Index Vakbarát Hírportál

Túl hangos volt a szomszéd vécéje, kártérítést kapott a házaspár

2022. január 17., hétfő 20:57

Összesen közel 10 ezer eurós kártérítést kapott egy olasz házaspár amiatt, hogy a szomszéd lakásban túl hangos volt a vécé.  Az ítélet egy 19 éve zajló konfliktust zárt le.

A vécéöblítő működése túl hangos, sérti a szomszédok nyugalomhoz való jogát, ezért kártérítés illeti őket

– írta ítéletében a olasz legfelsőbb bíróság, amely a döntéshozatalkor hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményére is.

Az észak-olaszországi La Spezia városában lévő lakás vécéje egy nagyon vékony fal mögött kapott helyet, ezért az öblítőtartály hangja a szomszédokat – a bíróság szerint – „túlzott és aránytalan mértékben” zavarta. 

Az ítélet indoklása szerint a szomszéd házaspár hálószobája épp a vékony fal mögött helyezkedett el. Mivel a lakásuk nagyon kicsi, ezért az ágy áthelyezésére nem volt lehetőségük, és a helyzet megoldására tett kísérletek mind kudarcot vallottak.

A döntés értelmében a szomszédban lakó négy testvér 2003-ig visszamenőleg évente 500 eurós (178 ezer forintos) kártérítést köteles fizetni a házaspárnak, továbbá a lakásátalakítással kötelesek megszüntetni a zajt. 

(via MTI)

Rovatok