Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Csehországban több mint 30 ezer friss fertőzöttet regisztráltak hétfőn. A járvány kezdete óta soha nem diagnosztizáltak ennyi új covid-beteget 24 órán belül – közölte a portfolio.

    A 10,7 milliós országban tavaly október végén mintegy ötezer volt a napi friss fertőzöttek száma. November végére már meghaladta a 18 ezret az új megbetegedések napi száma.

    Szilveszterkor viszont a tízezret sem érte el a 24 órán belül diagnosztizált esetek száma. Január közepén sem lépte át a napi friss fertőzések száma ezt a határt.

    A cseh egészségügyi miniszter szerint januárban tetőzhet ez az omikron hullám. Ugyanakkor kórházban sokkal kevesebb pácienst kell kezelni, ahhoz képest, mint amikor a delta variáció volt a domináns.

  • Lengyelországban e hét csütörtöktől február 27-ig távoktatásra térnek át az általános iskola felső-tagozatú osztályai és a középiskolák – a döntést a koronavírus-fertőzések növekedő száma indokolta.

    A lengyel oktatásügyi miniszter szerint csak kéthetes távoktatást jelent az új intézkedés a diákok számára, az idő többi részét ugyanis szünidővel töltik. 

    Lengyelországban utoljára a múlt szerdán szigorítottak a járványügyi intézkedéseken, amikor távmunkára kötelezték a közigazgatásban dolgozókat. 

    Az országban jelenleg nem kötelező a védettségi igazolás, és a karanténidőt keddtől kezdve hét napra rövidítették az új variáns rövidebb lappangási ideje miatt. 

    A keddi adatok szerint a közel 38 millió lakosú országban csaknem 37 ezer új fertőzöttet mutattak ki, míg egy héttel korábban csak 19,7 ezer fertőzést regisztráltak. Azonban úgy tűnik nem növekszik jelentősen a kórházban kezeltek száma. 

    (via MTI) 

  • Kutatók világszerte vizsgálják, mi történik, mikor az emberi szervezet megfertőződik egyszerre a Koronával és egy másik vírussal. Ennek a kutatásnak egyelőre nincs kézzel fogható eredménye, így a Flurona létezése sem bizonyított –  fogalmazta az NBC News.

    New Yorkban, Bronx-ban, a Montefiore Orvosi Központban, még 2020 márciusában meglepő esetekre figyeltek fel, miközben a koronás betegeket vizsgálták.Ebben az időszakban a tesztelés lassú és drága volt, valamint készlethiány alakult ki tesztekből.

    Városszerte kezdtek megtelni a kórházak, elsősorban a sok koronás beteggel. A tesztek hiánya miatt az orvosok elkezdtek más betegségekre tesztelni korona-szerű tüneteket produkáló betegeket is, hogy kizárhassák az egyéb betegedések lehetőségét.

    Azon betegek esetében viszont, akiket koronára és más megbetegedésekre is teszteltek, érdekes eredményre figyeltek fel. Egy hónap után a koronás páciensek 5 százaléka nem csak koronára, hanem más, leginkább a tüdőt támadó, gyorsan terjedő kórra is pozitív tesztet produkált.

    Dr. Sarah Baron, a kórház egyik orvosa a következőt nyilatkozta:

    Megállapítottuk, hogy azok a betegek, akik Covid-al és még egy másik betegséggel egyszerre fertőzöttek, alacsonyabb lázzal küszködtek, mint azok, akik csak koronásak. Ez azt a szerencsétlen következményt hozza, hogy kisebb valószínűséggel tartják bent bármely kórházban a beteget

    A mai napig az eredmények arra utalnak, hogy akik egyszerre két vírussal is megbetegedtek, általában jobb állapotnak örvendtek,könnyebb lefolyással, mint azok akik csak a koronát kapták el.

    Fontos szempont, hogy a tanulmány még kis méretű és limitált, ugyanis összesen tizennégy esetet vezettek fel, ahol egy időben több vírussal is fertőzött volt az alany. így az egész több kérdést vet fel, mint választ.

    Ennek ellenére arra ad egy tiszta rálátást, hogy két vírus jelenléte egyemberi szervezetben nem feltétlenül jelenti azt, hogy a beteg nagyobb veszélybe kerül, mintha csak egy megbetegedésben szenvedne,hanem az ellenkezője is megtörténhet, vagyis két vírus gyengítheti egymást.

  • Denisz Logunov, az orosz Gamaleja Kutatóközpont igazgatóhelyettese azt mondta, hogy márciusra végezhetnek annak a vakcinának a klinikai tesztjével, amelyet kifejezetten az omikron-variáns ellen terveznek kifejleszteni.

    A Gamaleja Kutatóközpont azután tett bejelentését, hogy a Pfizer és a BioNTecht közölte: ők már tesztelik is az omikron-vakcinájukat, amelynek kiszállítása már márciusban megkezdődhet.

    Logunov korábban még csak lehetőségként említette a vakcina kifejlesztését, a mostani nyilatkozatban azonban már úgy nyilatkozott hogy az oltóanyag szinte már el is készült és hamarosan indulhat a klinikai tesztelése is. 

    Abban bízunk, hogy az klinikai tesztek első és második fázisát a következő hónapokban, márciusig bezárólag befejezzük, hogy bebizonyíthassuk: a vakcina hatásos és biztonságos

    – mondta a szakember. Az oltóanyag az oroszok szerint az omikron-, a delta és akár az ezeknél újabb variánsok ellen is védhet majd.

    (via TASS)

  • Szuper immunitást vált ki a teljesen beoltott embereknél, ha megfertőződnek koronavírussal – állítják a tudósok. Az Oregoni Egészségügyi és Tudományos Egyetem szakértői szerint ez fordított esetben is igaz. 

    A több mint 100 ember vérén elvégzett kísérlet kimutatta, hogy akik oltást kaptak és később meg is fertőzöttek, elképesztően magas antitest-választ produkáltak – körülbelül tízszer erősebbet, mint akik nem fertőződtek meg. 

    Bár a vizsgálatot  az Omikron-variáns megjelenése előtt végezték, a kutatók szerint az eredmények minden variáns esetében helytállóak. 

    (via dailymail.co.uk

  • Koronavírus elleni oltási igazolásokat és teszteredményeket hamisító nemzetközi hálózat tagjait fogták el több spanyol városban – legalább 1600 embernek adtak el hamis dokumentumokat. A hamisításért kriptovalutában lehetett fizetni. 

    A bűnszövetkezet a negatív PCR-tesztekért 50 eurót (18 ezer forint), az oltási igazolásokért meg 200 és 1000 euró (72 ezer és 360 ezer forint) közötti összegeket kértek attól függően, hogy hány dózist igazoltak. 

    Az akcióban hét embert vettek őrizetbe, de a rendőrség nyomoz a vásárlók után is, akik között már azonosítottak ismert énekest és hírhedt drogkereskedőt is. A hatóságok szerint bár sikerült felszámolni a szervezet spanyolországi részét, a csoport központja Franciaországban van. Így a nyomozást átkerült a francia rendőrséghez. 

    (via MTI) 

  • Az amerikai Pfizer és a német BioNTech kedden közleményben jelentette be, hogy megkezdte a koronavírus omikron változatára kifejlesztett védőoltás klinikai tesztelését.

    A tesztelés által értékelik a vakcina biztonságosságát, az emberi szervezet toleranciaszintjét és immunválaszát mind első oltás, mind emlékeztető oltás esetén alkalmazva.

     A vizsgálatokat egy 1420 fős, 18 és 55 év közötti, egészséges felnőtt emberekből álló csoporton végzik, a vakcinát ugyanis elsősorban az 55 év alatti korosztályoknak szánják. A klinikai tesztelés három, kisebb csoportra bontva zajlik:

    • Az első csoport tagjai a vizsgálatot megelőző 90. és 180. nap közötti időszakban már két adagot megkaptak a Pfizer/BioNTech jelenlegi, koronavírus elleni védőoltásából. Ők egy vagy két adagot kapnak a most kifejlesztett omikron-specifikus vakcinából.
    • A második csoportba tartozó résztvevők már három adag Pfizer/BioNTech védőoltást kaptak a vizsgálatot megelőző 90. és 180. nap közötti időszakban. Ők egy adagot kapnak a korábbi védőoltásból vagy az újonnan kifejlesztett omikron-specifikus vakcinából.
    • A harmadik csoport tagjai eddig még nem kaptak koronavírus elleni védőoltást, ők három adag omikron-specifikus vakcinát fognak kapni.

    Az omikron változatra most kifejlesztett védőoltást 30 mikrogrammos adagokban adják be, a mostani vakcinákhoz hasonlóan. „Miközben a jelenlegi kutatások és az empirikus adatok is azt mutatják, hogy az emlékeztető oltások továbbra is magas szintű védelmet nyújtanak az omikron változat okozta súlyos betegséggel és a kórházi kezeléssel szemben, fel kell készülnünk arra az esetre is, ha ez a védettség idővel csökkenni kezd, és az omikron- vagy más, jövőbeli változatok okozta betegségeket kell kezelnünk” – fogalmazott a közleményben Kathrin Jansen, a Pfizer védőoltás kutatás-fejlesztéséért felelő vezető alelnöke.

    Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója még decemberben úgy nyilatkozott: ha az omikron változat miatt új védőoltásra lenne szükség, ez márciusra a vállalat rendelkezésére fog állni. A Pfizer korábban már megerősítette, hogy a cég már el is kezdte gyártani az új védőoltást. „Az omikron-variáns megjelenése miatt proaktívan teszteljük és saját felelősségünkre elkezdtük gyártani az omikron elleni védőoltást, hátha szükség lesz rá, de természetesen megvárjuk a tesztek eredményét, és közben folytatjuk a szokásos egyeztetési-jóváhagyási eljárást az illetékes egészségügyi hatóságokkal, mielőtt az oltást bevezetjük a piacra” – fejtette ki a szóvivő.

    Mindeközben a két vállalat azt is hangsúlyozta, hogy azok, akik már megkapták a jelenlegi emlékeztető oltást, „továbbra is magas fokú védelmet élveznek az omikron változattal, különösen a súlyos betegséggel vagy kórházi kezeléssel szemben”. 

    A legújabb, publikálás előtt álló laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy a harmadik adag Pfizer/BioNTech-védőoltás beadását követően az antitestek négy hónapig erős védelmet nyújtanak az omikron-variánssal szemben is.

    (via MTI)

  • Romániában nem emelkedtek jelentősen a fertőzésszámok a múlt heti csúcsokhoz képest; kedden sem haladta meg a húszezret az egy nap alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Az országban február közepén tetőzhet újra a járvány – mondta a román egészségügyi miniszter. 

    Bár továbbra is emelkedik a járványgörbe, nem annyira meredek, mint egy héttel korábban. Azonban az esetszámok ingadozását befolyásolhatja az is, hogy kedden alig több mint 60 ezer tesztet számoltak az országban, míg egy héttel ezelőtt csaknem 90 ezer teszt készült. 

    A kórházi kezelésre szorulók száma továbbra is emelkedik, de nem olyan ütemben, mint a fertőzötteké. A romániai kórházakban 650 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg részesül intenzív terápiában, 33 százalékkal több, mint múlt kedden.

    Az egészségügyi miniszter hozzátette, hogy február 10-15 után már csökkenni fognak a napi esetszámok, és márciustól lazítani lehet a járványügyi intézkedéseken. Addig azonban elmondása szerint nehéz idők következnek. 

    (via MTI) 

  • A dél-afrikai elnöki hivatal szerint az eddigi vizsgálatok alapján a kormányzati szolgáltatók több milliárdot sikkasztottak el a koronavírus-járványra hivatkozva.

    Több mint 4500 szerződést néztek át eddig, amelyek 62 százalékánál találtak szabálytalanságot.

    Cyril Ramaphosa elnök 2020 júliusában nevezett ki egy bizottságot, amelynek feladata a pandémia kezelésére elkülönített pénzalapokkal kapcsolatos állítólagos visszaélések kivizsgálása. Összesen 5467 szerződést kell átnézni, amelyek összértéke 14,3 milliárd rand, vagyis nagyjából háromszázmilliárd forint. A projektekben 3066 szolgáltató vett részt.

    A nyomozásnak köszönhetően 114,2 millió rand (2,4 milliárd forint) potenciális veszteséget sikerült megelőzni és összesen 170,4 millió rand (3,5 milliárd forint) értékben függesztettek fel szerződéseket.

    (MTI)

  • Mintegy harmincmilliárd hrivnya (330 milliárd forint) felhasználását találták gyanúsnak Ukrajnában, miután az ország számvevőszéke elvégezte a Covid–19 Alap ellenőrzését, amihez a Nemzetközi Valutalap ragaszkodott – adta hírül a KárpátHír. 

    A számvevőszék vizsgálata kiderítette, hogy mely minisztérium milyen arányban használta fel az alapból neki járó összeget. Összesen 78,4 milliárd hrivnyából (862 milliárd forint) gazdálkodhattak a tárcák, amelyből 67,9 milliárd költöttek el, azonban 30,1 milliárd elköltésére még válaszokat vár az ellenőrző hivatal. A legtöbb szabálytalanságot, jogsértést a kormányprogramok, valamint a beszerzések ellenőrzésénél állapították meg.

    Az alap legnagyobb felhasználójánál, az Ukravtodornál találták a legtöbb problémát. Az ukrán közúthálózatért felelős minisztérium 26,2 milliárdot hívott le a keretből, ebből 12,6 milliárd felhasználása tűnik a számvevőszék szerint szabálytalannak.

    A második legnagyobb költő az egészségügyi minisztérium volt, ahol 21,8 milliárdot költöttek, ebből 3,9 milliárd felhasználása volt nem megengedett az ellenőrző szerv szerint. A szabálytalanságok feltárása után 22 büntetőeljárást indult. 

    (via KárpátHír)

  • Szlovákiában február 1-jétől kilenc hónapig lesz érvényes a digitális Covid-igazolvány, ami az Európai Bizottság szabályozásának is megfelel, tudatta Zuzana Eliašová, az egészségügyi minisztérium szóvivője – tájékoztat róla az Új Szó.

    A vakcina harmadik, emlékeztető dózisának beadása után automatikusan meghosszabbodik az igazolvány érvényessége. Az Európai Bizottság egységes szabályokat állapított meg

    – fejtette ki a tárca szóvivője, aki elmondta, hogy a kilenc hónapos érvényességi időt a kétadagos vakcinával oltottaknál a második oltás beadásától, az egyadagos vakcinával oltottaknál az oltás beadásának napjától számítják. A minisztérium sajtósa arról is informált, hogy kilenc hónap elteltével az igazolvány tulajdonosa nem tekinthető beoltottnak.

    Az érvényességi idő lejárta után az ilyen személy oltatlannak tekintendő. Erre az emlékeztető oltás beadatása a megoldás

    – mondta Zuzana Eliašová, aki elmagyarázta, hogy a fertőzött személyek és közeli kontaktusaik karanténba helyezéséről szóló új rendeletben már kilenc hónapos érvényességi idő szerepel.

    Az egészségügyi minisztérium emlékeztet rá, hogy aki beállította az automatikus küldést a telefonján, annak minden külön kérés nélkül elküldik a dokumentumot. 

    (via Új Szó)

  • Ukrajnában az elkövetkező hetekben eléri a negyven-hatvanezret az egy nap alatt regisztrált új koronavírusos fertőzöttek száma – jelezte előre Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a TSZN hírtelevízió keddi beszámolója szerint.

    Mint közölte, a vírus különösen fertőző omikron-variánsa miatt a mostani hullámban átlagosan kétszer magasabb lesz a fertőzöttek napi száma, mint a járvány korábbi, tavaly őszi hullámában volt. Kijelentette, tévhit, hogy a védőoltás nem hatásos az omikron-variánssal szemben. Éppen ezért indították el a harmadik, emlékeztető oltás beadását, mert a hatodik hónap után enyhén csökken az immunitás az alapoltások, azaz két dózis felvétele után.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a harmadik oltás felvételéért további ötszáz hrivnyát, azaz mintegy 5600 forintot fizet az állam. Az államfő kezdeményezésére decemberben elindított program keretében minden nagykorú ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát, vagyis körülbelül 11 ezer forintot kap, amelyet csakis kijelölt célokra – belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre, a hatvanévesnél idősebbek pedig gyógyszervásárlásra – költhetnek el. Zelenszkij jelezte, hogy a programot hamarosan kiterjesztik a 14–18 év közötti korosztályra is, amely a megjelölt célok mellett tanulásra is fordíthatja az összeget. Ezenfelül a kormányzat tervezi annak engedélyezését, hogy az idős emberek rezsiköltségük kiegyenlítésére is fordíthassák ezt a pénzt. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az idei lesz a világjárvány utolsó éve.

    (via MTI)

  • Horvátországban változtattak a karanténszabályokon a gyerekek esetében. 18 éves korig nem kell elkülönítőbe vonulniuk, ha koronavírussal fertőzött személlyel érintkeztek, de felvettek két oltást, illetve átestek a fertőzésen és egy oltással rendelkeznek, függetlenül attól, mennyi idő telt el a vakcina beadása óta – közölte kedden a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ).

    A HZJZ ajánlásokat is megfogalmazott: a karantén alól mentesülő gyerekek tíz napig csökkentsék minimálisra a hatvan év felettiekkel és a krónikus betegségben szenvedőkkel az érintkezést. Ezenkívül viseljenek maszkot minden olyan helyzetben, amikor nem lehet betartani a kötelező távolságot. Javasolják továbbá, hogy végezzenek otthoni tesztet öt-hét nappal azután, hogy fertőzöttel érintkeztek. Tünetek esetén gyors antigéntesztet vagy PCR-tesztet kell végeztetni. Pozitív teszteredménynél a karantén tíz napig tart, ugyanúgy, mint a felnőttek esetében.

    Ivana Pavić Šimetin, a HZJZ igazgatója elmondta, jelenleg valamivel kevesebb mint 16 000 gyermeknél igazolták a fertőzést. Közülük mintegy háromezren iskoláskor előttiek, míg 13 ezren iskolába járó gyerekek. A legtöbb fertőzöttet az általános iskolák 5. és 8. osztályában regisztrálták – hangsúlyozta az igazgató.

     A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 16 692 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid–19 betegségben 51-en hunytak el. Kórházban 1951 beteget ápolnak, közülük kétszázan szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 288 744-en kaptak védőoltást, közülük 2 196 911-en már a második adagot is beadatták maguknak.

    (via MTI)

  • Szlovákiában több mint 8 ezer új megbetegedést diagnosztizáltak hétfőn. Múlt szerdán több mint hatezer friss esetet regisztráltak. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 900 ezret a szomszédos országban.

    A Covid–19 és szövődményei 23 beteg életét követelték az elmúlt 24 órában – írta az ujszo.com. A járvány kezdete óta már 17 698 fertőzöttet fosztott meg az életétől a koronavírus.

    Kórházban most 1499 beteget ápolnak. Ez több mint százzal kevesebb pácienst jelent a múlt heti adatokhoz képest.

    A beoltottak száma 2,79 millió Szlovákiában.

  • Az Európai Unió Tanácsa új ajánlást fogadott el a biztonságos és szabad utazás elősegítésére a koronavírus-járvány idején, e szerint a vonatkozó nemzeti intézkedéseket nem a regionális szintű járványhelyzet, hanem az egyes utazók egészségügyi állapotának figyelembevételével kell alkalmazni. A rendelet február 1-jén lép hatályba – közölte az uniós tanács kedden.

    Az új ajánlás azt is kimondja, hogy bár az intézkedéseket az egyes utazók egészségi állapota alapján kell alkalmazni, figyelembe kell venni azt is, hogy melyek a vírus elterjedése szempontjából különösen érintett, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint sötétvörös besorolású területek.

    A személyalapú megközelítés jelentősen egyszerűsíti az alkalmazandó szabályokat, valamint kiszámíthatóságot biztosít az utazók számára

    – írták. A rendelet ugyanazon a napon lép hatályba, mint a védettségi igazolványokról szóló rendelet módosítása, amely 9 hónapos (270 napos) érvényességi időt állapít meg az EU-n belüli utazások tekintetében. Ennek értelmében az igazolványok érvényességét az alapoltási sorozat utolsó adagjának beadásától kezdődően kell számítani. Ezen túlmenően változnak az oltási igazolványok kódolására vonatkozó szabályok is annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni az emlékeztető adagokat – emlékeztettek.

    Kiemelték továbbá, hogy a szabad mozgást korlátozó bármely intézkedésnek megkülönböztetéstől mentesnek és arányosnak kell lennie. A tagállamok fő szabály szerint nem tagadhatják meg a más tagállamokból érkező, védettségi igazolvánnyal rendelkező utazók belépését a területükre. Azoknak viszont, akik nem rendelkeznek uniós védettségi igazolvánnyal, a határátlépést megelőzően vagy azt követően legkésőbb 24 órán belül koronavírustesztet kell készíteniük. A különleges felmentéssel rendelkező utazók, az ingázó munkavállalók és a 12 év alatti gyermekek mentesülnek a követelmény alól – közölték.

    Az új ajánlások elfogadását a koronavírus ellen beadott oltóanyagok számának jelentős növekedése és az uniós védettségi igazolvány bevezetése tette lehetővé – tették hozzá.

    (via MTI)

  • Rendőrségi vizsgálat indult azoknak a partiknak és egyéb összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korábbi zárlatok idején rendeztek a londoni miniszterelnöki hivatalban. A hírt maga a Scotland Yard főparancsnoka jelentette be.

    Cressida Dick a londoni polgármesteri hivatal rendőrségi és bűnüldözési bizottságának keddi meghallgatásán elmondta: a rendőrség az elmúlt két évre visszamenőleg vizsgálja, hogy a Downing Streeten és más kormányzati hivatalokban voltak-e olyan rendezvények, amelyek megsértették a kormány járványügyi előírásait.

    Hangsúlyozta: a rendőrség félelem és részrehajlás nélkül vizsgálja a történteket, és a vizsgálat jelentősebb fordulópontjain részletes tájékoztatásokat nyújt.

    Az utóbbi hetekben egymás után kerültek nyilvánosságra olyan értesülések, miszerint Boris Johnson miniszterelnök hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak.

  • Romániában is rekord született. A szomszédos országban 19 685 új fertőzöttet szűrtek ki megközelítően 60 ezer teszt kiértékelése után hétfőn. Az igazolt esetek száma már meghaladja a kétmilliót.

    A Covid–19-kórban és szövődményeiben 44 beteg lelte halálát az elmúlt 24 órában – írta az Agerpres. A járvány kezdete óta mintegy 60 ezer fertőzöttet fosztott meg életétől a koronavírus.

    Ugyanakkor az utóbbi csaknem kettő esztendő alatt több mint 1,8 millióan már felépültek a megbetegedésből.

    Jelenleg hétezer Covid-beteget kell kórházban ápolni. Múlt szerdán ötezer Covid-pácienst kezeltek egészségügyi intézményben Romániában.

  • A koronavírus omikron BA.2-es szubvariánsát már Szlovákiában is kimutatták, ami India és a Fülöp-szigetek után idén év elején már több skandináv országban is megjelent – olvasható a Paraméter oldalán. 

    Az egyik legnagyobb szlovákiai labor igazgatója, Peter Lednicky elmondta, hogy a Magyarországgal szomszédos országban eddig három esetben mutatták ki a BA.2 szubvariánst. A két héttel ezelőtti minták szekvenálásakor 212-ben állapították meg a koronavírus omikron-mutációját – háromban a BA.2 szubvariánst, egyben a BA.3 szubvariánst, a többi pedig BA.1 volt.

    Korábban a szakértők a megfigyelést igénylő variánsok közé sorolták a BA.2-t, amelynek 38 közös mutációja van a BA.1-gyel, míg 27 esetben eltérő mutációval rendelkezik. A laborvezető szerint egyes országokban már dominánssá vált a BA.2, de egyelőre nem érzékelték, hogy új hullámot okozott volna a „klasszikus omikron” leküzdése után.

    Brit szakértők szerint a Pfizer két adagja szinte egyáltalán nem véd az omikron BA.1 szubvariánsa ellen, a harmadik, erősítő adag viszont 50-70 százalékos védelmet nyújt attól függően, hogy mennyi idő telt el az oltás beadása óta. A Moderna valamivel nagyobb védelmet nyújt. Viszont mindkét oltóanyagra igaz, hogy nagymértékben véd a kórházba kerüléstől, illetve a fertőzés súlyos lefolyásától. 

    (via Paraméter)

  • Jó hír érkezett a kínai koronavírusfrontról. Az utóbbi két hónapban a legkevesebb napi friss fertőzöttet diagnosztizálták az elmúlt 24 órában. Ez a februárban kezdődő holdújév, s szintén a jövő hónap elején startoló pekingi téli olimpia miatt is rendkívül fontos. Csupán 18 új fertőzést regisztráltak – írta az scmp.com.

    Pekingben magas a készültségi szint; aki Kínából a fővárosba akar jutni, fokozott ellenőrzésekre számíthat koronavírus-tesztelésben is. A kínai hatóságok amúgy is védőburokban akarják tartani az ötkarikás játékok résztvevőit, hogy minimalizálják akár az omikron-, akár a delta-variáns járványrobbanását Pekingben.

    A főváros egyik kerületében kétmillió tesztet végeztek el, csupán néhány új fertőzöttet szűrtek ki.

    Vasárnap 78 fertőzöttet diagnosztizáltak az olimpiára érkezők között, a pekingi repülőtéren.

  • Soha ennyi új fertőzöttet nem regisztráltak Oroszországban, mint hétfőn. Összesen 67 800 új megbetegedést vettek nyilvántartásba. Az igazolt fertőzöttek száma 11,2 millió.

    A Covid–19 és szövődményei 681 beteg életét követelték az utóbbi 24 órában, közölte a TASZSZ. A megelőző napon 655 fertőzött hunyt el a kór miatt. Már 327 ezer hozzátartozót gyászol családja.

    Jelenleg 841 ezer ember áll kezelés alatt. 

    Ugyanakkor több mint 10 millióan már felépültek a vírusfertőzésből Oroszországban.

  • A koronavírus elleni negyedik oltás engedélyezését javasolják Izraelben. Ez azokat a felnőtteket érintené, akiket öt hónapnál régebben oltottak be – írta az MTI.

    Jelenleg több mint 580 ezer aktív koronavírus-hordozót tartanak nyilván Izraelben. Csak hétfőn mintegy 83 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.

    A mintegy 9,4 milliós népességű Izraelben a fertőzöttek mellett jelenleg 187 ezer embernek kell házi karanténban lennie. Most a fertőzési ráta 1,23, a trend csökkenő.

    Kórházban 2256 beteget kell ápolni jelenleg. Közülük 845 Covid-beteg van súlyos állapotban, 177 páciens pedig lélegeztetőgépre szorul.

  • A WHO magyarországi irodájának kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy a Covid–19 erősen rávilágított a hiteles kommunikáció jelentőségére.

    A lakosság fizikai és mentális egészségét támogató tájékoztatásra hatalmas igény jelentkezett. A milliónyi – és nem ritkán ellentmondásos – hír között könnyen el lehet tévedni, a laikus ember nehezen különbözteti meg a hiteles információt az álhírektől, a tudományosan megalapozott tényeket a megtévesztő információtól.

    A WHO magyarországi irodájának évindító kampánya kiemeli a szaktudás, a hiteles információforrás, valamint az egészségügy és a lakosság közötti bizalom jelentőségét – írja az MTI.

    Az országos kampányban a WHO szakmai partnerei: az EMMI, az NNK, az ITM, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával közösségi közlekedési vállalatok vesznek részt.

  • Az omikron-variáns fertőzőképessége miatt január 17. és 23. között már 40 751 fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában – derül ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Intézete (NCZI) adataiból.

    Az említett időszakban a fertőzöttek közül 20 285 volt férfi és 20 466 nő – részletezte az intézet szóvivője, Alzbeta Sivá, aki arról is beszámolt, hogy a legtöbb új fertőzöttet, 7467 főt múlt héten, Zsolna megyében vették nyilvántartásba. Ezt követi Eperjes megye 6660, majd Pozsony megye 6175, Nagyszombat megye 5116, illetve Kassa megye 4619, valamint Nyitra megye 3895, Trencsén megye 3886 és végül Besztercebánya megye 2932 fertőzöttel.

    Ami a járásokat illeti, múlt hétfő (január 17.) óta a legtöbb pozitív PCR-tesztet Pozsonyban (3822), a Dunaszerdahelyi járásban (904) és Kassán (1821) produkálták

    – fejtette ki Alzbeta Sivá, aki arról is informált, hogy a 35–44 évesek közül került ki a legtöbb fertőzött, akik közül 7605-en kapták el a vírust – adta hírül az Új Szó.

  • Ukrajnában 19 118 koronavírusos megbetegedést regisztráltak az elmúlt 24 órában, az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 3,88 milliót a szomszédos országban. A Covid–19-betegségbe és szövődményeibe 161 beteg halt bele hétfőn, írta a karpatalja.ma. Az utóbbi mintegy két évben csaknem százezer halálos áldozatot követelt a vírus.

    A járvány kezdete óta 3,59 millióan felépültek a fertőzésből.

    Kárpátalján 680 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak egy nap leforgása alatt. A magyarok lakta térségben 13 koronavírusos beteg halt meg. Kárpátalján eddig több mint 94 ezer esetben mutatták ki a vírust, több mint 2500 fertőzött hunyt el a megyében.

  • Egy kutatás segítségéhez az ötvenes éveik felett járó és fiatal felnőttek jelentkezését várják, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, és az elmúlt öt napban pozitív koronavírustesztet vagy tüneteket produkáltak – írja a BBC.

    Az önkéntesek tablettákat kapnak majd, amit otthon kell szedniük. A kutatás célja, hogy életmentő gyógymódot találjanak a koronavírus-fertőzés ellen, az eredmény pedig arról dönthet, hogy a jövőben hogyan használjuk majd a vírus elleni gyógyszereket – mondta az angol tisztifőorvos-helyettes. 

    A kutatásban a Molnupiravir és a Paxlovid  gyógyszereket fogják használni. Mindkét tabletta átesett már a klinikai vizsgálatokon, és kimutatták, hogy jelentős mértékben csökkenti a súlyos és a halálos megbetegedéseket. 

  • A tavalyi évben összesen 2,3 millió választ adott az osztrák főváros chatbotja, a WienBot, amelyet a legtöbben a koronavírus-járvánnyal összefüggő információk miatt használtak – tájékoztat róla Bécs Város Külképviseleti Irodája. 

    Bécs 2017-ben indította el a chatbotját, amely nagy segítséget jelent a város lakóinak. A mobiltelefonos alkalmazásba nem szükséges begépelni a válaszra váró kérdést, elég azt szóban feltenni, sőt a választ is lehet szóban kérni. Az alkalmazás konkrét válaszokkal szolgál a feltett kérdésekre, nem linkeket ad megoldásként.

    Tavaly percenként átlagosan öt kérdést válaszolt meg az osztrák főváros chatbotja, amely külön mobiltelefonos alkalmazásból, a város honlapjába integrált keresőn, valamint a koronavírusról tájékoztató oldalon, chatablakon keresztül is elérhető. 

    A legtöbb kérdés, a megkeresések 55 százaléka a koronavírus-járványhoz kapcsolódott. Rengetegen érdeklődtek oltásról, tesztlehetőségekről és az aktuális járványügyi szabályokról. 

    (via Bécs Város Külképviseleti Irodája)

  • A világon 354 788 076 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 604 293 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 351 069 733 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 595 986 volt.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 71 708 189. A halálos áldozatok száma 868 503.
    • Indiában 39 578 547 fertőzöttet és 489 937 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 24 142 032 fertőzöttről és 623 636 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 16 917 220 fertőzöttet és 130 013 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 16 063 010 a fertőzöttek száma, és 154 430-an haltak meg a betegségben.
    • Törökországban 11 014 152 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 86 125.
    • Oroszországban 10 988 027-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 320 178-ra emelkedett.
    • Olaszországban 10 001 344 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 143 875.
    • Spanyolországban 9 280 890 fertőzöttet és 91 994 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 8 909 503 fertőzöttet és 116 967 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 258 151 a fertőzöttek és 132 251 a halottak száma.
    • Lengyelországban 4 547 315 fertőzöttet és 103 846 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 055 643 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 105 871 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Az ötödik hullám csúcsát február közepére várják a szakértők Romániában, illetve március végéig biztosan nem fognak enyhíteni a járványügyi korlátozásokon, tudatta az ország egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila.

    A Magyarországgal szomszédos országban a vártnál is gyorsabban terjed a koronavírus omikron-variánsa, de ez nem látszódik az áldozatok számában, köszönhetően annak, hogy az eddigiekhez képest enyhébb lefolyású az afrikai mutáns. Romániában 40 koronavírus-fertőzött hunyt el egyetlen nap alatt, közülük 38-an nem voltak beoltva – írja a Főtér. 

    Amennyiben a szakértői előrejelzések beigazolódnak, február 10–15. körül érhetjük el az omikron-variáns okozta ötödik hullám csúcsát, s ha minden jól megy, március végén már fel lehetne oldani a korlátozások egy részét

    – mondta az egészségügyi miniszter, aki arról is beszélt, hogy a kórházakban fertőz a legjobban az omikron, így az utóbbi időben több orvos és asszisztens is elkapta a vírust, így őket más osztályokról érkező szakemberekkel kellett pótolni.

    Úgy gondolom, hogy március végére már túl leszünk a nehezén, és a korlátozások egy részét fel lehetne oldani, ezek közül a maszkviselés lesz majd az utolsó

    – fejtette ki a tárcavezető. 

    (via Főtér)

  • Ukrajnában ötszáz hrivnyás pénzjuttatást kapnak azok, akik felveszik a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját is – közölte Volodimir Zelenszkij elnök.

    Az államfő szerint az újabb dózissal erősödik az immunitás. Ezt bizonyítják az európai példák. Utalt arra, hogy a 60 év feletti ukrán állampolgárok az oltásért kapott ezer hrivnyás szociális juttatást gyógyszerre is elkölthetik, februártól pedig rezsire is fordíthatják – írta a karpatalja.ma.

    Nem Ukrajna az egyetlen ország, ahol pénzhez jutnak az állampolgárok, ha beoltatják magukat. Szerbiában már júniusban kézhez kapták az oltásért járó jutalmat az érintettek. Azok a szerbiai lakosok, akik május 31-éig legalább az első adagját felvették a koronavírus elleni vakcinának, 3 ezer dináros (több mint 9 ezer forint értékű) juttatásban részesültek.

  • Szerbiában gyakorlatilag minden második teszt eredménye pozitív lett: csaknem 31 ezer mintavételből több mint 15 ezer mutatta ki a koronavírust – írja a pannonrtv.com. Jelentősen növekedett a nyilvántartásba vett koronavírus-fertőzöttek száma a szomszédos országban, a megelőző napon mintegy 12 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.

    A Covid–19 és szövődményei 35 beteg életét követelték hétfőn. Egy nappal korábban 32 ember halt meg. A járvány kezdete óta csaknem 13 ezer 300 főre nőtt a halálos áldozatok száma.

    Kórházban csaknem háromezer beteg van, 119 páciens lélegeztetőgépre szorul.

Rovatok