Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ukrán parlamentnek nem sikerült szigorítania a Covid-dokumentumok hamisításáért kiszabott büntetéseket, mert a javaslatot a képviselők alig egyharmada támogatta – olvasható a Kárpáti Igaz Szó oldalán.

    Az ukrán Legfelső Tanács január 25-i plenáris ülésén nem fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely emelte volna a védőoltásokkal kapcsolatos iratok hamisításáért kiszabható büntetést. A törvényjavaslatot mindössze 186 népképviselő támogatta.

    A tervezet szerint a hamis oltási iratot használó 17–34 ezer hrivnya pénzbírságra vagy két év szabadságkorlátozásra lett volna ítélhető. Emellett azt az egészségügyi dolgozót, aki hamis információt visz be a nyilvántartási rendszerbe az oltásról, 34–68 ezer hrivnya pénzbírságra vagy két évig terjedő szabadságvesztésre ítélték volna. Ezenfelül azoknak, akik értékesítés céljából állítanak ki hamis, oltásra vonatkozó dokumentumokat, 85–170 ezer hrivnya pénzbüntetés vagy három évig terjedő szabadságvesztés járt volna.

    (via Kárpáti Igaz Szó)

  • Már készülnek azok a vakcinák az Egyesült Államokban, amelyek várhatóan minden, már létező és a jövőben érkező variáns ellen védettséget adnak majd – írja a CNN.

    Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója arról tájékoztatta a lapot, hogy a vakcinák kifejlesztése biztosan éveket vesz még igénybe.

    2020. szeptembere óta öt Covid-variáns is megjelent. Ebből következik, hogy újító megközelítéssel kell hozzáállnunk a vakcinafejlesztésekhez, mert tartós védelmet szeretnénk biztosítani az emberiség részére a már meglévő variánsokkal és a még nem ismertekkel szemben is

    – nyilatkozta az igazgató.

  • Maros megyében hét járóbeteg-központban jelentkezhetnek most a koronavírussal megfertőződött betegek, hogy felmérjék az állapotukat. A központokba csak a közepesen súlyos tünetekkel rendelkező páciensek kerülhetnek be, illetve akiknek társbetegségük is van. Több ilyen intézmény Marosvásárhelyen működik – írta a Maszol.ro portál.

    Regisztrálni kell a központokba jutáshoz, ugyanakkor az orvosok úgy is dönthetnek: a páciensek otthon lábadoznak a háziorvos felügyelete mellett. 

    Kilenc egészségügyi szolgáltatás lesz elérhető a lakosság számára. Ezt a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elnöke közölte. A kórházi kezelés ingyenes, függetlenül attól, hogy a beteg rendelkezik-e egészségbiztosítással, vagy sem.

  • Svédország szerdán két héttel meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat, míg a szomszédos Dánia szakminisztere szerdán este bejelentette, hogy február elsejétől visszavonják a korlátozásokat.

    Svédországban újabb csúcsra emelkedett a fertőzöttek száma. Az egészségügyi hatóság szerdán közzétett adatai szerint kedden 44 944 új fertőzöttet regisztráltak. A legutóbbi rekordot – 43 723 fertőzöttel – január 20-án jegyezték fel a skandináv országban.

    Lena Hallengren svéd szociális és egészségügyi miniszter rendkívüli mértékűnek nevezte a koronavírus omikron-variánsának terjedését. Mint mondta, a kormány jelenlegi helyzetértékelése szerint a hatályban lévő korlátozásokat további két hétre fenn kell tartani. Karin Tegmark Wisell, a svéd közegészségügyi ügynökség vezetője szerint a fertőzések apadása csak néhány hét múlva várható. Felhívta a figyelmet arra, hogy Svédországban az utóbbi egy héten 270 ezer esetet regisztráltak, és előrejelzéseik szerint az elkövetkező időben hetente félmillióan betegedhetnek meg.

    Svédország vezetése a tilalmak helyett mindvégig inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezte a hangsúlyt a járvány elleni küzdelemben. Az utóbbi időben azonban a hatóságok elrendelték a kávézók, a bárok és az éttermek éjszakai zárvatartását, ahol lehetséges, távmunkát vezettek be, és javasolták a távoktatást a felsőoktatásban.

    A tízmillió lakosú skandináv országban a járvány kitörése óta csaknem kétmillió ember fertőződött meg koronavírussal, és 15 768-an hunytak el a vírus okozta kór, a Covid–19 szövődményeiben.

    Dánia ugyanakkor az ellenkező irányba halad. Magnus Heunicke dán egészségügyi miniszter a parlamenti képviselőknek szerdán küldött levelében közölte, hogy követni kívánja a törvényhozás járványügyi bizottságának javaslatát, miszerint

    a Covid–19 társadalmi szempontból kritikus betegségként történő besorolását február elsejével visszavonják.

    Heunicke szerdán este bejelentette, a kormányzatnak megvan a parlamenti támogatása, hogy február elsejével valóban visszavonja a korlátozásokat. Dániában eddig másfél millió fertőzöttet regisztráltak, a kór 3656 ember életét követelte.

    (via MTI)

  • Sokáig alkotmányellenesnek tartották a Magyarországgal szomszédos országban a védettségi igazolvány bevezetését, de a bevezetése óta nagyon népszerű lett az Európai Unióban is érvényes digitális zöld igazolás – adta hírül a Pannon RTV.

    A dokumentum a koronavírus elleni beoltottságot igazolja, illetve azt, hogy átesett-e valaki a betegségen. Ezt tavaly november 19-e óta lehet igényelni az eUprava honlapon keresztül vagy a postahivatalokban. Nagyjából két hónap alatt 420 ezren igényelték. A belföldi igazolást egyébként jóval többen kérték, mintegy 2,7 millióan. 

    Miközben egyre többen akarják igazolni, hogy védettek, a fertőzések száma ugrásszerűen növekszik. Az elmúlt 24 órában a Vajdaságban 5215 új koronavírussal fertőzött pácienst regisztráltak, ebből 1320-at Újvidéken. Az aktív esetek száma a tartományi székvárosban 8355. 

    (via Pannon RTV)

  • Elkezdődött a koronavírus okozta betegségtől védő oltás kötelezővé tételéről szóló parlamenti vita szerdán Németországban. A berlini szövetségi parlamentben (Bundestag) elsőként úgynevezett tájékozódó vitát tartottak, amelyen nem törvényjavaslatokról tárgyaltak, hanem a megközelítésmódokat, véleményáramlatokat tárták fel.

    A szövetségi kormány távol tartja magát a vitától, nem is terjeszt elő javaslatot, álláspontja szerint a képviselőknek önállóan, a frakciófegyelem elvének felfüggesztésével kell dönteniük az ügyről. Három megoldás tűnik lehetségesnek. A minden felnőttre vonatkozó oltási kötelezettség, az ötven éven felüliekre vonatkozó oltási kötelezettség és az önkéntesség megtartása. Döntés legkorábban februárban várható.

    Az ügy nem érinti azt a tavaly decemberben elfogadott törvényt, miszerint az egészségügyben és az ápolás-gondozás területén dolgozóknak legkésőbb március 15-ig meg kell szerezniük a teljes oltást a Covid–19 ellen.

    (via MTI)

  • Az angol Premier League szerdai közlése értelmében a labdarúgócsapatok a koronavírus-helyzetre hivatkozva a jövőben akkor kérhetik mérkőzésük elhalasztását, ha a keretükben legalább négyen pozitív tesztet produkáltak.

    A döntés jövő szombattól lép életbe, és azok után született meg, hogy a liga vezetői találkoztak az élvonal húsz klubjának képviselőivel.

    A még érvényben lévő előírások alapján egy találkozót akkor lehet elhalasztani, ha az egyik együttesben az első keret játékosai és a tapasztalattal bíró U21-es labdarúgók közül nem volt bevethető legalább 13 mezőnyjátékos és egy kapus.

    A szezonban eddig 22 összecsapást halasztottak már el. 

    (via MTI)

  • A Szumi városában élő Olekszij nevű férfi túl van a 27. koronavírus elleni oltásán, amit a település egészségügyi osztályának vezetője, Olena Csumacsenko is megerősített – tájékoztat róla a Kárpáti Igaz Szó.

    Szumi polgármestere, Olekszandr Liszenko szerint szabályellenes, hogy egy ember ennyiszer beolthatta magát, azonban azt bizonyítja, hogy a vakcina határozottan biztonságos. Az oltásrekorder férfi bevallotta, hogy tettét a népszerűség utáni vágy vezérelte, ami, úgy tűnik, most bekövetkezett. A vakcinahalmozó elmondta, hogy a nagy oltóközpontokban nem mindig ellenőrzik le az oltásra jelentkezőket, így sokat utazik, és volt, hogy egy nap akár öt adag oltást is sikerült szereznie. 

    A férfi korábbi háziorvosa, Nagyija Gordijenko arról számolt be, hogy a pácienssel kénytelen volt felbontani a szerződést a viselkedése miatt. Az orvos azt mondja, Olekszij éjjel-nappal hívogatta, vagy csak úgy, előzetes egyeztetés nélkül elment hozzá a rendelőbe. Emellett Olekszij a vakcina felvétele után azt terjesztette, hogy az orvosok élelmiszerjegyet adnak az oltásért.

    (via Kárpáti Igaz Szó)

  • A Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának (CDC) utasítására minden olyan páciensnek be kell adni a negyedik vakcinát, aki igényli. Ennek ellenére sok gyógyszertárban és kórházban a negyedik vakcinára jelentkező, autoimmun betegséggel rendelkező embereket elutasítják, amikor jelentkeznek – írja a CNN.

    A CDC kifejezetten ösztönzi az autoimmun betegeket, hogy minél hamarabb jelentkezzenek a negyedik oltásra, mivel a koronavírussal szemben az egyik legveszélyeztetettebb csoportot ők képezik. Továbbá felszólítottak valamennyi gyógyszerészt és orvost, hogy ne utasítsák el a vakcinára jelentkezőket.

    Úgy becsülték, körülbelül hétmillió amerikai szenved autoimmun betegségben. Az eddigi antitesttesztek alapján ezeknek az embereknek a többsége két, illetve három oltás után sem produkált elegendő antitestet ahhoz, hogy ellenállhasson a koronavírusnak.

  • A Magyarországgal szomszédos ország szakemberei nagy reményeket fűznek a kifejezetten a koronavírus ellen készült szerhez, elsősorban azt várják, hogy az új orvosságtól csökkenni fog a súlyos esetek és az áldozatok száma – olvasható a Főtér oldalán.

    Eddig két gyógyszer kapott engedélyt a forgalmazásra azok közül, amelyeket a Covid–19 betegségben szenvedőknek fejlesztettek ki, ezek közül a Merck cég által kifejlesztett Molnupiravirból vásárolt be Románia. 

    A gyógyszer a vírus örökítőanyagául szolgáló RNS-molekulákra hat, ezeket teszi használhatatlanná, így a fertőzött sejtjei által sokszorosított új vírusok már nem tudnak tovább szaporodni és eluralkodni a beteg szervezetében.

    Az ország egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila tudatta, hogy az első szállítmány a jövő hét végére érkezik meg, és azt várják tőle, hogy csökkenteni fogja a súlyos megbetegedések és – ami a legfontosabb – az elhunytak számát. A Molnupiravir ugyanis az eddigi vizsgálatok alapján bizonyítottan harminc százalékkal csökkenti ezek kockázatát.

    (via Főtér)

  • A középkorúak sínylik meg leginkább a koronavírus-járványt; legalábbis ez derül ki egy szlovákiai felmérésből és a keddi adatokból.

    A PCR-tesztek alapján a legtöbb, csaknem 2700 fertőzött a 35–44 éves korosztályból kerül ki – írta a Paraméter.sk. Egyébként a fertőzöttek átlagéletkora 29 év. A 65 évesek közül ötszáznak lett pozitív a PCR-tesztje.

    A legtöbb új fertőzöttet, csaknem 2600 új beteget Zsolna megyében vették nyilvántartásba.

    A romló járványügyi adatok miatt Nagykaposon az összes oktatási intézményt bezárták.

  • Egymillió dózis, koronavírus elleni vakcinát küldött az Egyesült Arab Emírségek a Gázai övezetbe – jelentette a Times of Israel szerdán.

    A lap értesülése szerint az adományozást a jelenleg az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban élő Mohammed Dahlan volt palesztin vezető segítette elő, aki Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság elnökének legfőbb, száműzött riválisa. Kényszerű külföldre távozása előtt Dahlan a Palesztin Hatóság egyik vezető tisztségviselője volt, Abbász biztonsági főnökeként a Gázai övezetben dolgozott az iszlamista Hamász 2007-es hatalomátvétele előtt.

    Mahmúd Hammad, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője sajtókonferencián jelentette be, hogy Szputnyik V vakcinából kaptak egymillió adagot. Hozzátette, hogy a vakcinával elsőként a 12 évesnél idősebb gyermekeket oltják be. Ez az övezetbe érkezett eddigi legnagyobb Covid–19 elleni oltóanyag-szállítmány.

    A vakcinákat az Egyiptommal szomszédos határnál, a rafahi átkelőhelyen szállították a Gázai övezetbe. Ugyanezt az útvonalat használták a korábbi, szintén Dahlan által szervezett szállítmányokhoz is. A mintegy 2,3 millió lakosú Gázában eddig 196 578 Covid-fertőzöttet és 1744 halálesetet regisztráltak. Korábban 578 000 embert oltottak be két adag oltással.

    (via MTI)

  • A Magyarországgal szomszédos ország első számú állami jogvédője, Renate Weber szerint felesleges a kormánynak a vakcinák kötelezővé tételéről beszélnie, mert az szembemegy a Romániában érvényben lévő törvényekkel.

    Az ország vezetése azt tervezte, hogy a munkahelyeken kötelezné oltásra az alkalmazottakat, és aki erre nem lettek volna hajlandó, annak felfüggesztették volna a munkaszerződését.

    Renate Weber elmondta, hogy nem tudja, hogy aktuális-e még az alkalmazottak kötelező tesztelésének bevezetése, mert a koronavírus omikron-variánsa rendkívül gyorsan terjed, ezért rengeteg munkavállaló is megfertőződik és betegszabadságot kap.

    Komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy lesz-e elég pénz a betegszabadságok kifizetésére, ha – ahogy az orvosok állítják és ahogy Rafila miniszter úr mondta – előbb-utóbb szinte mindannyian megfertőződünk

    – jelentette ki az ombudsman, aki hozzátette, hogy a szakértők és a politikai döntéshozók szerinte megtalálják majd a módját az omikron-variáns kezelésének és a járványból való kilábalás előkészítésének. 

    (via Főtér)

  • Ausztria hamarosan feloldja a beoltatlan emberek karanténját, amint azt az ország egészségügyi ellátórendszere lehetővé teszi – írja a CNN.

    Karl Nehammer osztrák kancellár egy mai tweetben azt írta, hogy az ország hétfőn megszünteti az oltatlan emberekre vonatkozó korlátozást, mivel a kórházak helyzete stabilizálódott.

    Mint ismert, Ausztria december 7-én jelentette be, hogy Ausztria országos korlátozását kiterjesztik az oltatlanokra. Ezt az intézkedést azért hozták, hogy megelőzzék a fertőzések rohamos emelkedését és elejét vegyék az egészségügyi rendszer túlterheltségének.

    Ausztria volt az első európai ország, amely a múlt héten országos oltakozási kötelezettséget vezetett be minden 18 évesnél idősebb lakos számára.

    (via CNN)

  • Ukrajnában több mint 24 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Az igazolt betegek száma meghaladta a 3,91 milliót.

    A Covid–19 és szövődményei 161 beteget fosztottak meg az életüktől – írta a karpatalja.ma. Csaknem százezer ukrajnai család gyászolja a vírus miatt elveszített hozzátartozóját.

    A kórból 3,59 millióan már felépültek.

    Kárpátalján 734 új esetet regisztráltak. A kárpátaljai rendőrség az idén is folytatja a hamis Covid-okiratok leleplezését: csak az utóbbi bő három hétben már 46 ilyen büntetőeljárást indítottak. A hamis Covid-igazolványok használatáért több mint 30 ezer hrivnyás pénzbírságot is kiszabhatnak avagy 2 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélheti a bíróság az érintetteket.

  • Szlovákiában több mint 13 800 PCR-teszt lett pozitív kedden. Legutóbb december elején volt ilyen magas a napi esetszám. A kiértékelt tesztek 42 százaléka igazolta a koronavírus jelenlétét – írta a Paraméter.sk.

    A Covid–19 kórban és szövődményeiben 27 beteg lelte halálát az elmúlt 24 órában, a halálos áldozatok száma közelíti a 18 ezret. Pozsonyban szerdán közölték: az állam megtéríti a kórházban koronavírusban elhunytak hazaszállításának költségeit.

    Kórházban mintegy 1500 fertőzöttet kezelnek. Közülük háromszáz Covid-pácienst intenzív osztályon kell ápolni, 148 beteg mesterséges lélegeztetésre szorul. A kórházban kezelt fertőzöttek több mint 81 százaléka nem kapott oltást a vírus ellen, vagy csak egy dózist.

  • Nem tarja helyénvalónak és értelmes döntésnek a vakcina kötelezővé tételét a szlovák egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský, amíg a koronavírus afrikai variánsa a domináns az országban, azonban ha ezt egy súlyosabb tünetekkel és nagyobb halálozási arányt okozó vírusvariáns követi majd, szerinte ez megváltozhat – tájékoztat róla az Új Szó.

    A politikus úgy véli, egyelőre nincsenek nyomás alatt a kórházak.

    Készen állunk arra, ami vár bennünket

    – fogalmazott a tárcavezető, miután az utóbbi napokban Szlovákia 14 járásában megháromszorozódott a pozitív esetek száma, négy járásban pedig a lakosság két százalékánál kimutatták a fertőzést az elmúlt hét napban.

    A múlt héthez képest 135 százalékkal nőtt az egy nap alatt azonosított fertőzöttek átlaga; míg a múlt héten ez a szám 3600 volt, addig most közel 8600.

    Vladimír Lengvarský azt is kifejtette, hogy szerinte azon személyeknél, akik koronavírus-fertőzöttel kerültek kapcsolatba, de megkapták az oltást, nem szükséges PCR-vizsgálat elvégzése. 

    (via Új Szó)

  • Szerbiában csaknem 19 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Hétfőn 15 ezer új megbetegedést regisztráltak. A kiértékelt minták több mint felében kimutatták a koronavírus jelenlétét – írta a pannonrtv.com.

    A Covid-19 és szövődményei 37 beteg életét követelték kedden. A járvány kezdete óta már csaknem 13 400 fertőzött lelte halálát a kórban a szomszédos országban.

    Kórházban jelenleg mintegy 3200 covid-páciens kezelnek, közülük 138 beteg szorul mesterséges lélegeztetésre.

    Vajdaságban meghaladta az ötezret a friss fertőzöttek száma. A mišeluki covid-kórház kapacitásainak több mint fele megtelt, több mint 350 beteget ápolnak az intézményben.

  • Oroszországban több mint 74 ezer fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában. Így a kedden közölt, 67 ezres napi negatív fertőzöttségi csúcs is megdőlt. Az igazolt betegek száma túllépte a 11,3 milliót.

    A fertőzés szövődményeibe 657 beteg halt bele kedden, az előző napon 681 ember nem tudott megbirkózni a koronavírussal – írja a TASZSZ. A járvány kezdete óta csaknem 328 ezer fertőzött adta fel a küzdelmet a kór ellen.

    Csak egy nap leforgása alatt 28 ezren gyógyultak meg a betegségből. Összességében már 10,1 millió ember épült fel a fertőzésből. A vírus miatt 887 ezren állnak kezelés alatt.

  • Egyre nagyobb mértékben nő világszerte a koronavírus megfertőződések aránya a WHO legújabb jelentése szerint – írja a CNN. A szervezet szerint január 17-től 23-ig mintegy 5 százalékkal nőtt az új megbetegedések száma az előző héthez képest. 

    A világ hat régiójában több mint 21 millió új esetet jelentettek, ami a világjárvány kezdete óta az eddigi legmagasabb.

    A legnagyobb növekedés a kelet-mediterrán régióban volt, 39 százalékkal, ezt követi a délkelet-ázsiai régió 36, míg Európában 13 százalékos növekedés volt tapasztalható. A Csendes-óceán nyugati régiójában hasonló számú esetet jelentettek, mint egy héttel korábban. A nagyobb térségek közül egyedül csak az afrikai régióban, volt visszaesés 31 százalékkal, és az amerikai kontinensen 10 százalékkal.

    Országokra lebontva az Egyesült Államokban jelentették a legtöbb új fertőzést, ezt követi Franciaország, India, Olaszország és Brazília. Januárig több mint 346 millió volt az igazolt Covid–19-es esetek száma világszerte, és a járvány kitörése óta már több, mint 5,5 millió ember halt meg koronavírussal összefüggő megbetegedésekben. 

    (via CNN)

  • A koronavírus miatt bevezetett lezárások következtében jelentősen csökkent a légúti megbetegedések száma Európában egy friss tanulmány szerint – írja a Guardian. A felmérés szerint mintegy nyolcszáz ember életét sikerült megmenteni az átmeneti korlátozásoknak köszönhetően több európai nagyvárosban. 

    A London School of Hygiene & Tropical Medicine tanulmánya szerint a növekvő fertőzések miatt jóval kevesebb volt az autó- és a teherautó-forgalom a járvány alatt.

    A 47 európai várost felölelő elemzés rámutat, hogy Párizs, London, Barcelona és Milánó az elsők között volt a csökkenő légúti halálozások arányában. A tanulmány azt is megállapította, hogy a munkahelyek és iskolák bezárása is jelentősen csökkentette a légszennyezettséget.

    A kevesebb szén-dioxid-kibocsátás miatt a spanyol, francia és olasz városokban  a legnagyobb arányú, mintegy  ötven-hatvan százalékos a csökkenés. A felmérés a 2020 február–júniusi időszakot vette górcső alá.

    (via Guardian)

  • Negatív csúcs Romániában. Több mint 34 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, csaknem 15 ezerrel többet, mint hétfőn – írta a Maszol.ro portál.

    Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 2,08 milliót. Ugyanakkor 1,85 miilió embert már gyógyultnak nyilvánítottak.

    A Covid–19 és szövődményei 94 beteg életét követelték kedden, csaknem 80 százalékuk nem kapott oltást. A szomszédos országban megközelítette a 60 ezret a fertőzésben elhunytak száma.

    Nőtt a kórházban ápolt covid-betegek száma: több mint 7300 ilyen fertőzött van, közülük mintegy 700 pácienst intenzív osztályon kell kezelni. A kórházban gondozott páciensek között 667 kiskorú van, 12 gyermek állapota annyira súlyos, hogy az orvosok intenzív osztályon küzdenek az életükért.

  • Az ukrán oktatási minisztérium a koronavírus-járvány egyes régiókban tapasztalható fellángolására tekintettel azt javasolja az iskoláknak, hogy legalább két hétre térjenek át a távoktatásra az 5. és 11. közötti évfolyamokon – derült ki a tárca szerdai sajtóközleményéből. A minisztérium a felsőoktatási intézményeknek is javasolja a távoktatásra való áttérést január 27-től február 25-ig. Az alsó tagozatosok viszont továbbra is járhatnak iskolába, és az óvodák, iskolai előkészítők bezárását sem javasolja egyelőre a minisztérium.

    Jaroszlav Zseleznyak, a Hang párt parlamenti képviselője a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy a törvényhozás a jövő héten várhatóan karanténba vonul február 15-ig, mert szavai szerint sok beteg van a képviselők között. Julija Palijcsuk, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája kormánypárt szóvivője szerdán közölte, hogy jelenleg a frakció 17 tagja Covid-beteg, az apparátusnak pedig 45 alkalmazottja. A parlamentben naponta két-három újabb fertőzéses esetet jegyeznek fel – tette hozzá a szóvivő.

    Az azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában szerdára 24 321-gyel 3 913 809-re, az elhunytaké 141-gyel 99 584-re, az aktív betegeké pedig csaknem 19 ezerrel 217 510-re emelkedett. Az elmúlt napon 3073 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 519 768-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 701 540-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 248 063-an kaptak. Kedden 81 736 embert oltottak be.

    (via MTI)

  • Egy új brit tanulmány szerint az omikron-variánssal megfertőzött emberek kétharmada már korábban is megfertőződött koronavírussal – írja a Guardian. A kutatócsoport önkéntesek ezreit tesztelte Angliában.

    A 3582 vizsgált fertőzött közül korábban 2315-en, vagyis 64,6 százalékuk már egyszer megfertőződött koronavírussal.

    A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a korábbi koronavírus-fertőzöttek nagyobb eséllyel kapják el a Dél-Afrikában elsőként azonosított omikron-változatot.

  • Lampedusa szigetén elfogytak a koronavírus teszteléséhez szükséges eszközök, ezért leállították az érkező bevándorlók ellenőrzését, miközben a kormánykoalíciós Liga párthoz tartozó olasz belügyi államtitkár migrációs bombának nevezte a délolasz szigeten kialakult helyzetet.

    Nicola Molteni államtitkár aggasztó és vészjelző helyzetről beszélt, hangsúlyozva, hogy Lampedusára januárban már több mint kétezren kötöttek ki, kétszer annyian, mint tavaly az év első hónapjában.

    A belügyi tárca képviselője elmondta: a jelenséget teljes csend kíséri, és minél több az indulás és a kikötés, annál több az áldozat és az eltűnt a tengeren. Drámai adatként említette, hogy 2021-ben több mint ezerötszázan veszítették életüket a tengeri átkelés közben.

    Lampedusára keddre virradó éjszaka érkezett az eddigi utolsó, 280 fős csoport, amely Tunéziából egy húszméteres csónakkal kelt át, és órákon át hánykolódott a tengeren, mielőtt az olasz parti őrség megtalálta. Három embernek már csak a holtteste érkezett meg Lampedusára, további négyen érkezés után hunytak el, valószínűleg kihűlésben.

    A halálos áldozatok az első információk szerint Banglades, Szudán, Egyiptom és Mali állampolgárai. A szicíliai Agrigento ügyészsége hivatalból vizsgálatot indított a halálesetek tisztázására, a rendőrség a csoportot szállító emberkereskedőt igyekszik azonosítani az érkezők között.

    Lampedusa menekülttábora ismét teljesen megtelt. A szigeten elfogytak az érkezők koronavírus-teszteléséhez szükséges eszközök, így a lakók koronavírus-ellenőrzését megszakították.

    Tavaly az olaszországi partokra több mint 67 ezren érkeztek, jelentős többségük Lampedusára – számolt be az MTI.

  • Három héten belül csökkenhet a fertőzések száma Romániában, márciusban pedig már a járványügyi intézkedéseken is lazítani fognak.

    Előtte viszont még következik egy nehéz időszak, mivel a kórházakban fertőzési gócok jelentek meg az egészségügyi dolgozók között – idézte Alexandru Rafila egészségügyi minisztert a Transindex.

    A betegség súlyos formái ritkábban jelentkeznek, de ha a kórházi személyzet egy része megfertőződik, akkor is folytatni kell a munkát, és ez csak úgy lehetséges, ha más osztályokról áthelyezünk embereket

    – fogalmazott a tárcavezető.

  • Több mint 700 idősek otthonában jelentették Ausztráliában, hogy sebes terjedésbe kezdett a koronavírus – írja a Guardian. Számos nagyobb intézményben két hét alatt nulláról százra vagy száz fölé emelkedett az esetek száma.

    A szakemberek szerint január 7-től két hét alatt 703 gondozóotthonban regisztráltak újabb nagyobb számú megbetegedéseket.

    Sok otthonban nem lehet kinyitni az ablakot a lakószobákban. Jó szellőzés nélkül a koronavírus futótűzként terjedt az idősek otthonában

    – magyarázta Sarah Russell kutató.

  • Feltételezhetően azért nem kaphat új szívet egy 31 éves amerikai férfi, mert nincs beoltva. A kórház a beteg személyiségi jogaira hivatkozva nem árulta el, pontosan miért nem jogosult a férfi a szervátültetésre, de a közleményében arra utal, hogy amellett, hogy nincs beoltva, egyéb tényezők is szerepet játszanak – számolt be a BBC.

    Tekintettel a szervhiányra, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szervet megkapó páciensnek a legnagyobb esélye legyen a túlélésre

    – közölte a kórház. Hozzátették: a koronavírus elleni oltáson kívül még több, az életmódra és magatartásra vonatkozó előírás is szükséges a szervátültetésre váró betegek esetében. Ezekre a szabályokra azért van szükség, hogy a betegeknek a transzplantáció után a lehető legnagyobb esélyük legyen a túlélésre, tekintettel arra, hogy az immunrendszerük drasztikusan le van gyengülve.

  • A németek többsége nem szeretné, hogy a mostaninál nagyobb létszámban engedjék be a szurkolókat a stadionokba a labdarúgó-bajnokságokban – ismertette az MTI egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás eredményeit.

    A megkérdezettek 57 százaléka támogatja a legutóbbi kormányzati döntéseket, és mindössze 29 százalék azok aránya, akik több nézőt szeretnének a stadionokban.

    A német kormány és a tartományok hétfőn állapodtak meg arról, hogy nem változtatnak a jelenlegi szabályokon. A koronavírus-járvány felfutása miatt hozott korlátozások előreláthatólag február elejéig maradhatnak érvényben.

    Amíg a közvélemény támogatja a kormány hétfői döntését, a Bundesligában szereplő klubok egy része komoly kritikákat fogalmazott meg, mondván, a kulturális eseményekre enyhébb szabályok érvényesek, még azokra is, amelyeket beltéri helyszínen rendeznek meg.

  • Neil Young, aki a koronavírus elleni védekezés nyílt támogatója, nem kíván olyan platformon szerepelni, amely nyilvánosságot ad vakcinakritikus álhíreknek – számolt be a CNN.

    A weboldaláról már törölt posztjában, amelyet a Rolling Stone közölt, Young arra kérte menedzsereit és a lemeztársaságot, amelyikhez tartozik, hogy törölje munkásságát a Spotifyról, mert ott olyan podcastok is elérhetők, amelyek „hamis információkat terjesztenek az oltásokról”.

    Azt akarom, hogy tudassátok Spotifyjal még MA, hogy minden zenémet töröljék a platformról. Választaniuk kell: Rogan vagy én. A kettő együtt nem megy

    – közölte az énekes.

    A Joe Rogan Experience volt a Spotify legnépszerűbb podcastja 2021-ben a Variety összesítése szerint. Ebben a hónapban már több mint 250 tudós orvos és nővér követelte nyílt levélben a műsor letiltását.

Rovatok