Index Vakbarát Hírportál

Budapesten lesz az ENSZ terrormegelőzési akadémiája

2022. január 19., szerda 21:56

Újabb feladatokat kap az ENSZ terrorizmusellenes központjának budapesti regionális irodája – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután találkozott Vlagyimir Voronkovval, a terrorizmusellenes tevékenység koordinálásáért felelős ENSZ-főtitkárhelyettessel.

Szijjártó Péter New Yorkból bejelentkezve a közösségi oldalán elmondta: újabb és újabb funkciókat telepítenek Budapestre. Ilyen lesz például

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ENSZ terrorizmusellenes tevékenységének egyre nagyobb részét fogják Budapestről koordinálni.

A miniszter elmondta, hogy találkozni fog António Gutteres ENSZ-főtitkárral, akivel – elmondása szerint – számos kérdésben nincsenek egy állásponton, de vannak olyan ügyek, amelyekben szoros az együttműködés.

Az elmúlt időszak pénzügyi, migrációs, pandémiás válságai, kihívásai rámutattak, hogy sokkal hatékonyabb politikai együttműködésre és összefogásra van szükség.

Itt lenne az ideje, hogy ha emberéletekről van szó, akkor ne politikai ideológiák mentén vitázzunk

– fogalmazott a miniszter, aki szerint az ENSZ szerepének meg kell erősödnie, és ebben a szervezet számíthat Magyarországra.

(Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook)

Rovatok