Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Orosz olaj és gáz nélkül nem működik a magyar gazdaság

2022. március 8., kedd 17:46

Kedden Boris Johnson brit miniszterelnökkel találkoztak a Visegrádi Négyek (V4) kormányfői. A vezetők megegyeztek abban, hogy az orosz–ukrán háború miatt szorosabban működnek együtt a közeljövőben. Orbán Viktor ugyanakkor leszögezte: nem támogatják azt, hogy az energiaszektorra is kiterjesszék a gazdasági szankciókat.

A háború témája minden más témát elsöpört. Az világos, hogy mindnyájan abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a háború minél hamarabb lezáruljon

– ezzel kezdte a V4-es találkozó, illetve az azt követő brit–magyar megbeszélés utáni londoni bejelentkezését Orbán Viktor. Hozzátette: épp ezért minden erőfeszítést megtesznek majd azért, hogy a béke helyreálljon.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a találkozókon beszéltek az oroszok elleni újabb szankciókról is. Elmondása szerint a megbeszéléséken leszögezte, hogy „aránytalanul nagy terhet jelentene Magyarország számára”, ha ezek az energia-, gáz- és olajszektort is érintenék.

Ezért világossá tettem, hogy mi elítéltjük Oroszország fegyveres támadását, elítéljük a háborút is,  de azt nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg

– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: mivel a magyar családok 90 százaléka gázzal fűt, ezért az Oroszországból érkező gáz és olaj nélkül „egyszerűen nem működik a magyar gazdaság”. 

Boris Johnson: Putyin egy új érdekszférát hozna létre a V4-ekből

A brit kormányfő mindeközben a The Guardian beszámolója szerint azt mondta a találkozón, hogy Vlagyimir Putyin Oroszország érdekszférájába akarja vonni a korábban a szovjet blokkba tartozó országokat, köztük Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot és Lengyelországot is.  

Boris Johnson a demokrácia elleni támadásnak nevezte Ukrajna lerohanását, és leszögezte: a britek a V4-ekkel közösen azon dolgoznak, hogy megsegítsék „ukrajnai barátaikat” a szükség órájában.

A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy készen állnak növelni a Lengyelországnak nyújtott katonai támogatásuk mértékét, és megköszönte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnöknek azt, hogy ők fogadták be a legtöbb ukrajnai menekültet. 

A vezetők megegyeztek abban, hogy fenntartják a kapcsolatot a következő napokban és hetekben, és azon fognak dolgozni, hogy még mélyebb, stratégiai jelentőségű kapcsolatot alakítsanak ki egymással

mondta a találkozóról a Downing Street egyik szóvivője. 

Inflációs sokktól tartanak az elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint Európában inflációs sokkot, az orosz gazdaságban összeomlásszerű recessziót okozna, ha az ukrajnai háború miatt érvényesített szankciók közé bekerülne az orosz földgáz és a nyersolaj importjának betiltása – írja az MTI.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics kedden bemutatott tanulmányában közölte: modellszámításai szerint az orosz földgáz- és nyersolajszállítások leállítása esetén

a Brent-olaj hordónkénti ára rövid távon 160 dollárra, a földgáz európai szabadpiaci ára megawattóránként 300 euróra szökne fel.

Számításaik szerint az olaj- és a földgázexport leállása esetén az orosz GDP-érték 25 százalékkal zuhanna az idén, a rubel további 35 százalékkal gyengülne a dollárhoz képest és elérné a 200 rubel/dollár árfolyamot. Az elemzés szerint ebben az esetben a tizenkét havi oroszországi infláció jóval meghaladná a 30 százalékot, és az orosz jegybanknak nem lenne sok más lehetősége, mint az, hogy 35-40 százalékra emelje alapkamatát a jelenlegi 20 százalékról.

(Borítókép:  Orbán Viktor magyar (b2), Mateusz Morawiecki lengyel (háttal), Eduard Heger szlovák (j, takarásban) és Petr Fiala cseh kormányfő (j), valamint Boris Johnson brit miniszterelnök (b) a V4-ek és az Egyesült Királyság csúcstalálkozóján a londoni Lancaster House-ban 2022. március 8-án. A csúcstalálkozó fő témája az ukrajnai háború. Mellettük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2). Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)

Rovatok