyesült Államok” – hangoztatja a londoni Speaker Bureau elnöke.

A vállalatok és a kormányok szeretik, ha tapasztalt, magas beosztású emberek jönnek el hozzájuk, hogy beszéljenek vagy akár tanácsot adjanak nekik

– mondta Tom Kenyon-Slaney a nálunk szinte ismeretlen iparágra, amely a járvány idején olcsóbb, virtuális üzemmódra váltott.

A Speakers Corner ügyvezető igazgatója szerint az iparág értéke anekdotikus becslések szerint durván 5 milliárd dollár. „Nincs ranglista a szónokok között. Végső soron ez egy olyan piac, ahol nincsenek belépési korlátok. Bárki előadóvá léphet, mivel mindenkinek megvan a maga egyedi tapasztalata és szakértelme” – mondta Nick Gold.

Hozzátette, hogy senki sem láthatta előre a világjárványt és annak az iparágra gyakorolt hatását.

„Az előadók, előadói irodák, rendezvényszervezők és minden más, az előadói iparhoz kapcsolódó ember számára hatalmas zűrzavart és szeizmikus pusztítást jelentett” - mondta Gold.

Walesa pénzügyi gondjai nem új keletűek

Wałęsa pénzzel kapcsolatos problémáinak előzményei vannak. A Lech Walesa Intézet (ILW) – egy civil, nonprofit szervezet, amit Walesa 1995-ben alapított az amerikai Carter Center mintájára – nevét Európai Szolidaritási Központra volt kénytelen módosítani, miután 2000 és 2014 közötti elnökét, Piotr Gulczynskit pénzügyi visszaélésekkel vádolták.

A varsói ügyészségen nemcsak ellene, hanem elődje, Mieczyslaw Wachowski ellen is feljelentést tettek. Wachowski korábban Wałęsa sofőrje és bizalmasa volt.

Az ILW 2014-ben még 3,7 millió zloty nyereséget könyvelt el, három évvel később, 2017-ben azonban a kasszája kiürült.

A gazeta.pl oknyomozó cikkei szerint Wachowski a pénzeket főként saját „díjazására” használta fel. Emellett elvesztett egy pert egy áramszolgáltatóval szemben, amiért 825 ezer zlotyt kell visszafizetnie. Az Energa csoport közölte, hogy az intézet nem teljesítette a szerződésben vállalt marketingszolgáltatásokat.

Abban az évben az intézetnél elbocsátási hullám indult el, majd lemondott az intézet elnöke, miután az általa megrendelt könyvvizsgálat több mint 1 millió złoty veszteséget mutatott ki.

A TVN24.pl hírportál hónapokkal ezelőtt arról számolt be, hogy az állam az 1,7 millió złoty összegű támogatás visszafizetését kérte.

(Borítókép: Lech Wałęsa 2020. augusztus 31-én. Fotó: Mateusz Slodkowski / AFP)

Rovatok