Index Vakbarát Hírportál

Újra van internet Tongán, öt héttel a vulkánkitörés után

2022. február 23., szerda 14:30

Tonga központi internete ismét működőképes, miután körülbelül 90 kilométeren megjavították a kábeleket a tenger mélyén, amit a vulkánkitörés utáni cunami rongált meg öt héttel ezelőtt.

Három ember halt meg a január 15.-ei vulkánkitörés folyamán, több tucat ember otthona megsemmisült és szennyezett lett az ivóvíz. A tenger mélyén a cunami, amit a vulkán kitörése okozott, megrongálta az internetkábelt körülbelül 90 kilométeren. Kedden sikerült helyreállítani a problémát, körülbelül öt héttel a katasztrófa után.

A lakosok és a település vezetője nagyon megkönnyebbültek, hogy ennek a szerencsétlenségnek végre vége és a sziget újra kapcsolódik a külvilághoz – írta az NBC News. A Tongai Kábeltársaság más cégek közreműködésével volt képes kijavítani a károkat, mert egyedül nem volt elég kábelük pótolni mindazt a mennyiséget, ami elromlott a tenger alatt.

Most, hogy ezt a problémát elhárították, azon igyekeznek, hogy kijavítsák a második megrongálódott kábelt is, ami a környező mellékszigeteket köti össze Tonga fő-szigetének hálózatával.

Elon Musk SpaceX nevű cége hetek óta segít Tongán azzal, hogy a Starlink műholdas internetet próbálják beindítani a szigeten, de egyelőre még várnak a kapcsolat létrejöttére, mert a Starlink műholdak száma egyelőre kevés, így hetekbe telik, hogy létrejöjjön a kapcsolat.

Rovatok