Index Vakbarát Hírportál

Megkapta az amerikai vízumot az orosz űrhajós

2022. január 26., szerda 20:43

Megkapta az amerikai vízumot Nyikolaj Csub orosz kozmonauta, hogy részt vehessen a Lyndon B. Johnson Űrközpontban tartandó felkészítésen a texasi Houstonban – közölte szerdán a Roszkoszmosz orosz űrhivatal.

A felkészítést a Nemzetközi Űrállomásra az induló űrhajósok hagyományosan elvégzik. A Roszkoszmosz vezérigazgatója, Dmitrij Rogozin Telegram-csatornáján bejelentette azt is, hogy megkapta az amerikai vízumot a csapat egyetlen női tagja, Anna Kikina is – számolt be az MTI.

Ahogy azt korábban is megírtuk, a TASZSZ orosz hírügynökség szombati híre szerint Washington indoklás nélkül tagadta meg a beutazó vízum kiadását Nyikolaj Csub számára. Csub a tervek szerint 2023 tavaszán repülne a Nemzetközi Űrállomásra. Rogozin akkor azt mondta: magyarázatot kér az amerikai űrhajózási hivataltól, a NASA-tól. Az orosz űrhivatal közleményében nem esik szó arról, hogy milyen indokkal változtattak korábbi álláspontjukon az amerikai hatóságok, ha ez egyáltalán tudható.

A nem orosz űrhajósokat rendszerint a csillagvárosi Jurij Gagarin Központban, míg az orosz kozmonautákat a houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpontban készítik fel az űrutazásra, függetlenül attól, hogy milyen űrhajóval utaznak az űrállomásra. Nyikolaj Csub a 2022. szeptemberi űrexpedíció tartalék személyzetéhez tartozik, illetve a 2023-as űrutazás alapszemélyzetének tagja.

(Borítókép: Paolo Nespoli – ESA / NASA / Getty Images)

Rovatok