Index Vakbarát Hírportál

Szökött porszívó után eredtek Cambridge-ben

2022. január 22., szombat 21:18

Megszökött egy robotporszívó egy cambridge-i szállodából. Csütörtökön az automata takarítógép úgy döntött, szabadságot vesz ki, és nem áll meg az Orchard Parkban található hotel bejárati ajtajánál. Még másnap is a szállodán kívül tartózkodott.

A személyzet nyilatkozata szerint a porszívó egyszerűen elhagyta az épületet, és „bárhol lehet”. A porszívót szívügyüknek tekintő emberek pedig a közösségi médiában azt remélték, hogy élvezte az utazást, mivel a vadonban „nincsenek természetes ragadozói”.

A szálloda munkatársai a közösségi médiában tették közzé a robotporszívó szökésének történetét. Arra kérték az embereket, hogy ha megtalálják, szolgáltassák vissza a gépet – számolt be a BBC.

Pénteken végül egy sövény alatt akadtak nyomára a készüléknek. A leporolás után így nyilatkozott a szálloda:

most már boldogan ül a polcon a robotporszívó-család többi tagjával együtt.

Rovatok