Index Vakbarát Hírportál

Ítélet született a „halálkamion” ügyében

2022. január 19., szerda 13:40

Az embercsempészetért kiróható legsúlyosabb, 15 évi börtönbüntetésre ítélte a bruges-i büntetőbíróság szerdán az úgynevezett essexi halálkamion ügyében azt a 45 éves vietnámi férfit, aki vezető szerepet játszott a 39 illegális bevándorló halálával végződő embercsempészetben 2019 októberében.

A délkelet-angliai Essex megyében 2019. október 23-án egy bolgár rendszámú hűtőkamionban 39 olyan vietnámi holttestére találtak rá, akik egy illegális bevándorlók Nagy-Britanniába csempészését szervező nemzetközi hálózat áldozatai lettek. A 15 és 44 év közötti emberek megfulladtak a raktérben.

A bruges-i büntetőbíróság szerdai tájékoztatása szerint a vietnámi embercsempész – akinek a börtönbüntetés mellett közel egymillió eurós pénzbírságot is fizetnie kell – bűnszervezetet tartott fenn. A szervezett bűnözői csoport legkevesebb 115 illegális bevándorló számára tette lehetővé – belgiumi és franciaországi átutazással –, hogy az Egyesült Királyságba jusson 2018 szeptemberétől.

A 2019-es esetet követően a brüsszeli és párizsi házkutatások során 26 embert állítottak elő. Közülük 22 esetében szintén ítélet született szerdán. A vietnámi vagy vietnámi származású, belga állampolgárságú vádlottakra egytől tíz évig terjedő szabadságvesztést szabtak ki.

(MTI)

Rovatok