Index Vakbarát Hírportál

A Fehér Ház szerint Oroszország bármelyik pillanatban megtámadhatja Ukrajnát

2022. január 18., kedd 21:35

Rendkívül veszélyeket rejt magában az ukrán válság, Oroszország ugyanis bármelyik pillanatban támadást indíthat Ukrajna ellen – jelentette ki kedden a Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.

A politikus ismételten Vlagyimir Putyin orosz elnököt hibáztatta a helyzet elmérgesedése miatt. „Putyin elnök idézte elő ezt a válságot azzal, hogy százezer orosz katonát vont össze Ukrajna határai mentén” – hangoztatta.

Egyértelműen fogalmazva: a helyzet rendkívül veszélyes. Olyan szakaszhoz érkeztünk, amelyben Oroszország bármikor megindíthatja támadását Ukrajna ellen

– vélekedett Jen Psaki. A szóvivő egyben közölte azt is, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Genfben tárgyal orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval és emlékezteti, hogy „van diplomáciai kiút”. Mint fogalmazott, „súlyos gazdasági következményekkel” járhat Oroszországra nézve, amennyiben Putyin a katonai konfrontációt választja.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés azzal vádolja Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva cáfolja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel.

(via MTI)

Rovatok