Index Vakbarát Hírportál

Gyermekmúmiákra bukkantak Peruban

2022. február 15., kedd 13:59

Tavaly novemberben Peruban, Lima közelében feltártak egy ősi sírt, ahol ezeréves gyermekmúmiákat találtak. Egy előkelő személyiség sírjában voltak – az övével együtt – a gyermekek körbetekert csontvázai.

Feltehetően egy fontos társadalmi pozíciót betöltő politikus férfi sírjára találtak. A régészek arra gondolnak, hogy annak idején feláldozhatták a gyermekeket, hogy az előkelőséget elkísérjék a túlvilágra. A sír Limától 24 kilométerre keletre fekszik, Cajamarquillában.

A gyermekek az előkelőség közeli rokonai lehettek, a testek a sír bejáratának közelében helyezkedtek el egymásra helyezve – írja az MTI. A sírban talált felnőtt férfi körülbelül húszéves lehetett, amikor eltemették. Amikor rátaláltak, a kezei eltakarták az arcát, és  kötelekkel szorosan meg volt kötözve.

A múmiák körülbelül ezer-ezerkétszáz évesek lehetnek. További holttestek maradványaira is bukkantak a sírban, de azok már nem voltak mumifikálva. Hét felnőtt csontjai voltak még ott, valamint lámaszerű állatok maradványai és agyagedények.

Cajamarquilla ma már régészeti helyszín. Kr. e. 200 körül épült a város, és időszámításunk 1500-as évei elejéig lakták. Tíz-húszezer ember otthona lehetett.

(Borítókép: Egy régész dolgozik a cajamarquillai régészeti lelőhelyen 2022. február 13-án. Fotó: Guadalupe Pardo / AFP)

Rovatok