Index Vakbarát Hírportál

Kivonják Krímből az orosz csapatokat

2022. február 16., szerda 10:22 | aznap frissítve

Vége a hadgyakorlatnak, elszállítják a haditechnikát.

Áthaladt a Krími hídon egy vasúti szerelvény, amely az orosz déli katonai körzet haditechnikáját szállítja az alegységek állandó állomáshelyére – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a vonat lánctalpas páncélozott járműveket szállít, visszavonásukat a hadgyakorlat befejezése után kezdték meg.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden jelentette be, hogy megkezdték a felkészülést az állomáshelyükre történő visszatérésre az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget ért az Oroszország területén zajló hadgyakorlaton.

Az elmúlt hetekben több NATO-ország azzal vádolta Moszkvát, hogy az Ukrajna elleni invázió céljából vont össze erőket az ukrán határ közelében, amit az orosz fél hisztériakeltésnek minősített.

Az orosz média szerdán egy meg nem nevezett informátorra hivatkozva közölte, hogy Oroszország nem készül Ukrajna valamelyik más városába áttelepíteni a nagykövetségét, nyugati országok példáját követve. Korábbi tájékoztatás szerint ugyanakkor Kijevben az orosz diplomáciai képviselet létszámát csökkentették.

Belaruszból is hazamennek

Az orosz–belarusz közös hadgyakorlat befejezése, február 20. után egyetlen orosz katona és orosz hadfelszerelés sem marad Belarusz területén – erősítette meg Uladzimir Makej belarusz külügyminiszter.

Emlékeztetett: egybehangzóan így nyilatkozott korábban a belarusz védelmi minisztérium, Aljakszandr Lukasenka elnök, valamint az ország képviselői is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különböző rendezvényein.

A közös hadgyakorlatot előre eltervezték, célja az orosz–belarusz államszövetség erői és eszközei harckészültségének ellenőrzése. Teljesen indokoltnak nevezte, hogy a hadgyakorlatot Belarusz területén tartják. 

Amerika nem hiszi

Amerikai tisztviselők szerint nem vonulnak el teljesen az orosz csapatok az ukrán határ közeléből, sőt, úgy vélik, hogy egyes alakulatok közelebb mentek a határhoz, és „tüzelőállásba helyezkedtek”.

Az amerikai tisztségviselők azt is állítják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította az orosz haderőt, hogy „álljanak készen az indulásra” február 16-ra, de továbbra sem egyértelmű, hogy döntött-e már Ukrajna megtámadásáról. Oroszország továbbra is tagadja, hogy támadásra készülne, és hisztériakeltéssel vádolták meg az Egyesült Államokat – írja a Portfolio.

A NATO nem látja 

A NATO eddig még nem tapasztalta a feszültség csökkenését Ukrajna környékén annak ellenére, hogy Oroszország nemrég a határ közelében állomásozó csapatainak visszavonását jelentette be – közölte a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek szerdán kezdődő kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve hangsúlyozta: az orosz bejelentéssel ellentétben úgy tűnik, hogy Oroszország folytatja a katonai tevékenységet, erősíti jelenlétét az Ukrajnával közös határán.

Amit látunk, az az, hogy Oroszország növelte a csapatok számát, és újabb csapatok vannak úton az ukrán határ felé – jelentette ki. Figyelmeztetett: Oroszország minden figyelmeztetés nélkül megtámadhatja Ukrajnát, az ahhoz szükséges katonai képességek, köztük több mint százezer katona a helyükön vannak. A NATO továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet, és diplomáciai megoldást szorgalmaz a helyzet megoldására.

Moszkvától hallottuk, hogy hajlandó folytatni a diplomáciai erőfeszítéseket, Oroszországnak ugyanakkor további lépést is tennie kell: ki kell vonnia erőit a térségből, és enyhítenie kell a feszültséget. Valódi és tartós kivonulást akarunk látni, nem csak a csapatok szakadatlan mozgását. Készek vagyunk együttműködni Oroszországgal, de felkészülünk a legrosszabbra is

– tette hozzá a NATO főtitkára.

A tanácskozásra érkezett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter is, aki hangsúlyozta: az Egyesült Államok továbbra is szilárdan támogatja a NATO-t és a szövetségeseket.

Lavrov nem érti

Mély értetlenséget vált ki Moszkvában az Ukrajna körül megkezdett orosz csapatvisszavonás ellenére is folytatódó nyugati hisztéria – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugat részéről elhangzó, az orosz csapatoknak az ukrán határtól történő visszavonását sürgető bejelentések „a jólneveltség elemi hiányát” demonstrálják.

Bármit tegyünk is a saját területünkön, a Nyugat feljogosítva érzi magát arra, hogy megmondja, mit tegyünk. Ez a jólneveltség elemi hiánya

– jelentette ki az orosz külügyminiszter.

A szakadárok lőttek

Aknatámadást hajtottak végre a Donbászban tartózkodó szakadárok Sztanyicja Luhanszka település külterületén, az ukrán hadsereg nem sérült meg – jelentette az ukrán védelmi minisztérium. A lövéseket a minszki megállapodások által tiltott fegyverekből adták le.

Sztanyicja Luhanska környékén orosz zsoldosok lőttek 82 milliméteres aknavetőről. Veszteségek nincsenek

– olvasható a közleményben. Az elmúlt napon a szakadárok négyszer sértették meg a fegyverszünetet, áldozatok szerencsére nem voltak.

(Borítókép: Russian Defence Ministry / AFP)

Rovatok