Index Vakbarát Hírportál

NATO-tisztségviselő: Magyarország felkészültebb, mint valaha

2022. március 11., péntek 06:52

Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha – jelentette ki Rob Bauer, a Holland Királyi Haditengerészet admirálisa, a NATO Katonai Bizottságának elnöke magyarországi látogatásán az észak-atlanti szövetség csütörtökön kiadott közleménye szerint.

A NATO a hivatalos honlapján azt írta:

Rob Bauer kedden és szerdán tartózkodott Magyarországon. Ezalatt ellátogatott a keleti ukrán–magyar határhoz, és megtekintette a Keleti Pajzs gyakorlatot is.

A bizottság elnöke Ruszin-Szendi Romulusszal, a Magyar Honvédség parancsnokával és Szabó Istvánnal, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkárával is megvitatta a jelenlegi biztonsági helyzetet, a NATO válaszlépéseit és a jelenlegi humanitárius válság kérdéseit. Ezt követően az elnök tájékoztatót kapott a Magyarországon folyó fokozott éberségi tevékenységekről.

A Magyar Honvédség felkészült Magyarország határainak és szuverenitásának védelmére. Jól látható, hogy Magyarország felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha

– fogalmazott a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Elismerően szólt arról is, ahogy a magyar katonák segítenek a civil hatóságoknak megbirkózni a növekvő menekültáradattal. A magyar katonák együttérzéssel, elhivatottan és professzionálisan kezelik a helyzetet – vélekedett.

A Keleti Pajzs gyakorlaton a katonákhoz szólva Rob Bauer elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség bátorságáért. Azt mondta: büszke rá, hogy a magyar katonák is tagjai annak a 3,2 millió egyenruhás „testvérből” álló közösségnek, amely ezt a szövetséget védi.

(Borítókép: Rob Bauer 2022. február 9-én. Fotó:  Petras Malukas / AFP)

Rovatok