Index Vakbarát Hírportál

Gyűlöletbeszéd miatt bírságolták meg az egyik francia elnökjelöltet

2022. január 17., hétfő 19:33

Gyűlöletbeszéd miatt 10 ezer eurós bírságot róttak ki  Eric Zemmour szélsőjobboldali francia elnökjelöltre. 

Eric Zemmourt már többször is elítélték saját hazájában gyűlöletbeszéd miatt. A francia politikus tavaly ősszel Budapesten is látogatást tett, miután Orbán Viktor meghívta. 

A francia férfit most épp amiatt ítélték el, hogy egy televíziós műsorban a szülő nélkül érkező bevándorló gyermekeket „tolvajoknak”, „erőszaktevőknek” és „gyilkosoknak” nevezte. Ügyvédje közölte, hogy megfellebbezik a döntést. 

A politikus mindeközben a közösségi médiában azt írta, hogy szerinte az ítélettel korlátozzák a szólásszabadságát, és hangsúlyozta, hogy „a bíróságokról száműzni kell az ideológiát”.

Eric Zemmour jelöltként indul az idei francia elnökválasztáson is. Tavaly év végén a közvélemény-kutatások még azt valószínűsítették, hogy Emmanuel Macron és ő lehet még az első forduló második befutója. Azóta viszont csökkent a támogatottsága, a mostani felmérések szerint mindössze a szavazatok 11 százalékát kapná meg, így pedig helyette Marine Le Pen szállhatna ringbe Macron ellen.

(via BBC)

Rovatok