Index Vakbarát Hírportál

Egy ideig még nem lesz elnöke Iraknak

2022. február 7., hétfő 14:28

Határozatlan időre elhalasztották az iraki elnök hétfőre tervezett megválasztását, mert nem volt meg a határozatképességhez szükséges létszám a parlamentben.

A bagdadi parlament médiaszolgálata közölte, hogy a legtöbben bojkottálták az ülést: a 329 törvényhozóból mindössze 58 volt jelen.

Az új választás időpontját egyelőre nem tűzték ki.

A Muktada az-Szadr síita hitszónok vezette pártszövetség, az iraki házelnök, Mohamed al-Halbuszi koalíciója, valamint a kurdokat képviselő Kurdisztáni Demokrata Párt jelezte: nem vesznek részt a választáson, mert még időre van szükségük, hogy megegyezzenek a jelöltekről. A három csoport összesen 155 képviselővel rendelkezik.

Az Irán-párti síita tömörülésekből álló ellentábor képviselői is bejelentették, hogy nem vesznek részt a hétfői ülésen.

Az elnöki tisztségért huszonöt jelölt verseng, köztük két tapasztalt politikus: Hosjar Zebari, a Kurdisztáni Demokrata Párt egykori minisztere és a leköszönő államfő, Barham Száleh, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség embere.

Zebari jelöltségét az igazságszolgáltatás vasárnap ideiglenesen felfüggesztette, hogy megvizsgálja az ellene felhozott korrupciós vádakat.

A szokásjog szerint az iraki parlament elnöke szunnita, a miniszterelnök síita, az elnök pedig kurd.

(MTI)

Rovatok