Index Vakbarát Hírportál

Gyermekbénulásos megbetegedést jelentettek Afrikából

2022. február 18., péntek 12:36

Gyermekbénulásos megbetegedést jelentettek Malawiból, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája felhívta a figyelmet arra, hogy több mint öt éve ez az első igazolt megbetegedés a kontinensen – idézi a Le Monde című francia lapot az MTI.

A tájékoztatás szerint a megbetegedést az ország fővárosából, Lilongwéból jelentették csütörtökön. A hároméves kislányon novemberben jelentkeztek a betegség első tünetei. A WHO közleményben tudatta, hogy vírus e törzsét vélhetően Pakisztánból hurcolták be – ahol a betegség még mindig jelen van –, így a mostani eset nem befolyásolja a kontinens vírusmentes besorolását.

Matshidiso Moeti, a szervezet afrikai regionális igazgatója azt mondta, igyekeznek elejét venni a vírus terjedésének, egyebek között felgyorsították a Malawiban zajló oltási kampányt, valamint fokozott óvatosságra intették a Malawival szomszédos országokat.

A „vad” (természetes úton terjedő) poliovírus különböző változatai visszafordíthatatlan bénulást, sőt halált is okozhatnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint kettőt a három vírustörzs közül sikerült gyökeresen kiirtani világszerte.

A poliovírus nem vad, oltóanyagból kiszabadult formái viszont tovább terjednek Afrika és Ázsia több régiójában.

A betegséget a poliovírus okozza, és az esetek egy százalékában tartós bénulást, sok esetben pedig végtagtorzulást okoz. A bénulás akár életveszélyes és halálos is lehet, és visszafordíthatatlan, így az egyetlen hatásos védekezés ellene a megelőzés, amelyet az 1950-es években kifejlesztett vakcinák tesznek lehetővé.

Rovatok