Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a férfi, aki elsőként kapta meg egy sertés szívét

2022. március 9., szerda 17:26

Az Associated Press szerint kedden meghalt az az 57 éves férfi, akibe két hónappal ezelőtt a világon elsőként ültették be egy sertés szívét.

A közel 8 órás műtétről több cikkben is írtunk már. A férfi, David Bennett korábban elmondta, hogy miért vállalta a beavatkozást.

Vagy meghalok, vagy elvégzik a transzplantációt. Tudom, hogy csak a sötétben tapogatózunk, de ez volt az utolsó esélyem

– fogalmazott korábban a páciens. A transzplantáció ugyan sikeres volt, de azzal kapcsolatban már a műtét után is kétségek merültek fel, hogy a férfi hosszútávon is életben maradhat-e majd. Pár napja pedig kiderült, hogy a férfi állapota romlani kezdett.

Bár a Marylandi Egyetem kórházában – ahol a műtétet is végezték korábban – mindent megtettek azért, hogy megmentsék őt, David Bennett kedden végül meghalt. Az orvosok egyelőre nem tudták megállapítani a halál pontos okát. David Bennett Jr., az elhunyt férfi fia mindemellett megköszönte a kórház dolgozóinak kitartását.

Hálásak vagyunk minden innovatív momentumért, minden őrült álomért, minden álmatlan éjszakáért, amelyek ennek a történelmi erőfeszítésnek a részét képezték. Bízunk benne, hogy ez a történet a remény kezdetét, és nem a végét jelentheti

– mondta a páciens fia. 

Az orvosok már évek óta kutatják azt, hogy miként lehetne állatokban tenyésztett szerveket felhasználni életmentő transzplantációs beavatkozásokra. A korábbi kísérletek rendre kudarcot vallottak, mivel a páciensek szervezete egyáltalán nem tudta befogadni ezeket a szerveket. 

A januári műtétnél viszont egy génkezelt sertésnek a szívét ültették át. Az állatból eltávolítottak bizonyos, a sertésekben jelen lévő géneket, miközben emberi géneket adtak hozzá. Mindezt azért, hogy annak az embernek a szervezete, akibe majd a szívet átültetik, jobb eséllyel tudja befogadni a sertés szívét. 

A műtét utáni napokban úgy tűnt, hogy sikerült is a kísérlet, az orvosok akkor arról számoltak be, hogy David Bennett állapota folyamatosan javul. Februárban például egy videót is közzétett a kórház, amelyen a férfi a Super Bowlt nézte, miközben egy terápiás gyakorlatot végeztek rajta. 

Az Egyesült Államokban legalább 106 ezer ember vár valamilyen szervátültetésre, a tavalyi évben összesen 41 ezer beavatkozást végeztek (ami egyébként már így is rekordnak számított). Évente több ezer ember hal meg amiatt, hogy nem jutnak hozzá a megfelelő szervekhez, ezért is lenne fontos, hogy a tudósoknak mielőbb sikerüljön megoldást találniuk a problémára. 

Rovatok