Index Vakbarát Hírportál

Egy ukrán tengerész megpróbálta elsüllyeszteni orosz munkaadója luxusjachtját

2022. február 28., hétfő 15:32

Megpróbálta elsüllyeszteni orosz munkaadója luxusjachtját egy szerelőként dolgozó ukrán tengerész a mallorcai Port Adriano kikötőben Ukrajna orosz megszállása miatt – számolt be a Mirror brit bulvárlap hétfőn.

Az 55 éves férfi tíz éve dolgozott a Lady Anastasia nevű hajón, amelynek tulajdonosa Alekszandr Mihejev, az orosz Roszoboronekszport állami fegyverkereskedelmi vállalat vezérigazgatója.

A lap szerint a hajó ötmillió fontot, azaz több mint 2,2 milliárd forintot ér. Amikor a hatóságok kiérkeztek, a férfi feladta magát, és azt mondta, nem bánt meg semmit, és újra megtenné.

A főnököm bűnöző, fegyvereket ad el, amelyekkel megölik az ukrán embereket

– mondta a lap szerint.

A hatóságoknak azt is mondta, a hírekben látta, hogy egy olyan rakéta talált el egy kijevi épületet, amelyet a főnöke cége gyárt.

Jachton dolgozó társainak, akik szintén ukránok, azt mondta, hagyják el a járművet, magára vállal mindent. A kikötő dolgozóival együtt mégis megpróbálták megakadályozni az akcióját, a Lady Anastasia a helyi sajtó szerint végül részben elsüllyedt.

A Mirror azt írta, a férfit azóta elengedte a rendőrség, de a helyi híradások alapján nem világos, emelnek-e ellene vádat.

A bulvárlap cikkében nem szerepel, de az ukrán tengerész arra az emeletes kijevi lakóházra gondolhatott, amelynek képe a magyar sajtót is bejárta. A rakétatámadásról azóta is vita van az ukránok és az oroszok között, hogy ki is találta el valójában a lakóépületet.

(Mirror)

Rovatok