Index Vakbarát Hírportál

Több ezer embert ölhettek meg a puccs óta Mianmarban

2022. február 1., kedd 06:42

Feltehetően több mint ezer embert öltek meg a mianmari puccs óta olyan körülmények között, amelyek emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekményeknek tekinthetők – közölte hétfőn a mianmari ügyek kivizsgálását irányító ENSZ emberi jogi megbízott.

Mint arról az Index is beszámolt, a mianmari hadsereg 2021. február 1-jén erőszakkal távolította el az ország éléről Aung Szan Szú Kjí civil kormányát, véget vetve az egy évtizedes demokratikus átmenetnek. A puccs óta a katonaság egyre keményebben lép fel a hatalomátvétel ellen tiltakozókkal szemben.

Tragikus módon az elmúlt év során kapott információk arra utalnak, hogy több mint ezer embert öltek meg olyan körülmények közepette, amelyek emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekményeknek tekinthetők

– közölte Nicolas Koumjian, a mianmari ügyek kivizsgálását irányító ENSZ emberi jogi megbízott.

A biztonsági erők több ezer polgári személyt tartottak fogva olyan körülmények között, amelyeknél hiteles módon felmerül az önkényes fogva tartás, a kínzás, a nemi erőszak és az emberölés valószínűsége. A vizsgáló misszió számos helytálló dokumentumot gyűjtött össze ezen események kapcsán, és naponta újabb információk és bizonyítékok kerülnek az aktáinkba

– idézi a hétfőn Genfben közzétett közleményt az MTI.

Egy helyi civil szervezet – amely az erőszak, kínzás és ítélet nélküli kivégzések eseteiről gyűjt adatokat – azt közölte:

a puccs óta közel 1500 embert öltek meg, közel 12 ezret vettek őrizetbe, és Több tömeggyilkosságot is a katonaság számlájára írnak.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által 2018 szeptemberében létrehozott testület feladata, hogy bizonyítékot gyűjtsön a Mianmarban elkövetett legsúlyosabb, a nemzetközi jogba ütköző cselekményekről, és aktákat állítson össze a büntetőeljárások megindításához.

(Borítókép: Tüntetők és katonák csapnak össze Mianmarban 2021. február 15-én. Fotó: Fotó: Hkun Lat / Getty Images)

Rovatok