Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy kétéves kislány, egy vödörben találták meg a holttestét

2022. február 3., csütörtök 18:13

Kevesebb mint egy órával az eltűnése után egy vödörbe fulladva találták meg a kétéves kislányt egy angliai városban. Keresőkutyák bukkantak rá a holttestére.

A kislány eltűnését követően mintegy harminc helyi lakos indult a keresésére. A lapnak nyilatkozó szomszédok állítása szerint csak a keresőkutyák segítségével találtak rá egy ház kertjében. A rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva azt mondták, egy építkezésen használt fekete vödörben volt a kislány holtteste – írja a Mirror.

Azt mondták, hogy meghalt. Elvittek a kertjükbe, és elmondták, hogy egy nagy fekete vödörben volt, és meghalt. A vödör a kertben, egy fal mellett állt, egy rendőrkutya találta meg, volt egy kis víz is benne

– nyilatkozta Shorifa Begum, a család közvetlen szomszédja. Majd hozzátette, hogy még a családnak sincs egyértelmű információja arról, hogyan és miért halt meg kislányuk. 

Egy másik szomszéd a rendőrségtől úgy tudja, letartóztatás nem történt, a héten fogják a holttestet felboncolni.

Rovatok