Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Jön az eddigieknél is durvább Covid–22

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mára befejeztük a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat, de várjuk Önöket holnap is az Indexen a legfontosabb információkkal a világjárványról.

  • Dél-Afrikában több mint háromezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak 24 órán belül. Az igazolt megbetegedések száma meghaladja a 3,6 milliót.

    A koronavírusban és szövődményeiben 17 beteg halt meg csütörtökön – írta a news24.com. Az utóbbi két esztendőben csaknem 98 ezren veszítették életüket a fertőzés miatt az afrikai államban, de több mint 3,5 millióan felépültek a betegségből.

    Kórházakban 3700 fertőzöttet ápolnak.

    Dél-Afrikában mintegy 31 millió adagnyi védőoltást adtak már be. Több mint 16 millió felnőtt teljesen védettnek számít a kór ellen. A 12 éves, illetve annál idősebb gyermekek 1,4 millió dózis vakcinát kaptak eddig Dél-Afrikában.

  • Szlovéniába karanténkötelezettség nélkül is be lehet utazni. A ljubljanai kormány pénteki döntése értelmében a kontaktszemélyeknek már nem kell elkülönítőbe vonulniuk – írta az MTI. Ez azt jelenti, hogy nincs szükség védettségi igazolásra a határátlépéshez, és negatív koronavírustesztre sem.

    A többi, jelenleg is érvényben lévő korlátozás feloldásáról később határoz a szlovén kormány.

    A szomszédos országban 3771 új fertőzöttet regisztráltak csütörtökön. A koronavírus és szövődményei miatt 22 beteg halt meg.

    Kórházban csaknem kilencszáz beteget ápolnak, közülük több mint százat intenzív osztályon kell kezelni. Szlovéniában 1,2 millióan teljesen védettnek számítanak.

  • A koronavírus már a politikába is beleszól. Hongkongban a március végére tervezett vezetőválasztást kell elhalasztani, mert számítások szerint éppen akkor lehet csúcson a mostani járványhullám. Most azzal kalkulálnak, hogy májusban megtarthatják a szavazást, amely egy csaknem 1500 fős testületre hárul, ez azonban járványügyi kockázatot jelent – írta az abcnews.

    Hongkong a Kínai Népköztársaság egyik különleges közigazgatási területe. Több aspiráns is akad a főminiszteri posztra.

    Hongkongban néhány nap alatt csaknem megduplázódott a napi friss fertőzöttek száma. Míg hétfőn kétezer esetet regisztráltak, pénteken már 3600 megbetegedést közöltek a hatóságok. Hongkongban több mint húszezren fertőződtek meg eddig hivatalosan, a halálos áldozatok száma nem éri el a háromszázat.

  • Horvátországban több mint ötezer fertőzöttet szűrtek ki csütörtökön tesztek révén – írta a hina.hr. Kedden még 8 ezer megbetegedést diagnosztizáltak. Az igazolt betegek száma jelenleg meghaladja az egymilliót.

    A koronavírus miatt ötvenen haltak meg 24 órán belül, kedden 48 ember veszítette életét a kórban. Az utóbbi csaknem két esztendőben 14 700 beteg életét követelte a betegség a szomszédos államban.

    Ugyanakkor 990 ezren legyőzték a vírusfertőzést.

    Mintegy 29 ezer aktív beteget tartanak számon. Közülük több mint 1800 fertőzöttet kórházban kell ápolni, 128 pácienst gépek lélegeztetnek.

  • Kaliforniában megközelítette a 9 milliót a regisztrált koronavírus-esetek száma: az Egyesült Államok legnépesebb tagállamában több mint 83 ezren haltak meg a fertőzésben az utóbbi két év alatt – közölte a CNN. Texasban is átlépte a 83 ezret a halálos áldozatok száma, a második legnagyobb populációjú amerikai államban meghaladja a 6,5 milliót a fertőzöttek száma. Floridában és New Yorkban csaknem 70-70 ezer életet követelt a koronavírus és szövődményei.

    Vermont államban nem éri el a fertőzés halálos áldozatainak a száma a hatszázat, Alaszkában, illetve Hawaii szigetén az 1300 főt.

    Az utóbbi két hét adatai szerint az amerikai államok túlnyomó többségében felére zuhant a napi fertőzöttek száma.

    Az Amerikai Egyesült Államokban a járvány kezdete óta több mint 78 millió megbetegedést regisztráltak, és csaknem 932 ezren lelték halálukat a kórban.

    Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a pandémia miatt túlterheltté váltak az egészségügyi ellátórendszerek, csúsztak a szükséges orvosi beavatkozások – írta az MTI. Ebből fakadóan több mint egymillió haláleset írható már – közvetetten – a vírus számlájára. 

  • Lengyelországban csaknem 24 ezer friss fertőzöttet regisztráltak 24 órán belül. Múlt csütörtökön még 35 ezer új megbetegedést diagnosztizáltak, az azt megelőző napon pedig 46 ezret. Az igazolt esetek száma meghaladta az 5,5 milliót – közölte a lengyel egészségügyi tárca.

    A koronavírus szövődményeiben 304 fertőzött halt meg csütörtökön – írta a pap.pl. Hétfőn 378 ember veszítette életét a kórban. A halálos áldozatok száma átlépte a 109 ezret.

    Kórházban mintegy 18 ezer fertőzöttet kell gondozni. Lengyelországban csaknem 4,8 millióan már felgyógyultak a kórból.

  • Szerbiában csaknem 6300 új koronavírus-megbetegedést regisztráltak 24 órán belül. Az esetszám stagnál, két napja is megközelítően ennyi új fertőzöttet szűrtek ki.

    A Covid–19 kórban és szövődményeiben 62 beteg halt meg csütörtökön – közölte a pannonrtv.com. A járvány kezdete óta 15 ezren veszítették életüket a fertőzésben.

    Kórházban 3999 pácienst ápolnak, 138 fő állapota kritikus, ők lélegeztetőgépen vannak. Két nappal ezelőtt mintegy 4200 Covid-beteg szorult kórházi ellátásra.

    A Délvidéken 1159 fertőzöttet diagnosztizáltak, mintegy negyedüket Újvidéken. A fertőzöttek zöme 40 és 59 év közötti.

  • Oroszországban 180 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak csütörtökön. Kedden 179 ezer esetet regisztráltak, hétfőn pedig 166 ezer megbetegedést. Oroszországban január derekán több mint kétszázezer fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt. Az igazolt esetek száma átlépte a 15 milliót – írta a TASZSZ.

    A koronavírusban és szövődményeiben 784 ember lelte halálát csütörtökön. Az utóbbi csaknem két évben 344 ezer fertőzött halt bele a kórba.

    Ugyanakkor csaknem kétszázezer beteg felépült a betegségből 24 óra alatt. A járvány kezdete óta 12 millióan gyógyultak meg a vírusfertőzésből Oroszországban.

  • Szlovákiában a tesztek több mint ötven százalékában még mindig kimutatják a koronavírust. Az utóbbi 24 órában 17 ezer minta lett pozitív. Az igazolt fertőzések száma meghaladja az 1,9 milliót.

    A koronavírus 22 fertőzött életét követelte csütörtökön – írta az Újszó.com. A szomszédos országban több mint 18 ezren haltak bele a fertőzésbe.

    Kórházban 2500 beteget kell ápolni a kór miatt, hetven százalékuk nem kapott védőoltást, vagy csak egyet. Intenzív osztályon 244 Covid-pácienst kezelnek, 95 beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.

    Szlovákiában február 28-án eltörölnek számos járványügyi intézkedést, ezt Eduard Heger miniszterelnök jelentette be még szerdán.

  • Romániában 14 524 új megbetegedést regisztráltak az elmúlt 24 órában. Ez azt jelenti, hogy harmadik napja csökken a friss esetek száma – írta a Maszol.ro. Az igazolt fertőzések  száma meghaladta 2,6 milliót, 99 ezren újrafertőződtek.

    A Covid–19 kórba és szövődményeibe 125 beteg halt bele csütörtökön. A járvány kezdete óta több mint 62 300 fertőzött veszítette életét a szomszédos országban.

    Kórházban 9614 beteget kell kezelni a vírus miatt, százzal kevesebbet, mint előző nap. Jelenleg 1132 pácienst intenzív osztályon ápolnak, csaknem kilencven százalékuk oltatlan. A kiskorúak közül 567 fertőzöttet kell egészségügyi intézményben gondozni, 14 gyermek állapota súlyos.

  • Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron-változatának két alvariánsa, főként a külföldről hazatértek körében. Szakértők szerint az egyik alvariáns aggodalomra ad okot, mert fertőzőbb, mint az alapváltozat – írta az MTI. Ukrajnában decemberben jelent meg az omikron-változat.

    Közben továbbra sem csökken a napi koronavírussal fertőzöttek száma a szomszédos országban. Csaknem 35 ezer friss esetet szűrtek ki 24 óra alatt. A betegek között 870 egészségügyi dolgozó és 2879 gyerek van – közölte a Kárpátalja.ma.

    A fertőzés miatt 282 beteg halt meg csütörtökön, a járvány kezdete óta 104 ezren Ukrajnában. Ugyanakkor 3,9 millióan már felépültek a kórból.

  • A koronavírus-járvány súlyos mentális zavarokat idézhet elő. Ausztriában a fiatalok több mint fele depressziós tünetekkel küzd. Szakértők szerint tízből hatnak evészavarai is vannak.

    Az osztrák kormány pénteken 13 millió eurós csomagot fogadott el. A cél, hogy a fiatalok hozzáférhessenek a pszichoterápiás kezelésekhez – írta a 168 Óra. Claudia Plakolm ifjúsági ügyekért felelős államtitkár szerint aggasztóvá vált a diákok mentális állapota a járvány miatt.

    Ausztria eddig 2,6 milliárd eurót költött ingyenes vírustesztekre. A szomszédos országban csaknem 2,4 millió megbetegedést regisztráltak, a kórban több mint 14 500 fertőzött halt meg.

  • Hat afrikai ország – Egyiptom, Kenya, Nigéria, Szenegál, a Dél-afrikai Köztársaság és Tunézia – jut hozzá a kontinensen elsőként az mRNS-vakcinák gyártási technológiájához az Egészségügyi Világszervezet (WHO) projektjeinek keretében, közölte a WHO pénteken.

    Az mRNS-technológia az alapja a Pfizer–BioNTech és a Moderna koronavírus elleni vakcinájának. Az mRNS-vakcinák nem tartalmaznak legyengített vagy inaktivált vírust.

    A tavaly indított technológiatranszfer-projekt célja, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok saját maguk gyárthassák a szükséges mennyiségű oltóanyagot.

    A koronavírus-járvány kezdetén a vagyonos országok vakcinafelhalmozásba kezdtek, az akkor még szűkösen rendelkezésre álló oltóanyagokat gyártó cégek pedig a jól fizető országokat részesítették előnyben az elosztáskor. Emiatt az alacsony és közepes jövedelmű országok hátrébb szorultak a sorban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erre válaszul hozta létre a technológia továbbadását célzó projektet.

    Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója pénteki közleményében azt írta: a világjárvány megmutatta, mennyire veszélyes, ha a globális közjavak előállításakor néhány cégre kell támaszkodni.

    Közepes és hosszú távon az egészségügyi válsághelyzetek kezelésének és az egyetemes egészségügyi lefedettség kialakításának az a legjobb módja, ha jelentősen növeljük minden térség kapacitását a számukra szükséges egészségügyi termékek előállítására

    – jegyezte meg.

    Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök üdvözölte a WHO kezdeményezését. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezésnek (Covax) és a GAVI Vakcinaszövetségnek el kellene köteleznie magát, hogy a helyi gyártóközpontokból vásárol oltóanyagot. Rámutatott: az Afrikában gyártott vakcináknak nincsen piacuk, és ez aggodalomra ad okot.

    A technológiatranszfert ünnepélyes keretek között is bejelentik a brüsszeli Európai Unió – Afrikai Unió-csúcstalálkozón.

    Jelenleg az 1,3 milliárd lakosú Afrikában felhasznált vakcinák mindössze egy százalékát gyártják a kontinensen. Február elejei adatok szerint az afrikaiaknak mindössze 11,3 százalékát oltották be teljesen a koronavírus ellen.

  • A kanadai hatóságok csütörtökön letartóztatták a koronavírus elleni oltási kötelezettség miatt kezdődött tüntetések több szervezőjét, a rendőrség egyúttal szigorúbb fellépést is kilátásba helyezett a tiltakozók ellen – számolt be az MTI.

    A tüntetők Twitter-bejegyzései szerint két szervezőt tartóztattak le. Helyszíni beszámolók szerint pedig a rendőrség a megmozdulások kezdete óta először vonult ki nagy erőkkel a főváros utcáira, ahol még mindig kamionok százai torlaszolják el az utakat.

    Steve Bell ottawai rendőrfőnök – a tüntetések miatt a héten lemondott Peter Sloly utóda – azt mondta, készek megtisztítani az utcákat, s bizonyos, „eddig ritkán látott” módszerek bevetését is kilátásba helyezte.

    Ugyancsak csütörtökön Justin Trudeau miniszterelnök a törvényhozásban védelmébe vette a megmozdulásokra válaszul hétfőn életbe léptetett vészhelyzeti törvényt, és a döntést azzal indokolta, hogy az úgynevezett „békés tüntetések” már korántsem békések.

    A törvény alapján az ottawai kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek igyekeznek korlátozni a tüntetők anyagi forrásait, illetve a kabinet lépéseket tett a tartományi és a városi rendőrség megerősítésére szövetségi karhatalmi erőkkel.

    Chrystia Freeland pénzügyminiszter a sajtónak máris bejelentette, hogy befagyasztották a megmozdulásokhoz köthető cégek és magánszemélyek bankszámláit, Trudeau pedig a tartományok vezetőihez intézett levelében kiemelte, hogy a megmozdulások „a demokráciát fenyegetik”, és aláássák Kanada jó hírét.

    A sajtó helyszínen lévő munkatársainak mindazonáltal több tüntető azt mondta, hogy nem hajlandóak távozni.

    A tüntetéssorozatot a koronavírus elleni kötelező védőoltással vagy karanténkötelezettséggel szemben tiltakozó, az amerikai határon rendszeresen átkelő kanadai kamionosok kezdeményezték. A demonstrációkhoz csatlakoztak mindazok, akik nem értenek egyet a kormány járványügyi korlátozásaival vagy az üvegházhatást okozó károsanyag-kibocsátást terhelő adók kivetésével. A tüntetők több határátkelőhelyet is eltorlaszoltak, egyebek között az Ontario tartománybeli Windsor és a Michigan állambeli Detroit között fekvő Ambassador hidat, amely az egyik legforgalmasabb közúti határátkelőhely Kanada és az Egyesült Államok között. A kanadai rendőrség az ott kirobbant tüntetést a múlt hét végén felszámolta.

  • A dél-kínai Kuangtung tartomány több városa jelentős pénzjutalmat ajánlott fel azoknak, akik bejelentik a hatóságoknak a kínai határt a szomszédos Hongkong felől illegálisan átlépő személyeket, miután Hongkongban az elmúlt héten egyre súlyosbodott a várost jelenleg sújtó koronavírus-járvány.

    A Global Times című kínai lap internetes kiadásában pénteken megjelent cikk szerint Csuhaj és Tungkuan városok egyaránt legfeljebb százezer jüan jutalmat tűztek ki arra az esetre, ha valaki információval szolgál Hongkongból szárazföldi vagy vízi járművel történő embercsempészetről. Embercsempészek bejelentéséért 30 ezer jüan, illegális határátlépők bejelentéséért pedig 10 ezer jüan díjazást ajánlottak fel.

    A Kuangtungban fekvő Csuhajban kedden már el is fogtak egy tízfős csoportot, melynek tagjai motorcsónakon próbálták meg elérni a kínai szárazföldet. Az eset bejelentőjét a helyi sajtó jelentése szerint százezer jüannal jutalmazták.

    Az akció hátterében az áll, hogy az utóbbi időben a Kína egyes szárazföldi részein felbukkant járványgócok némelyikének kialakulását Hongkongból érkező illegális határátlépőkhöz vezették vissza. A közép-kínai Hunan tartományban, a kelet-kínai Fucsienben, valamint Sanghajban is azonosítottak olyan koronavírus-fertőzötteket – összesen öt embert –, akikről kiderült, hogy tíz másik emberrel együtt február 15-én csónakon szöktek át Csuhajba Hongkongból. A Sanghajban regisztrált fertőzöttet, aki Hongkongban élő kínai állampolgár volt, letartóztatták a járvány elleni intézkedések megsértéséért, és büntetőeljárást indítottak ellene, miután Csuhajból szupergyors vonaton utazott Sanghajba.

    Hongkong és a szárazföldi Kína között a határátkelést azóta korlátozták, hogy Kína 2020 márciusában lényegében lezárta a határait a külvilág felé a koronavírus-járványra tekintettel, jelentősen korlátozva a beutazásokat, és csökkentve a nemzetközi járatok számát. A hongkongi és a szárazföldi kínai hatóságok az utóbbi hónapokban egyeztetéseket folytattak ugyan a határ részleges újranyitására, ám az erre vonatkozó terveket keresztülhúzta a Hongkongot sújtó legújabb járványhullám.

    A mintegy 7,5 milliós Hongkongban csütörtökön 6116 új Covid-esetet regisztráltak, amely rekordmagas napi adatnak számít a városban. A Peking által a város megsegítésére küldött első, járványügyi szakértőkből álló csoport, valamint nukleinsavas vírustesztek végzésére alkalmas járművek csütörtökön érkeztek Hongkongba.

    Azóta, hogy tavaly februárban elindították a tömeges oltási programot, a hongkongiak közül 5,72 millióan vették föl a koronavírus elleni vakcina első dózisát, ami a lakosság több mint 84 százalékát jelenti. A második dózist 5,05 millióan, a harmadikat pedig 1,36 millióan kapták már meg – számolt be az MTI.

  • Két esettanulmány is a hosszú koronavírus változatos tüneteinek enyhülését mutatja. A két középkorú nő, akik többek között fáradékonyságot, bőrirritációt és mentális nehézségeket tapasztaltak a koronavírus-fertőzöttséget követően, azután tapasztalta a tünetek enyhülését, hogy a betegségtől függetlenül fennálló allergiájukra antihisztamint kezdtek el szedni.

    Elmondásuk szerint mióta az allergia elleni készítményt napi szinten szedik, azóta az életminőségük a megfertőződésük előtti szintre állt vissza. 

    Mindkét nő 2020-ban kapta el a koronavírus-fertőzést. Az egyiküknél fáradtság, láz, száraz köhögés, mellkasi fájdalom, fekélyek a szájban, valamint bőrkiütések jelentkeztek a betegsége alatt, amik fél éven keresztül jöttek-mentek, míg egy nap véletlenül sajtot fogyasztott, amelyre allergiás, ezért bevette az allergiagyógyszerét. Másnapra javultak a tünetei, és ezért az elkövetkező fél évben mindennap szedte a gyógyszert. 

    A másik nő a szezonális allergiájával küszködött a koronavírus-fertőzés tünetei mellett. Miután elfogyott a szokásos allergiagyógyszere, egy másik, antihisztamint tartalmazó készítményt vett be, amely megszüntette alhasi fájdalmát, visszanyerte gondolkodásának élességét, valamint az ízlelését és a szaglását is.

    Ezt a két esetet egy tanulmány is alátámasztja, amely szerint 49 érintettből 26 kapott antihisztamint, közülük pedig 19 a panaszok teljes vagy részleges javulásáról számolt be. Az antihisztamin a New York Times szerint azonban demenciát is okozhat, de a koronavírusos betegek 60-70 százaléka reagál pozitívan az antihisztamin-kezelésre. 

    (via Infostart)

  • Az elmúlt 24 órában egy esetben mutattak ki koronavírus-fertőzést a pekingi téli olimpián, amiről később kiderült, hogy magyar vonatkozása is van: Magyar Márk műkorcsolyázó produkált pozitív PCR-tesztet, erről az Index is beszámolt.

    Ezzel véglegesség vált, hogy 66 év elteltével sem lesz magyar páros a téli olimpiákon, hiszen a fertőzés miatt Scsetyinyina Julija és Magyar Márk duója nem vehet részt a játékokon. Utoljára 1956-ban szerepelt magyar műkorcsolyapáros olimpián, akkor a Nagy Marianna – Nagy László-kettős harmadik lett.

    Egy élet munkája veszett most kárba. Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek, hogy megmutathassuk Julijával, hogy mit tudunk olimpián

    – mondta az érezhetően letört versenyző, aki kiemelte, hogy így hiúsult meg a szereplésük egy pozitív koronavírusteszt miatt.

    Minden tesztem negatív volt elutazás előtt, amúgy fel sem engedtek volna a gépre. Amikor megérkeztünk a pekingi repülőtérre csütörtök délután, vettek tőlem mintát. Ezután beszállítottak minket az olimpiai faluba, és ott kellett várnom a szobámban. Néhány óra múlva szóltak, hogy a reptéri tesztem érvénytelen, és most azonnal vesznek tőlem még egy mintát. Ennek eredményére is kellett várni, de később közölték, hogy ez pozitív, így most átszállítanak egy izolációs hotelbe

    – fejtette ki a sportoló, aki kiemelte, hogy semmilyen tünete nincs, de nem tud mit tenni.

    (via MTI)

  • A következő évben nagy problémát fog jelenti a Covid–22, ami rosszabb lesz, mint amit eddig láttunk – mondta Sai Reddy zürichi immunológus a német Blicknek. 

    A szakember elmondta, hogy szerinte a Covid–19 már nem létezik, hanem inkább Covid–21-ről beszélhetünk a vírus többszörös mutálódása miatt. Kiemelte azt is, hogy a Covid–22 a jövő elkerülhetetlen és veszélyes variánsa lesz majd, ezzel azonban nem minden szakértő ért egyet.

    A koronavírus első variánsait ugyanis azok után a földrajzi helyek után nevezték el, ahol az adott mutáció megjelent, majd ezt váltották fel a görög ábécé betűi. Így, ha 2022-ben újabb mutánsok is jelennek majd meg, nem biztos, hogy Covid–22-nek neveznék el. A szakértők szerint feltehetően egy teljesen új vírustörzset jelölhetnének így. 

    (via Napidoktor)

  • Az angol egészségügyi dolgozók 79 százaléka örülne, ha maradna az ingyenes tesztelési lehetőség és a karanténkötelezettség – derült ki az NHS, az Egyesült Királyság egészségügyének 300 egészségügyi dolgozót megkérdező közvélemény-kutatásából. 

    A brit miniszterelnök, Boris Johnson hétfőn teszi közzé azt a tervezetet, amelyben megújítják a járványügyi intézkedéseket. Ez ügyben több miniszter is azt javasolta, hogy töröljék el a lakosság ingyenes tesztelési lehetőségét. 

    A kutatásból azt is kiderült, hogy az egészségügyi dolgozók több mint harmada szerint továbbra is nagy szükség van a karanténkötelezettségre. A megkérdezettek 82 százaléka nem értene egyet azzal, ha eltörölnék a kórházakban és idősotthonokban való maszkviselést – írja a Guardian

  • Idén már több charterjárat indul, de még mindig nem éri el a pandémia előtti évek szintjét. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke szerint idén nyáron már heti 40 charterjárat is indulhat, mivel a változó Covid-szabályok miatt egyre többen fordulnak az utazási irodákhoz. 

    Bizakodva tekint a szakma a nyári szezon elé, hiszen 2020-ban, a Covid-kitörést követően Magyarországról összesen heti 6 charterjárat indult el

    – fogalmazott Molnár Judit, majd hozzátette: az elmúlt évben már hetente 20-22 repülőgép is indult a hosszabb nyári szezonban. 

    Ehhez képest arra számítunk, hogy körülbelül heti 40 gép lesz. Ha ezt összevetjük a 2019-es adatokkal, amikor heti 75 gép indult, akkor még mindig jelentős elmaradás van, de nyilván nagyon örülünk a jelentős elmozdulásnak a 2020-as adatokhoz képest

    – mondta Molnár Judit az InfoRádiónak

    A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke szerencsésnek tartja, hogy az utazási irodák nyújtotta biztonság újra fontossá vált az utazni vágyóknak, mivel a változó beutazási szabályok miatt az emberek feladták, hogy maguknak szervezzenek utazást, ezért inkább az irodákhoz fordulnak. 

  • Raed Arafat, az Országos Katasztrófavédelem (DSU) romániai vezetője február 17-én felhívta a figyelmet arra a nemrégiben felbukkant, rendkívül súlyos rémhírre, amely szerint a SARS-CoV2 ellen beoltott emberek HIV-fertőzöttek lesznek. Az egészségügyi szakember nyomatékosította, hogy ennek az információnak semmiféle tudományos alapja nincs – tájékoztat róla a Krónika online.

    A belügyi államtitkár arról is beszámolt, hogy szerdán hallotta a minisztérium előtt ezt az „ostobaságot”, és felkérte a lakosságot, hogy ne dőljön be ennek a rendkívül súlyos félretájékoztatásnak. 

    Ezeket azért terjesztik, hogy a lakosságot megijesszék, hogy az emberek ne oltassák be magukat. Mindenféle tudományos alapot nélkülöz ez a híresztelés. A lakosság zárkózzon el az ilyen híresztelésektől, ne terjessze azokat, mert csak arra szolgálnak, hogy pánikot keltsenek és félretájékoztassanak

    – mondta Raed Arafat. 

    (via Krónika online)

  • A BA.2 vírus – az omikron koronavírus-variánsának egyik alváltozata – nemcsak gyorsabban terjed, mint távoli rokona, hanem súlyosabb betegségeket is okozhat – sugallják a legfrissebb tanulmányok.

    Japán laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy a BA.2 olyan tulajdonságokkal rendelkezhet, amelyek miatt ugyanolyan súlyos betegségeket okozhat, mint korábbi vírusvariánsok, például a delta.

    És az omikronhoz hasonlóan úgy tűnik, hogy nagyrészt kikerüli a vakcinák által létrehozott immunitást. Az emlékeztető oltás visszaállítja a védelmet, így körülbelül 74 százalékkal kisebb a fertőzés utáni betegség valószínűsége – írja a CNN

  • A világon 419 643 089 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 861 760 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 417 702 021 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 850 030 volt. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 78 274 553. A halálos áldozatok száma 931 505.
    • Indiában 42 754 315 fertőzöttet és 510 413 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 27 940 119 fertőzöttről és 642 156 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 22 223 882 fertőzöttet és 137 143 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 18 628 702 a fertőzöttek száma, és 160 785-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 14 624 423-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 336 299-re emelkedett.
    • Törökországban 13 266 265 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 91 646.
    • Németországban 13 309 040 fertőzöttet és 120 997 halottat tartanak nyilván.
    • Olaszországban 12 323 398 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 152 282.
    • Spanyolországban 10 778 607 fertőzöttet és 97 710 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 894 110 a fertőzöttek és 134 420 a halottak száma.
    • Lengyelországban 5 460 552 fertőzöttet és 109 205 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 853 339 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 110 698 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Könnyen lehet, hogy a Novak Djokovics annak ellenére indulhat az idei olasz nyílt teniszbajnokságon, hogy nincs beoltva – írja a Guardian. 

    A szerb férfi világelső lehetséges indulásáról Valentina Vezzali, az olasz sportért felelős államtitkára kijelentette:

    Ha Djokovics el akar jönni Rómába játszani, akkor megteheti, mivel a tenisz szabadtéri sport, és nincs szükség oltási igazolásra.

    A hírt értelemszerűen vegyes érzelmekkel fogadták Olaszországban, az emberek egy része szégyenteljesnek minősítette a döntést. Mint ismert, az Olaszországban való munkavégzéshez elengedhetetlen az oltásigazolás. 

    Djokovics kedden azt mondta a BBC-nek, hogy inkább kihagyja a Grand Slam-tornákat, mint hogy beoltassa magát. A szerb világelsőt Ausztráliában korábban nem engedték be az országba – visszavonták a belépési engedélyét, majd egy kiutasítottak számára fenntartott hotelben szállásolták el.

    (via Guardian)

Rovatok