Index Vakbarát Hírportál

Betörhet a NER a szlovén idegenforgalomba, a magyar nemzeti színekkel tüntettek Ljubljanában

2022. február 9., szerda 06:45

A Jansa-kormány egyenesen Orbán Viktor bizalmasainak a kezére játszhatja a nagy múltú szlovén idegenforgalmi Száva-csoportot, amelynek termálfürdői és luxuskempingjei mellett előkelő szállodái vannak az Adrián.

A névleges magyar vevő, és az üzletet finanszírozó magyar alapkezelő egyaránt kormányközeli körökhöz köthető – írja a Euronews szlovén sajtóértesülések nyomán. 

Szlovénia „kiárusítása” ellen tüntettek múlt hét pénteken Ljubljanában és más szlovén városokban. A tiltakozások színei a magyar piros-fehér-zöld volt, Szlovénia térképét a magyar lobogó mintájára átfestették, rajta 12 pontot helyeztek el, amelyek állítólag a magyar miniszterelnök köreinek tulajdonába kerülő szállodákat jelölték.

A demonstrálók a hatalom és birtokátvétel szimbólumaként a magyar trikolórral világították ki a szlovén törvényhozás épületét is.

A magyar motívum visszatérő eleme a Janez Jansa miniszterelnök elleni össztűznek. Kormányát azzal vádolják, hogy „az elmúlt hetekben választás előtti kiárusításba fogott (...), gyanús és korrupt üzleteket kötött” – írja a páneurópai hírportál. 

A szlovéniai tüntetők felidézték azt is, hogy a Száva szállodái mellett a Mol már megvásárolta az OMV szlovéniai kúthálózatát, az OTP bankokat vett, magyarok terjeszkednek a szlovén médiapiacon, és egyre türelmetlenebbül, még a Janša-kormány esetleges bukása előtt próbálnak hozzájutni a koperi kikötőhöz.

Ez kísértetiesen emlékeztet arra, ahogy a magyar hatalmi és gazdasági elit terjeszkedik Magyarországtól délre. 

A Száva-cégcsoport 43 százalékos részesedésének vásárlója a Diófa magyar ingatlanalap, amelynek tulajdonosa az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel. Az alapkezelő felügyelőbizottságának elnöke pedig Orbán Viktor gazdasági főtanácsadója, Nagy Márton.

A szlovén sajtó szerint Diófa, és rajta keresztül NER-közeli üzletemberek három muravidéki termálfürdőre, több tengerparti nyaralóhelyre, tizennyolc szállodára, öt apartmankomplexumra, öt aquaparkra, tíz wellnesközpontra, három egészségügyi központra, négy kempingre és két luxuskempingre tehetik rá a kezüket.

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz...

A nemzeti érdekek védelmére hivatkozva a szlovén állam évekkel ezelőtt megvásárolta a Száva idegenforgalmi lánc pakettjét, amelynek most 47 százalékos részesedéssel többségi tulajdonosa. A második legnagyobb részvényes York Funding, 43 százalékos tulajdonrésszel.

A York megválna részesedésétől, és bár a szlovén államnak elővásárlási joga van, a Janša-kormány elállt ettől a lehetőségtől, ezért – a szlovén sajtó szerint – az amerikaiak új vevők után néztek, és képbe kerültek a magyarok. 

Mindeközben a szlovén állam is ki kíván vonulni a Száva-csoportból, ami felveti annak gyanúját, hogy a magyar fél ezt előre tudta, és azt sejteti, hogy a tulajdonosváltást egy hosszas színjáték köpenyegében készítették elő. 

A Száva-csoport névleges vevője a mindössze két alkalmazottat foglalkoztató Atlantis Property, az üzlet finanszírozója a Diófa. A szlovén lapok még azt is megkockáztatják, hogy minden szál Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődik, ugyanis a szlovéniai ingatlanvásárlásban érintett cégek vezetői többször üzleti kapcsolatba kerültek vele. A másik, amiért az Orbán-családot emlegetik, az, hogy a magyar kormányfőnek közeli szövetségese Janez Janša szlovén miniszterelnök. 

Rovatok